A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

Találkozás egy guruval

Hozzászólás

Érdemes tanulmányozni a nagy személyiségek életét, hogy megismerjük és kamatoztathassuk a tudásukat. A legjobb volna személyesen ismerni őket, de előfordul hogy erre nincs lehetőség. Világszerte millióan vannak követői, személyesen mégis sokkal kevesebben ismerhették meg személyesen Sri K. Pattabhi Jois-t. Furdalt a kíváncsiság, mi lehetett a titka ennek a különleges személyiségnek, amivel kiemelkedő tanítványok egész sorát indította el? A sajnos kevés feltalálható videorészlet és írás mellé kiegészítőnek megpróbálom egy kicsit asztrológiai szempontból megközelíteni Gurují személyét. Követői és tisztelői közé sorolva önmagam is, szerettem volna hozzájárulni a képhez, amely mindannyiunkban más- és másképp tükröződik.


Sajnos a születési perc nincs meg, ezért ún. napház horoszkópot állítottam fel a születés napjára. Gyakran már ez sok mindent megmutat a személyiség alapvető dinamikájából. A bolygóknak a jegyekben történő elhelyezkedése máris sok fontosat elárul. A aktív és passzív jelek aránya 5/8, vagyis alapvetően befelé forduló alkatról van szó, de nem végletesen, így a belső gyakorlás eredményét a külvilágban is meg tudja jeleníteni. A kardinális jelek vezetnek 6 ponttal, a fix jeleké 5, változó csak 2. Ezért vezetésre, irányításra termett személyről van szó, aki következetesen kitart a céljai megvalósulása mellett. Bár tiszteli a hagyományokat (Nap az Oroszlánban), mégsem ragaszkodik vakon a tradíciókhoz, ha szükséges, forradalmian új utakat eszel ki (Ikrek Mars trigon Vízönt Uránusz) a siker érdekében. Egyébként is látnoki erejű ötletei támadnak (Vízöntő Hold/Plútó 150 fok), rengeteg újítást eszel ki.
Egy személyben szigorú apa (Szaturnusz) és gyengéd anya a tanítványai számára, de soha nem öncélúan szigorú, mindig csak a tanítványok javára, ezért tudja a maximális teljesítményt kihozni az emberekből. Őszintesége és nyíltsága bizalmat ébreszt. A megértés és elfogadás olyan légkörét árasztja, hogy mindenki szívesen tartózkodik a közelében (Merkúr konj. Vénusz).

Óriási vágy munkál benne az önismeretre, önmaga rejtett belső világának felfedezésére (Nap konj. Neptunusz), ezt támogatja az erősen vallásos spirituális szemlélet (Halak Jupiter). A kétely szabályozó erőként mindig munkál benne, a vallásos igazságokat igyekszik a gyakorlati életben is felismerni (Oroszlán Nap opp. Hold). 99% gyakorlat, 1% elmélet – híres jelmondatának a hátterében is felismerhető ez a működés.
Kifejezésmódja könnyen érthető és logikus (Merkúr konj. Vénusz/Szaturnusz). Folyamatosan ellenőrzi saját magát (Ikrek Mars), nagy felelősségérzete súlya alatt belül néha ő is elbizonytalanodik, ilyenkor fáradhatatlanul törekszik helyreállítani az egyensúlyát.
Többször megfigyeltem, hogy a Vénusz és a Szaturnusz gyakran kapcsolódik a jógával foglalkozók esetében. Pattabhi Jois képletében együtt állnak, mégpedig az otthont jelentő Rák jegyében, nem meglepő hogy igazán otthon a jóga-gyakorlók társaságában érezte magát, akik a saját házában tanultak tőle.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s