A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

Egy hátfájós elme vallomása

Hozzászólás

Mondtam ugye, hogy gyakrabban fogok blogot irni? Na tessék, amig a kis Panni itt hernyózik mellettem a kanapén, időm is van, és itt a remek téma, is amit egy Ashtangás oldalon olvastam, idézem:

“a hátam annyira megsérült, hogy járni is alig tudok. Megkérdeztem a tanárt (Nancy Gilgoffot valószinüleg) hogy mondjon valamit a sérülésemről, és ezt válaszolta:
– Az olyan tipusú emberek mint Te, muszáj hogy “érezzenek” valamit a pózokban, a nyújtást, a hajlitást, etc.. De a jóga nem arról szól, hogy ezeket az érzéseket keressük. Igazából, amiről a jóga szól: nem érezni semmit (különösen nem kényelmetlenséget vagy fájdalmat). A lényeg, amit szeretnék megértetni: meg kell tanulni megálljt parancsolni saját magunknak, mielőtt elérnénk azt az intenziv nyújtást vagy hajlitást, amit el akarunk érni.
Sokan arra használják a jógát, hogy intenzivebbnek érezzék a saját létüket. Vélhetően azért, hogy pótoljanak valami hiányzó dolgot az életükben. Éppen ezért olyan sok a jógagyakorlásból eredő sérülés, különösen az Ashtanga jógában, amely vonzza az ilyen tipusú embereket

Egész libabőrös lettem ettől a szuper-éles és pontos meglátástól és megfogalmazástól! Pont ettől lesz valaki egy kiemelkedő tanitó számomra, hogy a nyilvánvaló, de mégis nehezen észrevehető dolgokat pontosan és érthetően megfogalmazza. A jógázók és különösen a tanárok (tapasztalatom szerint legalábbis) gyakran szeretik a jógát misztikus ködbe burkolni, illetve nehezen érthető megfogalmazásokkal körülirni. Pedig a jógánál nincs egyszerübb dolog, széles e világon. És ha valaki ezt az egyszerüséget meg tudja ragadni és ki tudja fejezni, az a jó tanár. Gondoljunk egy ZEN-mesterre. A ZEN az életet a maga nyers valóságában szemléli. Ezért is van a fazekas-mester vagyonokat érő, remekmivü teáskancsóján egy kis hiba, egy oda nem illő, de mégis tökéletesen oda-kivánkozó szabálytalanság.

Én szeretek eljárni jógaórákra más tanárokhoz is. Hogy miért? Nem azért, hogy valami új trükköt csipjek fel a trikónászana felvételéhez, vagy hogy beerőltesse valaki a lábaimat a fejem mögé… Ezek a dolgok pár évig valóban fontosak és szórakoztatóak, de egy idő után rájön az ember (különösen egy sérülés idején), hogy az egész gyakorlás nem erről szól. Pattabhi Jois is megmondta: ‘az egész csak egy cirkusz’.

teapot

Ami miatt vonz (avagy nem) egy tanár órája, az maga a tanár személyisége, amin keresztül átjön a ‘titok’ – azaz hogy mennyire valósitotta meg saját magát a gyakorláson, sadhana-ján keresztül. Nézzük meg a teskancsót: nem szabályos. A tanitó sem lehet ‘szabályos’, mert akkor olyan lesz, mint egy IKEÁS kancsó: olcsó és bármikor helyettesithető. Az IKEÁS-kancsó tanár IKEÁS kancsókat fog gyártani, futószalagon. A valódi tanár pedig ahhoz hasonló kancsókat, mint ami a képen látható: egyedit, nem teljesen szabályosat, de valódi egyensúlyt megvalósitót. A félreértést ott látom, hogy a legtöbb tanár egy ideált akar megvalósitani: amit hallott és/vagy gondol arról, hogy milyennek is kell lennie egy tanárnak. Szerintem ez a biztos jele annak, hogy valaki tévúton jár. Mert nincs, nem lehet két egyforma tanár, mint ahogy nincs két egyforma szikla, vagy villámlás sem! Pattabhi Jois azt mondta a tanitványainak (pl. Nancy Gilgoffnak is): úgy tanitsd a jógát, ahogy én tanitottam neked. Nem azt mondta, hogy tanitsd ugyanúgy a jógát mint mindenki más, ‘tradicionális’ szemléletben. Ez a tradicionális dolog a legviccesebb, ha nem mindjárt nevetséges dolog, amit tapasztalok az Ashtanga-világban. Tessék mondani, mi az a Tradició? Meg tudná valaki pontosan fogalmazni? Szabályok? 1, 2, 3, hidból fel ötször, dropback, bokafogás, azután jöhet a második sorozat. LOL :)) Tessék már megmutatni, hány ember képes, vagy lesz képes valaha is megfogni a bokáját? Vagy: trikonászanában először felvesszük a pózt, utána nyújtjuk a gerincet, és nem megforditva. Kérem szépen: nem mindegy?! Mi köze ennek az ÉLET-hez? Az Élet életszerü. Nem halott, nem merev, nincs merev szabályok közé szoritva. Ami korlátok között vergődik és ki akar onnan törni, akár sérülés árán is: az az elménk. Úgyhogy itt most visszautalnék a post eleji idézetre Nancy-től: “meg kell tanulni megálljt parancsolni saját magunknak, mielőtt elérnénk azt az intenziv nyújtást vagy hajlitást, amit el akarunk érni.

De hallgathatunk Pattabhi Jois-ra is: “ha az elme nyugodt: az ászana tökéletes

Még egy zárógondolat, mielőtt befejezem: szintén kulcsfontosságú minden gyakorlónak, és különösen a tanároknak: a jógáa nem arra használatos, hogy pótoljuk az életünk hiányzó részeit. Ha nincs pénzed, vagy képtelen vagy párkapcsolatban élni, utálod a munkádat etc. A szentséget nem használjuk profán dolgokra. A templomi serlegből nem iszunk sört. Vagy, ahogy a júdeai rabbi fogalmazott: ne vessétek a gyöngyöket a disznók elé…
Ez persze nem azt jelenti, hogy ha valami hiányzik a hétköznapi életünk valóságából, abba bele kell törődnünk. Hiszen rengeteg eszközt, megoldást kinál az élet ezekre a problémákra is. A meditáció segiteni fog abban is, hogy ezekre a kulcsokra ráleljünk, és helyesen használjuk őket, hogy valódi változást hozzunk az életünkbe. De a jógából, a meditációból ne váljon pótszer, vagy függőség valami más, hiányzó dolog pótlására. Arra ott az egész Élet.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s