A tanítványok érkezésére várva

2011/01/24 by ayogi 3 hozzászólás

Tanítani jó, átadni valami olyan dolgot, amitől másoknak jobb, könnyebb lesz az élete, közben rengeteget tanulni is, óriási érzés. Mert a tanítás is egy fajtája a gyakorlásnak. Egy óriási márványtömbről lefaragni a felesleget, az elején még könnyű, nagy ütvefúrót is lehet használni, de amikor már a szobor arckifejezését faragja a szobrász, ott már sokkal lassabb és aprólékosabb figyelemre van szükség. Ezt csak a tapasztalat hozhatja meg, illetve ha figyelünk más tanítókat, mialatt tanítanak. Ha nem jönnek a tanítványok, az a legnagyobb fájdalmat tudja kiváltani, ha pedig jönnek és fejlődnek, a legnagyobb örömet.

Kedvenc szentem, Paramahamsza Rámakrisna életéből idézzünk fel egy epizódot.
“A Brahmó Szamádzs követőivel való kapcsolat megmutatta Rámakrisnának, hogy milyen hatalmas erő rejlik abban, ha fiatal, tiszta szándékú emberek összefognak. Egyre jobban vágyott arra, hogy tudását és tapasztalatait komoly keresőkkel és tanítványokkal megoszthassa. Egyik látomásában feltárult előtte, hogy eljön majd az idő, amikor nemcsak látogatók jönnek hozzá, hanem saját tanítványai is lesznek, akiknek az átélt igazságokat a legtisztább formában átadhatja. ‘Ezután esténként, amikor az istentisztelet harangjainak és kagylókürtjeinek hangja felcsendült a templomokban, én azonnal felmentem a tetőre, és sóvárgó szívvel kiáltottam: Hol vagytok? Gyertek ide! Belehalok ha nem láthatlak benneteket!’
Vágya néha az elviselhetetlenségig fokozódott. Alig várta az időt, hogy lelki társai megérkezzenek. Abban reménykedett, hogy enyhülést talál a velük való beszélgetésekben s abban, hogy beszámolhat nekik felismeréseiről. Minden apró-cseprő eseményről ők jutottak eszébe, sőt magában azt is kigondolta, hogy mit fog mondani az egyiküknek, mit a másikuknak és így tovább.
‘Egy anya nem vágyódott még így gyermeke látására, egy hű barát hű barátai, egy szerető a kedvese után, mint ahogy én vágytam rájuk. Leírhatatlan, milyen volt! A sóvárgás ezen időszaka után a követők elkezdtek jönni hozzám’
És bár az újságoknak nagy szerepe volt abban, hogy a hőn áhított tanítványok kezdtek felbukkanni, Rámakrisna egyáltalán nem volt elragadtatva attól hogy szerepel a sajtóban: ‘… Amikor a virágok kinyílnak az erdő mélyén, a méhek megtalálják őket, a legyek viszont nem. … Én nem akarok híres lenni. Bárcsak mindig a legalázatosabb maradnék az alázatosak, és a legszerényebb maradnék a legszerényebbek között!’