A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

Gyengéd Ashtanga vol.2.- Gyakorlás sérülten

Hozzászólás

Mig barátaink kézenállásból hidalnak, már a harmadik, negyedik sorozatot gyakorolják, mi küzdünk a Surya Namaskara B-val, azt is olyan fájdalommal, hogy minden mozdulat könnyet csal a szemünkbe. Ismerős érzés? Ha nem, szerencsés vagy!

spring

Nekem ismerős az érzés. Holott a gyakorlásom első 3-4 évében a legsúlyosabb problémám egy kis térdfájás volt, amely ráadásul hamar el is múlt. Könnyedén (viszonylag) vettem az ászanák jelentette akadályokat, szuptakúrmászana, maricsiászana, hidból felállás, minden kulcspoziciót, ahogy mondani szokták, optimálisan tudtam megtanulni és végrehajtani. Minden szép és jó volt, egészen addig… amig el nem szállt a derekam. Hogy egy túlzásba vitt igazitás hatására, vagy egyébként is megtörtént volna, teljesen mindegy. A lényeg, hogy nemhogy kurmászanát nem tudtam többet csinálni, hanem cipőt kötni se… 😦

Ez volt a legrosszabb dolog ami egyrészről történhetett velem, másrészt a legjobb. Egyrészt letörte az arcomat (ha nem müködik a tested, mire lehetsz büszke?), másrész rákényszeritett, hogy egy teljesen más szemléletet alakitsak ki a gyakorlással kapcsolatosan. A kényszer nagy úr, a változás pedig fáj, ezt általánosságban ki lehet jelenteni. Sokszor inkább marad az ember az ismerős rossz mellett, mintsem változtasson az ismeretlen jó irányba, ugye? Ekkor szokott jönni a sors, a Karma varázspálcája, és hirtelen úgy megborul a világ, hogy a változást nem lehet tovább halogatni. Tehát a nulláról kellett elkezdeni a gyakorlást, és közben rengeteg olyan dolgot tanultam meg, amelyért hálás vagyok. Például türelmesnek lenni, és elfogadni a határokat. Ha 10 centit tudsz előrehajolni, akkor 10 centit. Nem érdemes problémázni rajta, úgysem lesz másképp.

Nemrég beleolvastam egy cikkbe, amely azt boncolgatta, hogyan változik meg a gyakorlás a korral. Azt én is érzem a bőrömön, illetve a testemben, hogy másképp müködik, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt. Akkor egyáltalán nem jelzett ha mindennap erőteljesen gyakoroltam, ma viszont egy intenzivebb ászana-gyakorlás után bizony jelez itt-ott, fájdogál. Ezekre a jelekre jó figyelni, mert hosszú távon a fájdalom mindig figyelmeztetés arra, hogy ennek bizony sérülés lehet a vége. A tudatosságunk természete szerint határtalan, de a fizikai test bizony korlátokkal terhes. A szenvedés egyik forrása ebben a világban az anyagi dolgokhoz, pl. a testünkhöz való ragaszkodás, ami komoly erőt képvisel. Ma is a napon üldögélve pár percet, megfigyeltem, hogy 40-50-éves emberek úgy próbálnak kinézni, mintha a 20-as éveikben járnának. Igaz, magamon is észreveszem hogy próbálok ‘fiatalitani’, pedig koromhoz képest azt hiszem jó formában vagyok. Mint minden természetes jelenséget, ezt a tendenciát is el lehet fogadni, a fő, hogy maradjon ésszerü határok között, és még inkább: hogy maradjon tudatos, vegyük észre. A természet, az idő ellen úgysem lehet küzdeni, jön és elveszi ami az övé. Ezt mindennap látom a kertben is. A fák pl. nem fiatalitják magukat, amikor lehullottak a virágaik, elkezdenek termést hozni, nem próbálják egy héttel később visszaragasztani a virágszirmokat az ágaikra. A természet folyamatos szinkronban van, nem tud kiesni a flow-ból, az örök Jelen-ből. A meditációs gyakorlatok abban segitenek, hogy az ember is visszatalálhasson ebbe a szüntelen körforgásba, méghozzá félelem nélkül! Ehhez viszont olyan szinten kell tudatosodni, amely már túlmutat a fizikai, romlandó testtel való azonosságon. A gyakorlás évek alatt történő ‘személyre szabása’ is ennek a folyamatnak képezi részét. Persze a gyakorlás által magasan az átlag feletti fizikai képességeket lehet megörizni, erre kiváló példa volt Sri Krishnamacharya, és B.K.S.Iyengar mester is. Ők persze nem tévesztették össze a fizikait a szellemivel, a finomat a durvával.

Van még egy fontos aspektusa az öregedésből fakadó szenvedésnek a mi anyagi valóságunkban. Ezen a létsikon a tudat elég éber ahhoz, hogy felismerhesse a testi lét illuzórikus természetét, és elkivánkozhat innen. Ez a spirituális gyakorlás egyik lehetséges motivációja, és ez csak itt van, a durvább létsikokon a tudatosság túlságosan tompa az ilyen felismeréshez, a magasabb létsikokon pedig olyan könnyü, élvezetes a lét, hogy megint csak nem merül fel az igény a szabadulásra.

A sérülések tehát a barátaink, és ha kitartóan és megfelelően gyakorolunk, akkor meg is tudjuk magunkat gyógyitani, illetve hosszan tartó örömteli gyakorlást fenntartani. Hajrá 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s