A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

a Bemutatók hétvégéje

Hozzászólás

A hétvége elég mozgalmasan telt. Szombaton Zsuzsival a MAX2014 Harcművész és Küzdősport Expo-n vettünk részt, egy Budokon jógaórával. a rendezvény nagyon szinvonalas volt, a szervezés és minden a helyén volt a SYMA csarnokban. Egy dolog viszont elszomoritott, mégpedig az hogy a nézők (akik nem versenyeztek vagy órát tartottak) nem voltak túl aktivak, jó magyar szokás szerint a nassolás és a ring melletti ‘szakértő’ vélemények megosztására több lelkesedés volt, mint MOZOGNI, pedig olyan világszinvonalú szakemberek, oktatók órájára lehetett benevezni más nagy nevek mellett, mint Ambruzs Szabolcs kung-fu világbajnok, vagy Balzsay Károly, akit nem kell bemutatni a box-rajongóknak.

A mi óránkra – amely csak részben kapcsolódik a harcmüvészethez, lévén egy jóga-gyakorlatsor – is benevezett egy hiresség, Sterck Laura, aki shito ryu Karatéban Európa-bajnoki és több más cimmel rendelkezik fiatal kora ellenére. A Budokon óra után mi megkértük Laurát hogy tanitson meg néhány karate-mozdulatra, ami vicces volt mert a nagy lelkesedésben elcsúsztam a tatamin és a hátamra estem. Zsuzsi persze ebben is ügyes volt…

egy közös fotó:
shito

Vasárnap az Akvárium klubban mentünk a Jógafesztiválra bemutatót tartani. 10-kor mi kezdtünk volna a szabadtéri szinpadon, kis csúszás azért volt, de végül minden a helyére került. A fekete jógaszőnyeg a napon olyan forró volt, hogy égette a kezet-lábat, szóval nem fáztunk. Szabadi Andi pedig HangDrum-on kisért minket, csodálatos játékkal. Képeket itt láthattok 🙂

Utána BUDOKON Jóga bemutatót is tartottunk. Sürü hétvége volt, de nagyon jól éreztük magunkat, sok baráttal találkoztunk, jókat nevettünk. Köszi mindenkinek a részvételt, a támogatást… 😉

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s