A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

Itt és Most, minden pillanatban

1 hozzászólás

Merthogy a jóga erről (is) szól, minden ellenkező híresztelés ellenére 🙂
A minap jó leckét sikerült kapnom a témában, röviden: az autóval szépen átgurultam egy olyan kereszteződésen, ahol szinte nap mint nap átmegyek, a nagy macisajt alakú táblát észre sem véve, kedélyesen elmélázva az élet nagy dolgain, és balról egy autó szépen telivágott, csak úgy csattant. Szerencsére senki sem sérült meg, én pedig alapos leckét kaptam az Itt és Most tárgyából, melyet az autó javítási költsége fog még jobban elmélyíteni. Az előzmények sem mellékesek: előtte gyakoroltam egy nagyon jót, és sikerült megcsinálni a Dhurvasasana-t, vagyis felállni a lábammal a nyakamban. Nagyon elégedetten kocsikáztam tehát, hogy milyen egy szuper-jógi vagyok, bizony! És ekkor… pafff!

Vannak még érdekességek. Közvetlenül a gyakorlás előtt az egyik kedvenc könyvemből olvastam, mindenkinek melegen ajánlom a szerző könyveit: Budai Szücs Ferenc: Levelek a Himalájából. A következő részt olvastam, a szerző és a kiadó utólagos engedelmével bepötyögöm:
“Buddhista mestereim, istenem, mit össze nem papoltak nekem Bécsben, Thaiföldön, Srí Lankán… ITT és MOST, hogy mindig ITT és MOST… és ha visszagondolok arra, hogy mit is valósítottam meg ebből Bécsben, Budapesten, Európában… az eredmény több mint lesújtó… Egész egyszerűen KATASZTRÓFA…
Hányszor, de hányszor kaptam rajta magamat, hogy gondolataimba merülve grasszálok a nagyvárosi utcákon (mint amolyan magyar Raszkolnyikov)… míg egy villamos csilingelése… egy autó fékcsikorgása vissza nem rántott a jelenbe…
Lélekben már réges-régen feladtam, hogy ebből az álomszép elméletből bármit is meg lehet valósítani… Pedig lehet… Nekem itt, a Himalájában sikerült!!!
A dolog úgy kezdődött, hogy rögtön az első héten meghalt egy angol lány, ketten pedig súlyosan megsérültek… egymástól függetlenül… Na, mondtam magamnak, jó lesz vigyázni!!! A biztonság kedvéért utánaérdeklődtem a barátaimnál… de azok csak legyintettek: Áh, semmi komoly, csak a szokásos… Mi szokásos? – dadogtam… Hát ezek a lezuhanások, a balesetek… Elkalandoztak a gondolataid, aztán PUFF… leesetél…ennyi… Aztán a KARMÁDTÓL függően vagy a temetőben találod magad, vagy a kórházban…
Na, mondtam magamban, szépen nézünk ki!!! dehogy megyek én fel azokra a csúnya hegyekre… akármilyen csábosan-hívogatóan tekintgetnek rám. Egy frászt – legyintettek a barátaim Rádzsuval az élen -, a balesetek többsége itt történik, a faluban, a völgyben… Nem kell ahhoz ezer métert esned, hogy összetörd magad, elég ahhoz tíz is…
Ahá – montam magamban, de akkor még bohó voltam és felelőtlen… A balesetet szenvedetteket, a halottakat ugyanis nem ismertem személyesen… A történetek meg meg vagy igazak, vagy nem… Az emberek szeretnek beszélni – zártam le az ügyet…

Igen ám, de a második héten megismerkedtünk egy angol sráccal Cambridge-ből… szegény menni is alig tudott… A sebei meg… Hú!!! Leopárd, kobra, Nagy Fekete Medve? – kérdeztem… Egy frászt… itt sétáltam a környéken… elkalandoztak a gondolataim… azután PUFF!!!
Ápolgattuk, segítettük szegényt ahogy tudtuk… de mivel láttam hogy szívesen teker magának cigarettákat, elintéztem magamban a dolgot: biztos túltekerte magát…
Amikor azonban ZOLIKA is lezúgott, a vajdasági magyar jógi, akkor aztán megfogadtam… ITT és MOST… mindig ITT és MOST… ZOLIKA ugyanis se nem dohányzott, se nem ivott… viszont naponta három órát jógázott a szemünk láttára… az udvart pedig, ahol lezuhant… ahol évek óta lakik… úgy ismeri, mint a tenyerét.
A dolog azonban nem hagyott nyugodni, így beteglátogatás meg vacsorahozatal ürügyén megpróbáltam belőle kiszedni, mi is történt, hogy is történt??? De Zolika, akit mindketten nagyon megszerettünk, csak annyit mondott: Látod, azt hittem milyen fejlett jógi vagyok, aztán tessék – kimentem éjjel pisilni meg kezet mosni – elkalandoztak a gondolataim és BUMMM!!!
A legszörnyűbb az egészben, hogy senkit és semmit nem hibáztathatok… Tíz éve itt élek Indiában, megmásztam az összes szent hegyet, voltam a Kailáson, bejártam fél Nepált… barlangokban és hasadékokban aludtam hóban-fagyban-esőben-ködben…nemegyszer egyedül… napokig, hetekig… gleccsereken vágtam át… azt ettem ami éppen volt… ha semmi, akkor semmit… megtanultam az összes testgyakorlatot, az úgynevezett ÁSZANÁKAT… az összes légzőgyakorlatot, a PRÁNÁJÁMÁT… órákig képes vagyok lótuszülésben meditálni… és tessék… a bázisomon, az otthonomnak tekinthető udvaron zúgok le…
De a legszörnyűbb a vér volt… ahogy a csípőmből kilövellt, Jaj!!!Tudod, mindenkinek van gyengéje… Az enyém a vér… Nem szeretem a vér látványát… Azt hiszem egy kicsit el is ájultam…
Én pedig csak hallgattam ezt a langaléta, hatalmas, harmincnyolcéves torzonborz mackót… és az őszintesége annyira meghatott,hogy könnycseppek jelentek meg a szememben… a végén még ő vigasztalt, hogy nincs semmi baj… teljességgel megérdemelte a sorsát…. hibát követett el… figyelmetlen volt… amitől persze még jobban meghatódtam… a környezetemben mindenki – magamat is beleértve – a szüleit, a gyerekeit, a barátját, a barátnőjét… az ellenségét… a szeretteit de minimum a SORSOT okolja… bármi is történjen…”

Hát ezt olvastam kb. egy órával az ütközés előtt. Nagyon kegyelhet a Gondviselés, hogy ilyen hamar és egyértelműen tart tükröt elém. Első gondolatom persze ez volt: Istenem! Nem szerethetnél egy kicsit kevésbé? 🙂

Advertisements

One thought on “Itt és Most, minden pillanatban

  1. nagyon találó és tanulságos!!!
    + örülök, h ‘csak’ anyagi kár keletkezett

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s