A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

Költöznek a madarak…

1 hozzászólás

Mert van eszük, és ez elől a sarkvidéki hideg elől elhúznak melegebb égtájakra. Én is ezt tenném a helyükben…

koltozo

A jógásokkal sincs másképp a helyzet: sok gyakorló a jobbik eszére hallgatva megvette repülőjegyét, és irány India, Thaiföld, estébé. Mi is szerettünk volna menni Zsuzsival, de idén nem úgy jöttek össze a dolgok, hogy a babával hármasban, repjeggyel, jógával, miegymással együtt belefért volna a költségvetésbe. Sebaj 🙂 Jógázni bárhol lehet, csak 2 szabad négyzetméter kell hozzá, más semmi. Illetve egyvalamire mégis szükség van még: akarni KELL.

Pattabhi Jois szokta volt mondogatni: a jóga – elme kontroll. Ez nagyon misztikusan hangzik, ugye? Már látjuk is lelki szemeink előtt, amit a fényesen ragyogó glóriájú jógi a puszta havon ülve megolvasztja maga körül a havat, puszta akarata segitségével. Aha, ezt itt meg is tudná tenni, dél-Indiában viszont bajosan találna havat. De akkor mégis, mire használja fel jógink összeszedett elméjének erejét? Elmondom akkor: felkel, megtisztálkodik, és gyakorol. Pont. Ennyi az egész? Semmi csoda, meg lebegés, meg vizen járás? Igen, ennyi.

Azt üzenem mindenkinek, aki jógát gyakorol, vagy szeretne gyakorolni: tessék reggel felkelni, és csinálni. Ha ezt otthon meg tudod tenni, az nagyon jó! De az a tapasztalatom, hogy az otthoni, egyedüli gyakorlás valószinüsége és intenzitása töredéke a jóga-shala-belinek. Eleve, a shala-ban ott vannak a társak, a sangha olyannyira nem lebecsülendő ereje, hogy Buddha tanitásának pl. az egyik sarokkövéve, a tanitások után a legfontosabb. A jó társaság. A jó társaság: erőt ad. És kinek ne lenne szüksége plusz erőre, akaratra, energiára? Akinek még nem esett le, annak most szólok: a jóga gyakorlása nem könnyü dolog, nagyon nehéz, főleg eleinte. A jóga – elme kontroll. És nincs még egy olyan erős ellenfél a világon, mint éppen a tulajdon elménk.

Az elme: gondolat-gyár. Ha egy napon keresztül meg tudnánk figyelni a gondolatainkat, és nap végén statisztikát készitenénk, azt találnánk, hogy a gondolataink (minimum) 90%-a értelmetlen, felesleges zaj a fejünkben. Olyan gondolatokra pazaroljuk az időnket (márpedig az idő a legértékesebb dolog a világon), amelyek semennyit sem visznek előre, semmivel sem tesznek jobbá, többé, boldogabbá. A jóga-gyakorlás célja: visszanyerni ezt a 90%-ot. Ha ez sikerül, ami nem kis dolog, akkor, fejlett jógik példája bizonyitja: agyunk kapacitásának  elkezdjük nagyobb részét kihasználni. Mielőtt figyelmeztetnétek: tisztában vagyok azzal hogy az agy-kapacitás és az elme nem ugyanaz, mégis szoros összefüggés van a kettő között.

Tehát a CÉL nem az hogy kézen tudjunk állni lótusz-tartásban, vagy hogy a nyakunkba tudjuk pakolni mindkét lábunkat. Az ászana, a pránájáma az eszközök. Nem szabad viszont elkövetnünk azt a hibát, hogy összekeverjük a kettőt, és az eszköz válik céllá. Ez a fejlődés egyik fő akadálya sok embernél. Aki azt gondolja hogy ha több és nehezebb ászanát képes csinálni és attól jobb jógi, hát… gondolja át újra.

A fejlődés záloga maga a gyakorlás, illetve annak rendszeressége. Minden, nap, életfogytig. Ezt tanuljuk, amikor jógát gyakorolunk, nem pedig akrobatikát. A fejlődést meggátló fő akadály belülről fakad. Ezt le kell győzni, másképp esélye sincs az embernek. Az elme hihetetlen találékonyságról tesz tanúbizonyságot, amikor kifogásokat kell aznap reggel találnia, de ne hagyjuk magunkat! Győzzük le, hajtsuk igába, és csak gyakoroljunk. Keljünk fel 5-kor, vagy még korábban, és hatkor már a shala-ban lehetünk, még ha csak 90 percet is gyakorolunk, fél 8-ra már végzünk.

Mikor ne gyakoroljunk:
– ha betegek vagyunk
– ha előző este csúnyán berúgtunk (de remélhetőleg nem)
– ha elutazunk, akkor ott gyakoroljunk, akár a szállodai szobában
– ha telihold, újhold, menzesz van

Egyébként: gyakoroljunk. Januárban minden hétköznap reggel tartok Ashtanga órát, szóval bátran lehet jönni, 6-8 óra között aKözpontba. Ha még soha nem jógáztál, vagy nem tudod a sorozatot, az sem akadály! Csak gyere, és sokkal jobban fog indulni és eltelni a napod, mintha még ráhúztál volna az alvásra egy órát 🙂

Reklámok

One thought on “Költöznek a madarak…

  1. Tetszik az oldal, örömmel csatlakoznék 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s