A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

Szingli-jóga

Hozzászólás

Igy a vasárnap reggeli kávé mellett pötyögve, egy kicsit elgondolkodtam rajta, mennyire is leszek népszerü ezzel a post-tal… Úgyhogy mielőtt megköveznétek, előre bocsátom, hogy mindeképpen a pozitiv, segitő szándék vezérel e sorok irásakor, és semmiképpen sem szeretném ha bárki kritikának tekintené, avagy magára venné, amit irok, ezek egyszerüen olyan felismerések, illetve lecsapódott gondolatok, amelyek már egy ideje motoszkálnak a fejemben, és most az év elején kikivánkoznak.

szingli

A videóért katt ide 🙂

Már maga a szó sértő csengésü: szingli-jóga. Hiszen a jóga univerzális, a jóga mindenkié, nem? Dehogynem. Azt viszont már mindössze tiz évnyi oktatással a hátam mögött megfigyeltem az embereket, és azt állapitottam meg, hogy a résztvevők többsége egyedülálló nő. Ezt lehet ugyan vitatni, de most próbáljuk elfogadni alapvetésként. Az is igaz, hogy arányában eleve több nő jár jógázni mint férfi, de hál’istennek manapság már nem ritka az olyan óra, amikor a férfiak felé dől a mérleg. Ez főleg akkor van, ha beharangozom hogy aznap ‘nehéz’ óra lesz, a kihivás valahogy jobban motiválja a férfiakat mint a női gyakorlókat, de itt sem lehet persze általánositani, van kivétel szép számmal.

Vegyük akkor a női gyakorlókat: honnan is tudom hogy éppen kapcsolatban él e valaki, vagy sem? Hát alapból sehonnan, de én mindig szeretem behozni a személyes témákat a gyakorlás körébe, igy órák előtti, utáni beszélgetések alkalmával sok személyes dolgot is megosztunk egymással, persze szigorúan önkéntes alapon, alapelv, hogy nem faggatok senkit, sem csoportban, sem négyszemközt, az ami kikivánkozik, az úgyis ‘kijön’. Az is előfordul, hogy valaki eleve a párjával jár jógázni, hát ennél jobbat elképzelni sem tudok, a közös ilyen jellegü élmény tapasztalatom szerint mindig épiti, erősiti a kapcsolatot.

Az ember alapvetően, szerintem társas lény, azaz kapcsolatai vannak, és jórészt a kapcsolatain keresztül tanul, tapasztal, és szerzi be örömeit (és fájdalmait egyaránt). Az egyedüli magányos lény az univerzumban a Teremtő, de Ő is gyakran emberi formát ölt, és különböző kedvteléseit nem egyedül, hanem tásaival együtt követi el. Pl. Krisna és Arjuna, Shiva és Párvati, vagy Ráma és Hanumán. A szentirások ezen kapcsolatok hierarchiáját is megadják, és a legmagasabb szinten a férfi-nő párkapcsolatnak megfelelő kedvtelés, az ún. madhurya-bhava, vagyis az isteni szerelem. A szülői, baráti viszonyok is fontosak ebben a hierarchiában, de nem érik mélységben és fontosságban a szerelmi viszonyt.

Namármostan, a fenti, a szentirásokban meghatározott viszonylatok kicsiben, a mi emberi kapcsolatainkban is visszatükröződnek. Vagyis: nekünk is vannak barátaink, gyerekeink, de a legfontosabb, kiegészitő felünk a párunk. Pár nélkül egyszerüen mintha nem is léteznénk, ezért olyan sok a depressziós, életörömét vesztett ember az egyedülállók között.

Az ‘Egy jógi önéletrajza’-ban a Guru igy szól: minden emberi lénynek kötelessége családot alapitani, kivételt ezalól egyedül az jelenthet, akkor mondhat le valaki erről a kötelességről, ha egy nagyobb ‘család’, az egész emberiséget kivánja szolgálni. Mert azt fontos leszögezni, hogy a család: szolgálat. A családon keresztül az ember kicsiben tudja tanulni azt a szolgálatot, amelyet Isten végez folyamatosan a mi érdekünkben, ti. hogy életben maradhassunk, folyamatosan kapjuk a napfényt, a levegőt, és minden szükséges dolgot csak úgy, puszira, anélkül hogy bármit kellene adnunk cserébe. Azt is megjegyezném itt, hogy a család, az egy férfi és egy nő (illetve lehet két nő, vagy két férfi, a nemeknek semmi jelentősége, az egymáshoz való szeretetteli kötődés a lényeg). A gyerekek: jövevények, fontos jövevények a családban, de ahogy jöttek: mennek is, néhány év után el kell őket engednünk, és ami marad: az eredeti pár. Ezért ez a legfontosabb kapcsolat az összes között.

Hogy miért olyan nehéz manapság jó párkapcsolatot találni? Szerintem azért, mert elfelejtettük a legfontosabbat: hogy a párkapcsolat szolgálatot jelent, és nem kizárólagos örömforrást. Ha az aranyásó talál egy jó lelőhelyet: kiaknázza, és utána keres egy következőt. Egy szántóvető ellenben felszántja és beveti a földjét, utána arat, de aratás után megint vetnie kell. Szolgálja a földet, szokták mondani, és a föld is szolgálja őt. Ez a jó párkapcsolat definiciója. A mai párkapcsolatok gyakran inkább az aranyásó példáját követik, kiaknázzák az értékeket, azután továbbállnak. Hát igen, igy nehéz hosszú távra tervezni, sokan úgy gondolják: nem is éri meg, és inkább maradnak szinglik, azaz egyedülállók.

Röviden irnék arról, hogy ki az aki valóban jól tud funkcionálni egyedüállóként: a teljesen megvilágosodott lelkek, akik már amúgy is egységben élnek minden teremtett lénnyel és dologgal, illetve az olyan nagy lelkek, aki már feladták minden önös vágyukat, gondolhatunk itt pl. Kalkuttai Teréz anyára. Az ilyen kivételes lények öröme túlmutat az átlagember szintjén. Tegye bárki bátran a szivére a kezét, és mondja meg, hogy a fenti két tipusban magára ismer-e? Ha van ilyen, akkor gyorsan gyorsan küldje el a telefonszámát, mert szeretnék vele beszélni :))

Annál nincs jobb, mint egy jó család! De annál nincs rosszabb, mint egy rossz család. Ezt emlékeim szerint Feldmár András mondja valahol, remélem helyesen emlékszem – csak hogy a ‘modern’ lélektant is érintsük valamelyest. Ezek szerint az ősi bölcsesség időtállónak mutatkozik, a ma gurui is hasonló következtetésre jutnak: az ember mellé társ kell, pár kell. De hogyan legyen párunk, ha egyszer nincs?

Fiúktól néha hallom, hogy jógaórára már csak azért is megéri járni, mert sok csinos lány van. Ez igaz persze, de kizárólag ezért azért nem gondolom hogy érdemes lenne járni. Ismerkedni tulajdonképpen mindenhol lehet, a villamoson ugyanúgy, mint egy üzletben, vagy akár a jógaórán. Az ismerkedés lényege az, hogy nyitott legyen valaki, hogy legyen szabad ‘vegyiérétéke’, amihez lehet kapcsolódnia egy másik embernek, ez egyébként bármilyen emberi kapcsolatra igaz. Szóval nyitottnak kell lenni, de gyakran a fő akadálya annak hogy megnyiljunk, hogy be vagyunk zárkózva, de erről magunk sem tudunk! Bezárkózás alatt nem azt értem, hogy nincsenek vágyaink, vagy nincs arra irányuló vágyunk, hogy legyen egy partnerünk. A szingli lét problémája éppen az, hogy hogy bár a vágy megvan a kapcsolódásra, de a képesség hiányzik. A képesség esetünkben azt jelentené, hogy valakinek van önismerete, tudja hogy mit szeretne, és hajlandó ezért tenni is, időt és energiát befektetni, azaz ‘feladni’ magából valamennyit. A ‘valamennyi’ az fontos itt, mert a spirituális szinten az én-feladás teljessé válik, a hétköznapi emberi kapcsolatok felfoghatóak edzésnek, az erre való fokozatos felkészülésnek. A hétköznapi szinten az embernek még a kapcsolaton belül is megmarad, és meg is kell hogy maradjon egy külön intim szférája, igy mindig van lehetősége kicsit megpihenni, töltődni, visszavonulni. Ennek a kulcsa a szélsőségek kerülésében található, vagyis: a túl közel, és a túl távol közötti egyensúly megtalálásában. Nagyszerüen példázzák ezt kozmikus léptékben a bolygók: a Föld elszakithatatlan, életreszóló kapcsolatban van a Nappal, néha kicsit közel kerül hozzá, néha eltávolodik, de sohasem túl közel, vagy túlontúl messzire, mert mindkettő végzetes lenne.

Sok kapcsolat ott fut zátonyra, hogy a felek túl közel kerülnek egymáshoz, ‘megfojtják’ a kapcsolatot, elveszik egymás intim szféráját, igy megfosztva a egymást a megújulástól, a feltöltődéstől. Ennek hátterében általában a bizonytalanság áll, azaz a nem megfelelő önismeret. Vagy a másik véglet: amikor a két fél nem tud elég közel kerülni egymáshoz, egyik vagy a másik fél nem képes megnyilni és közel engedni a másikat. Szintén Feldmár mondja valahol, hogy a szeretet a legfélelmetesebb dolog a világon: mert ha odaadom magamat valakinek, hogy tartson, akkor azt kockáztatom hogy bármikor elejthet. Ha valakiben ilyen félelem munkál, az hajlamos lesz inkább zárva tartani a saját kapuit, hogy ne kockáztassa az újbóli fájdalmat, hiszen valószinüleg az ilyen viselkedésnek a múltban elszenvedett hasonló fájdalom áll a hátterében.

Mindkét tipusnak, vagy viselkedési módnak kiváló terápiaja a jóga.Talán ezért, öntudatlanul is érzi valaki, hogy a jógagyakorlás a segitségére lehet a fejlődésben, és igy egy müködőképes kapcsolat kialakitásában. Tagadhatatlan a jóga személyiségformáló ereje, önismeretre nevelő hatása. Ha helyesen és kitartóan gyakorol valaki, előbb-utóbb be fogja vonzani, és fel is fogja ismerni a megfelelő párját. Szóval csak gyakorlásra fel, a többi jön magától!

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s