A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

A papír vonzásában

5 hozzászólás


A Hot Ashtanga blogon felmerült egy érdekes kérdés: nevezetesen hogy az emberek sportorvosi igazolással járjanak a jógaórákra, elkerülendő a baleseteket. Érdekes felvetés, szerintem nemcsak értelmetlen, hanem egyenesen káros lenne ilyen gyakorlatot bevezetni. Kicsit kifejteném, hogy miért. A jóga nem egy sport. El se kezdem kifejteni hogy mennyivel több, csak a sérülésekre, balesetekre térnék ki. A sérülések a gyakorlás szerves részét képezik. Egyetlen olyan ismert Ashtanga-tanárról se hallottam, aki nem sérült meg a pályafutása alatt. A sérülés felhívja a figyelmet valami olyan dologra, ami kívül esik a stúdión, a kinti világbeli életünket érint. Úgy is lehet felfogni, hogy a gyakorlóterem egy laboratóriumi kísérlet, ahol izolált körülmények között tanulmányozzuk és fejlesztjük magunkat. A sérülésekből való felépülés is a gyakorlás fontos részét képezi.
Még mielőtt valaki félreértené, nem arra célzok hogy a sérülés kívánatos és jó dolog lenne, távolról sem, mindent meg kell tenni az elkerülése érdekébe. Ugyanakkor kettőn áll a vásár, hiába inti a tanár türelemre a gyakorlót, aki túl mohó és siet, az meg fogja sérteni magát, és erről nem a tanár tehet, hiszen nem mindenható, és nincs hátul szeme. A szabad akarat itt is érvényesül.
A másik: a jóga tudatosságra és önállóságra is tanít. Ha szívbeteg vagyok, vagy még soha nem mozogtam, túlsúlyos vagyok etc., akkor talán magamtól is tudom hogy ne egy Hot órával kezdjek, hanem valami könnyebbel. Ha valaki érintésfóbiás, megkérheti a tanárt hogy őt hagyja ki az esetleges igazításokból, ezt minden tanár tiszteletben kell tartsa. Így önállóságra neveljük az embereket, amit nem lehet eléggé értékelni.
Ha mindenhez papír kell, akkor az amerikanizálódás folyamatában el fogunk jutni odáig, hogy valaki elcsúszik a zuhanyozóban, bepereli a stúdiót és annak be kell zárnia akkora büntetést varrnak a nyakába. Mert valaki nem képes a lába alá nézni, és ezért másra akarja hárítani a felelősséget. A jógában ilyen nincs: nincs kint, csak bent. Ha bújkálok, magam elől teszem, ha megsérülök/szívrohamot kapok gyakorlás közben, azért se hibáztathatom a tanárt, csak magamat. Ez a hozzáállás felelősségtudatot és önállóságot alakít ki, ha a papírom mögött bújkálok, az pedig az ellenkezőjét.

Itt felmerül egy következő gondolat: akkor ki taníthat jógát? Összetett kérdés. Aki 20-30-50 éve gyakorol, vagy az aki elvégzett egy gyorstalpaló tanfolyamot és papírt szerzett? Lehet szavazni.
Feltették a fenti kérdést David Swensonnak, aki azt válaszolta: az taníthat, akinek vannak tanítványai. Kész, passz. Azután kifejtette a hátulütőit is a képesítések és papírok bevezetésének. Rengeteg olyan gyakorlott jógi, és tehetséges tanító van, akinek nincs papírja (David sem kért vagy kapott soha P.Joistól). Ugyanakkor olyan tanárok is vannak, akik bénák, tehetségtelenek, de mivel papírral rendelkeznek, az emberek megbíznak bennük, és csalódnak.

Meg kell itt is találni a középutat, jók a tanárképző tanfolyamok, de önmagukban még nem tesznek csodát, gyakorlás és elhivatottság nélkül a papír csak egy dologra lesz jó… 🙂 A Kung-fu tanításában a dolog sokkal egyszerűbb: ha bejön valaki az utcáról, és ki akarja próbálni a tanár tudását: a lehetőség adott. Egy jó mesternek meg sem ütnie ahhoz a kételkedőt, hogy eloszlassa a kétségeit.

Reklámok

5 thoughts on “A papír vonzásában

  1. Szerintem a sérülésekben is a középútra kell törekedni. Vagyis ha lesérülsz, ne hagyd figyelmen kívül, mert láttam már olyat is, és persze tovább fokozódott a probléma. De azért nem kell űber-óvatosnak sem lenni, mert akkor elvész a határaink feszegetésének varázsa.
    Oktatás-ügyileg: hasznosnak tartom a sztenderdizált, strukturált oktatást, mert nem mindig elég csupán az, hogy a “mester lábainál” vagyunk. Másik oldalról viszont tényleg van, aki úgy jár ki egy oktatói tanfolyamot, hogy utána még nem mernék rábízni embereket. Szóval kell a sok gyakorlás meg rutin is.

  2. Szerintem gyakorlatias szempontból érdemes közelíteni: ha mindenkinek kötelező lenne sportorvosi vizsgálat ahhoz, hogy jógázhasson, akkor valószínűleg sokkal kevesebben jógáznának. Egyrészt a beszerzése macerás, másrészt egy ilyen szabály azt az üzenetet küldené, hogy a jóga egy veszélyes dolog (engedély tipikusan ön- és közveszélyes dolgokhoz kell, pl. fegyvertartási engedély, járművezetői engedély stb).
    Valószínűleg tényleg kevesebben sérülnének meg jógaórákon, ha kellene engedély. De nem csak őket kell nézni, hanem azokat is, akik a nehézségek és a negatív marketing miatt el se kezdik. Ez pedig, a jóga pozitív hatásait figyelembe véve sokkal több kárt okozna, mint amennyi haszonnal kecsegtet.
    Q.e.d 🙂

  3. Lehet, hogy nem leszek népszerű, de nagyon nem értek egyet azzal, amit Ayogi ír. Mivel nem akarok vitát generálni, csak azokról írnék, amik nagyon ledöbbentettek.

    „A jóga nem egy sport.”

    Most közelítsük meg ezt a kérdést szerintem törvényi szempontból is: a 2004. évi I. tv. szerint sporttevékenységnek minősül-e az erőteljes jógairányzatok gyakorlása? Mert ha igen, akkor csoportban gyakorlásához kell sportorvosi engedély, akkor is, ha kialakult Magyarországon egy törvénysértő gyakorlat ezzel kapcsolatban (nemcsak a jóga vonatkozásában). Hogy ez MIÉRT alakult ki így, arról lehetne külön értekezni, egy részét Balázs leírta, meg persze hozzájárulhattak régebben az elég felületes, „pecsételős” szintű sportorvosi kivizsgálások is.

    „Ha szívbeteg vagyok, vagy még soha nem mozogtam, túlsúlyos vagyok etc., akkor talán magamtól is tudom hogy ne egy Hot órával kezdjek, hanem valami könnyebbel.”

    Egyrészt, nem biztos, hogy tudom magamról, hogy szívproblémáim vannak. Pont erre jó a sportorvosi szakvélemény. Másrészt, ha túlsúlyos vagyok, miért ne kezdenék a hot jógával? Tele van net meg a blogok a hot jóga alakformáló és fogyasztó hatásával, ez akkor épp kövéreknek való, nem? 🙂

    „ha megsérülök/szívrohamot kapok gyakorlás közben, azért se hibáztathatom a tanárt, csak magamat.”

    Ezt súlyos csúsztatásnak és hárításnak érzem. A sérülésnek nyilván sok oka lehet, lehet sajnálatos véletlen is, lehet a gyakorló felelőtlensége/fegyelmezetlensége. De lehet az is, hogy a tanár egészségkárosítónak tartott gyakorlatok (pl. csavaró vagy előrehajló gyakorlatok porckorongsérv esetén) végrehajtására biztat, rossz, hiányos instrukciókat ad, vagy esetleg nem az erőnléti állapotomnak, fejlettségi szintemnek megfelelő gyakorlatokat végeztet velem, vagy éppen épp az ő „igazításából” kifolyólag sérülök meg. Vagy pl. enged szaunában gyakorolni engem orvosi kivizsgálás nélkül. Szóval nagyon nagy hárítás szerintem a sérüléseket egyoldalúan a tanuló nyakába varrni! Másrészt adott esetben egy bünetőeljárás során sem hiszem, hogy túlzottan komolyan vennének az oktató részéről egy ilyen védekezést.

    A papírral kapcsolatban szavaznék. :)) A papír szerintem szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy valaki jó oktató legyen. Amit Swanson mond, az kis túlzással olyan, mintha azt mondaná, hogy mindenki nyugodtan végezhet műtéteket, és majd az lesz a jó sebész, akinek a legtöbb páciense marad életben. 🙂 Egy jogállamban én nem tudok elfogadni egy ilyen jellegű „szabályozást”.

    Természetesen komoly igazság van abban is, ami Te meg Balázs írtok, de azért nem árt megismerni más oldalról is ezt a kérdést!

    • köszönöm a hozzászólást, egyetértünk abban hogy a kereteket be kell tartani/tartatni, sok szempont merül fel, mindegyiknek éremnek megvan mindkét oldala.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s