A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja


Hozzászólás

2019

Egy ilyen nyugodt vasárnap reggelen talán nem vagyok vele egyedül, hogy felmerüljön bennem a kérdés: vajon mit hoz majd magával az elkövetkező év? Tudom hogy Te is kiváncsi vagy rá! Lássuk tehát:

change

Minden évnek megvan a maga minősége, energetikája, összhangban a kozmikus konstellációkkal, bolygóállásokkal – ‘ami fent, úgy lent’. Az adott év energetikáját asztrológiailag, számmisztikailag, stb., több módon meg lehet, és meg is szokták határozni, de én most hanyagolnám ezeket, támaszkodjunk ehelyett inkább az intuicióra, a belső hangra, figyelembe véve az előző (azaz a mostani, 2018-as) évet. Ez az év leginkább a különválasztásra volt kihegyezve, ahogy én tapasztaltam és láttam. Ahogy egy tojás fehérjét elválasztják a fehérjétől (bocs’ vegánok a példáért), ez az év arról szólt, hogy a saját éltünkben el tudjuk különiteni azt ami jó, müködik és hasznos attól, ami már idejétmúlt, nem vezet fejlődéshez, és örömöt sem okoz. Ez a folyamat nem volt könnyü, épp ellenkezőleg. Párkapcsolati szinten is, figyeljük csak meg, hogy a bántalmazó kapcsolatokhoz is milyen erősen tudunk néha ragaszkodni? Ennek a pszichológiájába most ne menjünk bele, csak példának hoztam fel.

Minden embernek van legalább egy olyan életterülete, amelyik nem müködik olyan harmonikusan, mint a többi. AZ is lehet, hogy kettő, vagy több ilyen is van. Ahogy megfigyeltem, ebben az évben a leginkább müködésképtelen életterület került mindenkinek a fókuszba, akár akartuk, akár nem. Pl. egészség: már nem lehetett tovább halogatni az életmódváltást; párkapcsolat: felmerül a párkapcsolat jövőjével kapcsolatos kérdés: együtt-e vagy külön a továbbiakban; egzisztenciális szinten: azzal foglalkozom-e, ami valójában érdekel, szeretek, vagy csak morzsolom a robot napjait örömtelenül? És még lehetne folytatni a sort. Súlyos kérdések ezek. Életünk alapvetéseit kérdőjelezhetik meg, és a szembenézés sokszor fájdalmas. De ami a legeslegeslegrosszabb: a félrenézés, a nem-szembesülés, a döntés(ek) elodázása. A végtag, ami ma még menthető lenne, holnapután talán már nem lesz az. Le kell zárnunk tehát azt, ami nem müködik.

A lezárás, döntés először szellemi szinten kell megszülessen, a külső életünk hamarosan hozzá-igazodik. Ez idő alatt persze sok kétség támadhat, a ‘mi lett volna ha’ jellegü kérdések, belső őrlődés. Ezen csak a tudatositás és a tudatosság segithet, meg persze a türelem. Egy sebnek is szüksége van időre, hogy beforrjon, hiába szeretnénk siettetni. De ha minden jól ment, ebben az évben az elvi döntés már megszületett belül. Ha nem, de érzel olyan leküzdés előtt előtt álló akadályt, döntést amelyet jó lenne meghozni, érdemes ezeken kontemplálódni, illetve meditálni, mert a válaszok ott vannak, tisztán és érthetően a tudatunk küszöbén, és könnyedén a felszinre is jönnek, ha hajlandóak vagyunk megteremteni ezek feltételeit. Ami nem müködik: a tétlenség és a beletörödés. És az önsajnálat sem.

change2

A 2019-es év lehet ezért az ajándék, de a pokol éve is, attól függően, hol tart valaki saját magával. Ha sikerül nemet mondani a nem müködő dolgainkra, és igen az újra, a változásra, akkor a felszabaduló óriási energiák az egekbe repithetik a fejlődésünket és az eredményeket. Ez örömhir, és egyben figyelmeztetés is. Az égi mezőkről is: az egyik felvétetik, a másik nem. Ha körülnézünk a szélesebb környezetünkben, kis hazánkban, iletve a nagyvilágban, nagyon hasonló folyamatokat láthatunk mint ami belül zajlik, harc ez, a javából, a belső sötétség küzd a belső világossággal, és ez a harc megjelenik természetesen odakint a külvilágban is, pusztitás, harc, forradalom, tüntetések formájában. Az Új-nak meg kell születnie, mert a régi már nem müködik, nem tartható fenn, és a pusztulásba vezet. Mindannyiunknak egyénileg felelősséget kell vállalnia, már nem tudjuk elkerülni, másra háritani (pl. a kormányra, az oroszokra stb). Mi magunk vagyunk a kulcs, az út, és az eredmény.

Gyakoroljunk tehát állhatatosan!

Reklámok


Hozzászólás

60 perc naponta

Nem olyan sok idő, csak alvással naponta 6-8-szor több időt töltünk el. A minap egy nagyon jó eszmefuttatást olvastam arról, hogy mi tesz egy jóga-gyakorlót haladóvá? A látványos ászanák kivitelezésének képessége? Mivel az elme a látványos dolgokra van alapból fókuszálva, külső szemlélő számára úgy tünhetik, a jógában való elmélyülés látható és mérhető. Pedig nem.

marsellus

Hozz egy balett-táncost, vagy egy akrobatát, és meg fog csinálni, sőt, szebben-jobban minden testhelyzetet, mint egy jógi. De a jóga eredményei nem a látványos pózokban, hanem a hétköznapi életünkben mérhetők le, a belső nyugalomban és kiegyensúlyozott lelkiállapotban. A személyiség stabilitásában és annak fejlődésében, az önismeret elmélyülésében.

Ami az ászanákat illeti, ezek fontos eszközök a gyakorlásban, de nem képezik a gyakorlás célját. Olyan kiemelkedő tanitók, mint Sri Krishnamacharya, vagy B.K.S. Iyengar a késő öregkorukig megtartották elképesztő fizikai képességeiket az ászanák bemutatása terén. Egy átlagos gyakorlónak viszont ez nem feltétlenül szükséges, mármint a nehéz és látványos pózok gyakorlása vagy végrehajtása. Sokszor meg ‘akarunk’ csinálni egy ászanát, ez teljesen hibás hozzáállás, és sok sérüléshez illetve kudarc-élményhez vezet. A jóga gyakorlása ezzel teljesen ellentétes kellene, hogy legyen: könnyed és kiegyensúlyozott – stiram és sukham.

adv

A mai nyugati, verseny-orientált civilizáció rányomja a bélyegét a jóga gyakorlására is. A csoportos órákon, ha valaki megcsinál egy pózt a melletted lévő szőnyegen, biztos hogy te is meg fogod próbálni utolérni, hiszen belénk van nevelve, és mélyen ivódva a versengés. Már a kisiskolásokba is belesulykolják, hogy győzni kell, elsőnek kell lenni, ha elfogadást szeretnének kapni. Ez a hagyományos, poroszos rendszerü oktatás, aminek eredmények szempontjából lehet létjogosultsága, de a személyiség és érzelmi intelligencia szempontjából pont ellentétes hatása van. Hiszen az a gyerek, aki lassabban fut, vagy gyengébben számol a többieknél, folyamatosan azt éli meg, hogy ő NEM ELÉG JÓ. És az az egy is, aki győz a versenyben, belül szorong attól, hogy a többiek mind rá irigykednek, illetve hogy mi lesz akkor, ha legközelebb nem ő fog a legjobban teljesiteni.

comp

Egy jó tanár egyben jó tanitó is kell legyen: nem magát a technikát átadnia, empátiával kell a tanulók felé fordulnia, hogy mindenkiből a saját, egyéni szintjén hozza ki a legjobbat. És a legjobb nevelési eszköz (ha nem az egyetlen), a jó példával való elöljárás. Elöljáró, már maga a szó rejti magában a mélyebb értelmét. Az Ashtanga jógában az a jó, hogy a mindennapos gyakorlás folyamatos tükröt tart a tanár elé is. Ha én nem gyakorolok nap mint nap, akkor hogyan várhatnám el ezt a tanitványoktól? Ez erős belső motivációt ad a gyakorlásra, vagyis a tanár-diák viszony egyformán fontos és hasznos mindkét félnek, oda-vissza.

Az egyik reggel például nagyon fáradt és álmos voltam, semmi kedvem nem volt megmozdulni sem. Mégis valahogy rávettem magamat, mert tudtam hogy ha ERŐT VESZEK magamon, akkor jobb lesz. Az érdekes az volt, hogy bár mentálisan erős belső ellenállást kellett legyőzni, a gyakorlás mégis az egyik legjobbra sikeredett. Hogy miért? Mivel fizikailag gyengébb, merevebb stb. állapotban kezdtem neki, ezért a szokásos elmebeli teljesitmény-centrikusság eltünt. Mivel még a legalapvetőbb ászanák is nehezen mentek, ezért teljesen sikerült közömbös, neutrális tudatállapotba kerülni. Nem érdekelt, hogy elérem-e a lábujjamat, vagy bent marad-e a lábam a nyakam mögött. És pont emiatt, az ELENGEDÉS minősége miatt az egyik legjobb gyakorlásom lett, amire vissza tudok emlékezni. Általában persze arra emlékszünk, amikor először sikerült valamilyen kihivást jelentő póz végrehajtása, pl. alkartámasz, vagy szupta-kurmászana, de az igazi eredmények nem ezek, hanem pont az ellentéte: amikor nem érdekel siker vagy kudarc, csak sikerül ott maradni a gyakorlásban, megélni a jelen pillanatot – ez az igaz FLOW, amiről mindenki beszél, de nem biztos hogy meg is valósitja, már ami a mélyebb szinteket illeti.

Hogy mi teszi tehát a haladó jóga-gyakorlót? Az, hogy minden nap odaáll a szőnyegre, és elkezdi a gyakorlását, amelynek nem kell sem nehéznek, sem kimeritőnek lennie. Aztán, eltelik 10-20 év igy, hipp-hopp haladó gyakorlóvá válsz! 😉 Csak kitartás! És ahogy Marsellus Wallace mondja a Ponyvaregényben: ‘basszál a becsvágyra!’


Hozzászólás

so SAD…

A szezonális affektív zavar (seasonal affective disorder, SAD) az ismétlődő
depressziós rendellenességek csoportjába tartozik, ahol az epizódok
bizonyos évszakokban jelennek meg. Most, hogy a természet lassan visszahúzódik egy hosszú téli pihenőre, a környezetünkben is megjelennek látható jelei, a fák lassan már teljesen elhullajtják leveleiket, a kopárság veszi át az uralmat. Ez lenne a természetes időszak pszichésen a befelé fordulásnak, a számvetésnek, illetve a jövőre vonatkozó tervek szövögetésének.

summer winter.jpg

A természettel együtt élő ember, például a hagyományos falusi-paraszti létben élő szinkronban volt a természet változásaival, ami a munka, táplálkozás, pihenés területeit illeti. Télen nem evett paradicsomot, sem epret. A vitaminokat savanyitott káposztából fedezte, ilyenkor több húsos és zsiros étel került az asztalra, de nem öncélúan: egyszerüen a hidegben ez volt célszerü, és hozzáférhető (ld. disznóölés). Tavasszal aztán böjtöt tartott (ld. Nagyböjt), hogy megtisztitsa a szervezetét, és felkészüljön az új, aktivabb időszakra. Télen már korán lefeküdt aludni, akár már 7-8 órakor, hiszen korán sötétedett. A ‘szépitő’ alvás különben is 9-10 óra előtt van, de hát ki alszik el ilyenkor? Még ha valami csoda folytán 9-kor ágyba is kerülne valaki (amit nehéz elképzelni, de biztos van ilyen), akkor is még egy kis telefon-nyomkodás a szokásos, hogy biztosan sikeresen felboritsuk az alvás-ébrenlét ritmust, aztán 11h-éjfél körül jöhet az álmatlanul forgolódás, eddig megvan?

Tehát, rendes parasztemberünk/asszonyunk ha este 8-kor elaludt, 5-kor már biztosan talpon volt (ha nem korábban), de kipihenten ébredt, ellátta az állatokat, szépen megreggelizett, és egész nap ügyelt rá, hogy ne vigyen túlzásba semmit, példának okáért a pálinkát sem, de egy-kettő azért valószinüleg lecsúszott – kizárólag preventive – a virusok tudvalevőleg ki nem állhatják a pálinkát. Amúgy sem nagyon tudott volna túlzásba vinni semmit, kint ugyanis hó volt, és nem sok tevékenységre nyilt alkalom. Pihent, együtt a természettel. Egy kicsit visszatérve az alvás-pihenés ciklusra, mindenki megfigyelheti saját magán, hogy este 9 körül, amikor az adrenalin-termelés leáll, hirtelen kicsit összezuhanunk, lecsökken az energiaszint – a test készen áll a pihenésre (amit többnyire nem kap meg, legalábbis nem akkor), hajnali 5 óra körül pedig kap a test egy löket adrenalint, hogy aktivizálja magát, a legtöbben persze nem kelnek fel még ekkor (kivéve aki jógázik pl.), de megfigyelhetően ilyenkor megváltozik az alvásunk minősége; aki egész éjjel forgolódott, pl. mert fájt valamije etc., ilyenkor el tud nyugodni és ráhúzni még egypár órát (az adrenalin ugyanis természetes fájdalomcsillapitó hatású is).

A jóga/meditáció gyakorlására szinte kivétel nélkül megegyeznek a különböző irányzatok, hogy a pirkadati órák (jelenleg az 6-7h közti időszak) a legjobbak. Amikor reggel fél hat előtt elindulok órát tartani, rengeteg fiatal, 20-30 körüli embert látok cigarettával és energiaitallal a kezében, amin mindig elcsodálkozom. Nem vagyok semminek sem alapból ellensége, de mindennek megvan a maga ideje, és már kora reggel mérget préselni szegény, a városi szmogtól amúgy is megviselt hörgőkbe, hát… de mindenkinek lelke rajta.

Jó lenne tehát, ha jobban, és tudatosan követnénk a természet ritmusát napi szinten, és az évszakok szintjén is. Az, hogy a téli időszakban a napfény sokkal kevesebb, és rövidebbek is a nappalok, egyértelmüen nyomasztó hatással van a közérzetünkre, lelkiállapotunkra. A természetes endorfin-termelés alacsonyabb, vagyis ha szeretnénk ezt kompenzálni, akkor aktivan tenni kell érte. A legeslegjobb a testmozgás. A legtöbben ódzkodnak a hidegben, illetve sötétedés után odakint mozogni, ezért felértékelődnek a benti, szobában végzett aktivitások. A jóga ebből a szempontból tökéletes, és a meditativ tudatállapotok napi szintü megtapasztalása segitséget nyújthat az erre az időszakra jellemző – az év magunk mögött hagyott aktivabb szakaszának összegzésére, és a jövő évre vonatkozó terveink megfogalmazására. Minden új év ugyanis másféle energetikát hoz magával, amire ilyenkor már el lehet, és érdemes is elkezdeni ráhangolódni. Egy évben három, lelkileg nehéz megterhelő időszak van, és ezek közül az utolsó – a karácsonyi időszak az egyik legintenzivebb, ezt is érdemes számitásba venni, és több, minőségi időt szentelni magunknak. A szervezetünknek, ahogy ezt jelzi is gyakran – több pihenésre van ilyenkor szüksége, de a teljes punnyadás sem jó: kevesebb, de minőségi aktivitás/testmozgás mindenképpen jót tesz, és amikor lehet, érdemes a friss levegőn is sétálni, mozogni, persze nem a belvárosban…


Hozzászólás

néha nem olyan könnyü…

bj

A minap ez járt a fejemben, és persze rá nem sokkal szembe is jött máshonnan is:
‘Sokan úgy tekintenek a spiritualitásra, hogy az csupa kellemes és felemelő élményt tartogat’

A ‘nyúédzs’ szagú és izü könyvek, reklámok, kurzusok, estébé, nem is nagyon igyekeznek kidomboritani, hogy ez a spiri út bizony kőkemény lemondásokkal teli Út, méghozzá nemcsak hétfőn és szerdán 17.30-19h-ig, hanem napi 24 órában NON-STOP! Persze nem szabad a másik végletbe esni, hogy ürügyként használjuk a spiritualitást mazochista hajlamaink kiélésére (arra ott vannak a dominák, feldolgozására a pszichológusok etc.) Vannak az útnak szép, kellemes és örömteli részei is. De az nem lehet spirituális, ami erőltetett, szerepet játszó, vagy nélkülözi a saját megtapasztalást.

Nem teljesen ide tartozik, de a manapság elterjedt jógaoktató-képzések ugranak be. Ezek sokszor arra emlékeztetnek, amikor a háborúban gyorsan kellett sok vadászpilótát kiképezni, és egy gyorstalpalót követően már küldték is őket a csatába harcolni, többnyire a biztos halálba. De akkor ez szükségszerü volt, ahogy ma is, az emberiség kollektiv fejlődésének ezen izgalmas idejében, amit élünk: kellenek a jógaoktatók, persze hogy a szakmányba gyártott ticsörök nem lesznek azonnal 100%-osak, de a legfontosabb, hogy ha jó kezdést kapnak, akkor idővel felnőhetnek a feladathoz. A tanulásnak ugyanis soha nincs vége, és pont ott hal meg az egész, ha valaki a végzettséget igazoló papir kézhez vételével ‘kész’-nek nyilvánitja magát, befejezettnek a tanulmányait, illetve a saját gyakorlását. Oktatóként csak egy újabb tanulási folyamatba kezdünk, ahol minden tanulónk egyben tükörként is funkcionál.

Milyen jó lenne, és szivesen részt vennék egy ilyen ‘kudarc’-szeminárium féle beszélgetésen, ahol kivételesen nem a sikereinket (26-an voltak a tegnapi órámon/egy dédnagymama fejenállt lótuszban etc.), hanem a kudarcainkat, problémás, nehezen kezelhető eseteinket, az órába beletrollkodó önjelölt ‘guru’ résztvevőkkel való bánásmódot oszthatnánk meg egymás épülésére. Nincs ugyanis két egyforma eset, ahogy tanár és tanitvány sincs, a variációk száma végtelen! Tanárként a saját reakciónkból, illetve annak megéléséből tanulhatunk a legtöbbet. Ez nincs benne sem az ősi jóga-szövegekben, sem a modern-kori tankönyvekben, ezt csakis a gyakorlatban lehet megélni.

Ez csak pár gondolat volt, ami hirtelen jött, lezárásként csak annyit tanácsolnék mindannyiunknak: tartózkodni a szélsőségektől. Nemhiába tanácsolta Buddha bácsi a középső utat…


Hozzászólás

a ‘templom’ céljaira…

újra – felújítunk aKözpontban… Utoljára 3 éve volt egy nagy felhőszakadást követő beázás a teremben, és idén nyár végén, bár megtettünk minden lehetséges óvintézkedést, ismét bejutott a víz valahogyan. Ez köszönhető az egyre szélsőségesebb időjárásnak, amelyet világszerte lehet tapasztalni.

Persze egy jógaközpontban mindig adódik felújítani való, esetünkben azonban a váratlan kár bőven millió fölötti nagyságrendben van, és ezt nem olyan egyszerü kigazdálkodni, a biztosító persze fizet valamennyit, de közel sem annyit, amiből vissza lehet állítani az eredeti állapotot, és persze azt is majd csak valamikor a beláthatatlan jövőben…

painting

Hogy áthidaljuk a vágyott állapothoz történő mihamarabbi visszatérést, ezért is találtuk ki kedves Barátokkal, hogy szervezünk egy ‘jótékonysági’ spirituális koncertet, más szóval: Kirtant! Egy ilyen esemény önmagában is szuper, és elősegíti a résztvevők jólétét és lelki fejlődését a szent mantrák meghallgatásával és/vagy együttes éneklésével, DE! Mivel ez alkalommal pénzt is szeretnénk gyüjteni a felújitások még hátralévő részére, azt találtuk ki, hogy az adakozó is jól járjon, ezért a 10 ezer Ft-ot elérő adományért 10 alkalmas jógabérletet adunk cserébe. (így 15 000 Ft helyett 5000 Ft-os kedvezménnyel lehet a bérlethez jutni) Ha nem akarod igénybe venni a jógabérletet, át is ruházható, illetve ajándéknak is kiváló! A helyszinen is lehet adakozni és átvenni a jógabérletet, de átutalással is lehet: számlaszám:10300002-10519407-49010016 MKB Sági Zsuzsanna (a megjegyzés rovatba ird be a nevedet légy szives!)

Illetve, ha van kedved megosztani az esemény FB event-jét, azt is megköszönjük, illetve ki lehet nyomtatni vagy elküldeni barátoknak a plakátot is!

kirtan.jpg

A résztvevő müvészek (lehet hogy még más is csatlakozik persze):
Julia ChantsVárnai ÁkosBence Erdősi-Bóta


Hozzászólás

Tradíció

Erről a témáról már régen szerettem volna írni, annyira szép, és egyúttal megosztó is egyben. Modern korban élünk, a Vízöntő szupergyors, változást változásra halmozó korában, ahol ami ma még vadonatúj, az holnapra már avítt és unalmas lesz. Mintha semmi sem lenne állandó, mibe lehet hát kapaszkodni? Mi az, ami változatlan értéket nyújt korszakról korszakra? Ez a dolog: a tradíció.

Traditions-and-beliefs-associated-with-gold

„A legmagasabb dolgokról való tudás népről népre, vallásról vallásra származott át. Mindegyik átöltöztette saját eszméibe. Metafizikai tartalma azonban végig ugyanaz maradt. Mindenütt megőrizték. Mit? A tradíciót. Mi ez a tradíció? A hagyomány az ember és a transzcendens világ között lévő kapcsolat folytonosságának fenntartása, az emberiség isteni eredetének tudata és az istenhasonlóságnak, mint az emberi sors egyetlen feladatának megőrzése.” (Hamvas Béla)

Azt hiszem, ennél többet nem is lenne szabad írni a témáról, néhány személyes tapasztalattal azonban szeretném alátámasztani a fentieket. Fontos adalék még, hogy a tradíció magasabb-rendű a vallásnál, amely gyakran kiüresedett héjként szolgál, miközben a valódi belső tartalmát már régen elveszítette. Ezzel persze nem szándékom leszólni a vallást, mint olyat, sőt. A tradíció nagyon is kapcsolódik a valláshoz, azzal a feltétellel, hogy a tradíció mindig élő, gyakorlatias, és soha nem veszíti el mélységét. Három tradíciót szeretnék megemlíteni, amelyek mind a mai napig a segítségemre vannak egyes élethelyzetekben. Az első természetesen nem lehet más, mint a jóga.

57c782484a0cc968ab82e80c709df206--yoga-ashtanga-yoga-fashion

A jóga olyannyira ősi, hogy gyökerei a régmúlt ködébe vesznek. Az olyan művek, mint a Jóga-szutra, vagy a Hatha Jóga Pradipiká segítenek megérteni a jóga útját, amelyen a megtestesült lélek halad a rendeltetése felé, amely nem más, mint a kozmikus Önvaló-val való teljes azonosulás. Ez közismert, nincs olyan jóga-tanfolyam, ahol ez el ne hangozzék (legalábbis reméljük 😉 )

a jóga, mint tradíció – egységes, azonban napjainkra megszámlálhatatlan irányzatra és stílusra szabdalódott, amelyek többségében az eredeti cél már teljesen feledésbe merült, sőt akár nevetség tárgyává vált (lásd sör-jóga és társai). Ezen nem kell azonban háborogni, teljesen felesleges, egy ilyen hatalmas kiterjedésű fának idővel elkerülhetetlenül kinőnek a vadhajtásai, idővel viszont szépen el is tűnnek, és azok az ágak maradnak meg, amelyek valóban zamatos és tápláló gyümölcsöt hoznak.

A személyes találkozásom az Ashtanga tradícióval eléggé sajátos. Éppen egy nehéz élethelyzet kellős közepén találkoztunk, és kezdtem el a gyakorlást, részben önkéntelenül is a tradíció szabályait követve, már ami a fokozatosságot és ami a rendszerességet illeti, másrészt viszont, személyes tanító hiányában a tradíció rengeteg részletét figyelmen kívül hagyva, sőt, akár el is utasítva. ‘inkább egy megtért bűnös, mint száz igazhitű’ – tartja a mondás, így én is a saját bőrömön kellett, hogy megtapasztaljam azokat a kellemetlenségeket, hosszadalmas mellékvágányokat, amelyek az útját állták a fejlődésemnek. Utólag viszont ezek a tapasztalások felértékelődnek, és ma már az utolsó lennék, aki megkérdőjelezi a gyakorlásra, illetve magára jógamódszerre vonatkozó előírásokat. Az egy másik kérdés, hogy a szabályok alkalmazásának tekintetében nem egészen tudok azonosulni a mainstream, főáramlatú vonallal, például mindenféle parama-guruzás meg listázások tekintetében, de ezeknek a fontossága eltörpül magának a tradíciónak a szempontjából, egész egyszerűen a kor, amelyben élünk, annyira megosztó jellegű és egyben anyagias, hogy lehetetlen elkerülni ezeket a dolgokat, viszont a lényeget szem előtt tartva könnyen ezek fölé lehet kerülni az egyes gyakorlónak, és kizárólag a gyakorlásra illetve saját személyes fejlődésére összpontosítani.


A második tradíció, amelyik fontos helyet foglal el az életemben, a harcművészet, a kínai Kung-fu. A Ving-Tsun, vagyis Gyönyörű Tavasz stílus. A Kung-fu iránti szerelmem kb. 10 éves koromban kezdődött el egy ajándékba kapott könyvvel, és 12 évesen kezdhettem el először edzésekre járni, akkor még más stílusokat tanulva, és kb. a húszas éveim közepén találkoztam a ma is gyakorolt irányzattal. Ennek a stílusnak a különlegessége, hogy kizárólag kézről-kézre tanulható, vagyis elengedhetetlen egy felkészült mester irányítása. Ez egyébként minden tradícióra igaz, maga tradíció lényege az azt továbbadó mesterek és tanítványok megszakítatlan láncolata.

Biztosan mindenkinek ismerősen cseng Bruce Lee neve, igaz? Hány és hány generáció tekinti joggal hősének, tudása, és Kung-fu egész világon történő elterjesztése miatt. Filmjei, könyvei, és egyedülálló karizmája miatt méltán vált csillaggá a harcművészetek egén. Halálával kapcsolatosan azóta is sok elmélet és találgatás született, olyanok, mint a maffia bosszúja, vagy bizonyos gyógyszer-érzékenység miatti allergiás reakció. Utólag lehetetlen bármelyiket is bizonyítani, de én hallottam, és szeretnék megosztani egy ennél mélyebb magyarázatot. A Kung-fu a kínai nép évezredekig titokban tartott művészete volt. Az idők azonban úgy hozták, hogy ennek a kincsnek immár közössé kellett válnia. A tradíciót övező szigorú szabályok, az évezredes múlt tehetetlen tömege azonban útját állták ennek a szükségszerűen bekövetkező folyamatnak. Szükségessé vált egy lázadó, egy olyan hős, aki személyében (az egyik nagyszülőjén keresztül) összekapcsolta a kultúrákat, és saját magát is feláldozva felszabadította ezt az évezredes ősi tudást a titkolózás súlya alól. Emiatt a tette miatt sokan már eleve nem nézték jó szemmel, és kapott figyelmeztetést is, illetve konkrét kihívást is azoktól, akik a titokban tartás mellett voltak. Nem szabad alábecsülni ennek a súlyát. Végül, bár bosszút álltak az ‘árulón’, de a folyamat már megállíthatatlan volt, és elterjedt az egész világon. Ezért végső soron Bruce Lee-t én vértanúnak tekintem, és ennek megfelelő tisztelet illeti meg.

astro.jpg

A harmadik ilyen hagyomány – az asztrológia. Itt most ne a Nők Lapja bulvár-asztrológia rovatára gondoljunk, hanem arra a mély és szakrális hagyományra, amelynek eredete úgyszintén az idők homályába vész. Az az elmélet, mely szerint távoli ráérős őseink addig-addig nézegették a csillagos égboltot, amíg végül ráébredtek az asztrológiának a teljes teremtést és annak összefüggéseit megvilágító tudományára, nos, ez az elmélet teljesen nevetséges. Ezt a tudást, akárcsak a jógát is, az emberiség készen kapta. Ettől is válik egy tradíció tradícióvá, hogy bölcsességét, értékeit olyan forrásból meríti, amelyik túlmutat a korlátozott emberi értelem és intelligencia lehetőségein. Mivel a tradíciók közös forrásból fakadnak, ezért összefüggések is felfedezhetők közöttük. Az Ashtanga jóga tradícióban Sri K.Pattabhi Jois apja példának okáért asztrológus volt, és egyesek szerint a Jois (Dzsois) név a dzsjótis szóból származik, melynek jelentése fény, világosság, ragyogás; csillagászat – vagyis a fénylő égitestek tudománya. Maga Pattabhi Jois állítólag maga is elkészítette egyes tanítványai horoszkópját, és én is nagyon szívesen csinálom ezt, mert nagyon sok élethelyzetbeli akadályra, illetve karmikus feladatokra lehet rálátást kapni, amely tudás támogatni tudja a gyakorlót az előrehaladásban, illetve segíthet fenntartani a motivációt.

Kell-e még ennél több/jobb érv a tradíció, a hagyomány hasznossága és kiválósága mellett? Minden egyes tradíció lényege azonban az elméleten túl a gyakorlás, ezért ezt tartsuk szem előtt, mert a könyvekből megszerezhető tudás hasznos ugyan, de élővé csakis a gyakorlás teheti.


Hozzászólás

Minden- logisztika.

AZ idők során sok gurunak volt egy, vagy több olyan mondása, amelyek annyira jók, hogy fennmaradtak, és immár több generáció száján forogva haladnak az idők során. Egy-egy ilyen mondás annyira találó, hogy az ember megjegyzi, és időről időre fel is idézi, ha úgy hozza a helyzet. A kedvenceim többek között: ‘practice, and all is coming’, vagy: ‘if you dont’t see god in all, you cannot see god at all’. Esetleg: ‘csináljuk, csináljuk, egyszer csak elkészül’. Velősek, igaz? Nos, bár a guruságtól távol állok, de nekem is van saját ‘aranyköpésem’: ‘az életben minden – logisztika’ 🙂

logistics.jpg

Sokan akik járnak az óráimra (esetleg csak kávézni óra után), hallották már. Azért szeretem, mert sok esetre alkalmazható. A logisztikán azt értem, hogy hogyan juttatunk el valamit az egyik helyről a másikra. Kezdjük a legelején. Gondolatban menj vissza korai gyerekkorodba, amikor még csak egy sperma voltál. Mi volt a legeslegfontosabb dolog ekkor az életedben, illetve a túléléshez? Eljutni ‘A’ pontból ‘B’ pontba, a lehető leggyorsabban, megelőzve 100 millió társadat. Ez aztán a verseny! Nem telik el sok idő, 9 hónap, és ismét logisztikai kihivás előtt állunk: meg kell születni, kijutni belülről, az ismert jó helyről (kaja, pia, fütés csövön, ingyen) az ismeretlen kevésbé jó helyre (cső elvágva, a kajáért melózni kell, a hőmérséklet ingadozik stb.)

Az okosok azt mondják, a megszületés, feltéve ha hagyományos úton történik, akkora erőfeszitést igényel az újszülöttől, amekkorát soha életében nem fog tenni még egyszer. Ha valaki pl. császármetszéssel jön a világra, akkor ez az ún. ‘véres csata’ kimarad, ami kimutatható változást okoz az ilyen szülöttek személyiségében. Gondoljunk csak bele, életük legelső élménye nem az, hogy gigászi, de sikeres erőfeszitést kell tenniük a túlélés érdekében (akárcsak sperma korukban), hanem az, hogy minden erőfeszités nélkül ‘kiemelik’ őket, és igy jutnak el ‘A’ pontból ‘B’-be. Logisztika, igaz?

Az Ashtanga jóga számomra úgyszintén – logisztika. Hogyan tudom eljuttatni a testemet az egyik pozicióból a másikba a lehető leg-gazdaságosabban? A közkedvelt oktató, David Swenson mondta ezt egy Workshopon, még pontosabban úgy fogalmazott: a legkisebb erőfeszitéssel. Egy kezdő számára 10 Napüdvözlet olyan energiába kerül, hogy könnyen leizzad alatta, a pulzusa felszökik, esetleg kapkodni kezdi a levegőt. Ahogy újra és újra gyakorolja az ember, évekig, napról napra, egyre kevesebb izom feszül meg, azok is csak a szükséges mértékben, a pulzus és a légzés pedig nem, vagy csak alig észrevehetően változik meg. Ahogy a gyakorló továbbhalad a sorozat(ok) gyakorlásában az évek során, egyre jobban kitolódik az a pont, ahol megizzad, illetve a pulzusa megemelkedik. A mozgása, a testének használata egyre gazdaságosabbá válik minden egyes gyakorlással. Egyre jobban meg lehet közeliteni az optimálisat, de elérni természetesen lehetetlen, mert a testünknek megvannak a maga korlátai.

De nemcsak maga a gyakorlás folyamata egyfajta logisztikai kihivás. Eljutni hajnalban az álomok világából, a puha, meleg ágyból a hideg jógaszőnyegre, adott esetben a város másik felén lévő tanárunkhoz: ez is logisztika. Hogy veszed magadat rá? Hogyan tudsz a leghamarabb elkészülni, hogy még öt perccel tovább alhass? Ha két apró gyereked van pl., akik éjfél előtt nem akarnak elaludni aznap, akkor az ilyen 5 perc pluszok is felértékelődnek! Ha lekésed a repülőt, mert addig szüttyögsz a duty-free-ben, az is egyfajta el…tt logisztika.

A jógán kivül a Kung-fu a másik, amelyen keresztül sokat tanultam a gazdaságosságról, a mozgáson keresztül. Mig sok stilusban látványos, ugró-forgó stb. mozdulatokra fecsérlik az energiát, az a stilus, amelyet én gyakorolok, az elképzelhető leggazdaságosabb. Az ütés és a rúgás is: ponttól pontig halad, kizárólag egyenes vonalban. A taoista filozófiát követve úgy áramlanak a mozdulatok, mint a viz: mindig csak előre, sohasem hátrafelé.

A jóga és a kung-fu is tanit valamit a gazdaságosságról, ha úgy tetszik – az Életről. Sokan egész életükben sem jönnek rá, hogy mire is hivatottak valójában, évtizedekig morzsolják a napokat egy olyan munkahelyen, amelyet esetleg ki nem állhatnak, aztán a munkanap végeztével bámulják a TV-t, valóság-show-kat a Valóság helyett. Ha azonban erőfeszitést teszünk egy valódi cél elérése érdekében (vagyis ami tényleg a miénk, és nem a főnökünk óhaja), akkor meg fogjuk becsülni az energiát, amit be kell fektetni.

time

Ahogy szaladnak az évek – és szaladnak -, egyre kevesebb felesleges dolgot, mellék- és pót-tevékenységet fogunk végezni, mert egy ponton mindenki rájön: az időnk és energiánk véges ebben az anyagi világban.

Az emberi kapcsolatok is átértékelődnek. Nincs jobb dolog, mint az olyan emberek társasága, akik megértik, és támogatják erőfeszitéseinket, ez a Sangha, vagy Sangat, a jó társaság, amely Buddha szerint a megvilágosodás elősegitője. Ahogy érettebbek leszünk, egyre kevesebbet fogunk akarni, vagy egyáltalán leszünk hajlandóak negativ társaságban lenni, ahol az idő elfecsérlődik, és nem leszünk inspiráltak. Sajnos ez a legközelibb emberi kapcsolatokban, családon vagy párkapcsolaton belül is megtörténhet.

De ami a lényeg: amennyire lehet, ne vesztegessük az időt, az életünk egyetlen percét sem felesleges dolgokra, mert egyetlen percet sem kapunk vissza. Jógázzunk, meditáljunk, olvassunk, beszélgessünk valódi témákról olyan emberekkel, akik inspirálnak. Együnk egészséges, jó minőségü ételeket, felesleges kalóriák helyett. Mindezzel időt nyerünk, és sok kicsi: sokra megy! 😉

Én most indulok edzeni (vasárnap este), Ti pedig állitsátok be a vekkert, mert reggel jógaóra! 😉