A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

Két világ

Hozzászólás

Ma nagyon érdekes élményben volt részem/részünk családilag – stadionban jártunk. Akik ismernek, azok tudják, hogy szeretem a focit (ja, nem annyira), de futball-stadionba életemben egyszer tettem be a lábamat olyan 9-10 éves koromban, hát nem tegnap volt az se. Ma viszont a GRUPAMA, igy, direkt nagybetüvel irom ARÉNÁBAN (a Fradi új csilivili stadionja a tudatlanok kedvéért) jártunk!

13413608_10206455979220246_7097229132545022712_n

Hogy miért voltunk ott? Ez a része a projektnek még nem publikus, de hamarosan úgyis megtudjátok/meglátjátok, nem erről szerettem volna irni, hanem valami másról. Az érzésről, amikor beléptem az arénába (és bár öten voltunk ott plusz 1 security, innentől egyes szám 1. személyben folytatom) elfogott egy érzés. Nehéz lenne egy mondatban leirni, de abban a pillanatban megértettem, hogy nem egy Magyarország van hanem kettő, és ez a két Magyarország nem ismeri egymást. Pont azért volt ez szinte sokkoló élmény, mivel én amúgy kőhajitásnyi távolságra sem közelitenék meg egy stadiont, és most, hogy igy alakult hogy odakerültem, ráéreztem arra az érzésre, ezt egészen pontosan meg tudom ragadni – igen, a Hatalom érzete az. Amikor ott állsz egy egy ilyen óriási monstrum közepén, a lelátó és a pálya is teljesen üres, és megérzed, milyen érzés lehet egy ilyet létrehozni, birtokolni, magadénak érezni.

Ebben a pillanatban rájöttem, hogy akik megálmodták és létrehozták ezt a valóban fantasztikus, lenyügüző dolgot, az ő valóságukban nem léteznek befizetetlen csekkek, hónap végén lapos pénztárca, sorban állás az orvosi rendelőben, és még lehetne folytatni. Szeretném tisztázni, hogy ez nem egy negativ, fikázó post akar lenni, én éppen hogy megérteni szeretném a dolgot, az összefüggéseket és a jelenségek hátterét.

Ahogy ott álltunk, illetve játszottunk, jöttünk-mentünk, nevetgéltünk, viccelődtünk, egy pillanatra sem az jutott eszembe, hogy a stadion árát inkább a gyermekéhezés felszámolására, vagy nyugdijemelésre kellett volna költeni. Ezt demagógiának érezném, mert a világ nem igy müködik, ez csak propaganda-szövegként állná meg a helyét, vagy még annak se… Én inkább arra gondoltam, elnézve a lenyügöző, épitészetileg csúcsra járatott szerkezetet, fütött és szoláriumozható gyeppel boritott pályát, hogy igen, TUDUNK, HA AKARUNK!

Ebben az országban olyan tehetség van, amire büszkék lehetünk, és ha ezt a tehetséget jól és helyesen használnánk fel, ha az iskolákban, a kórházakban, a közlekedésben, és az élet minden területén ezt a szinvonalat tüznénk ki célul, és véghez is vinnénk, akkor, barátaim, Svájc lenne az aki irigykedve nézné kis országunkat. Joggal kérdezhetjük akkor: de hát mi az akadálya mindennek?

A két világ, amelyek közül az egyikből nem látszik a másik. Nem látom – nem bánom, tartja a mondás, és ezzel a szerencsésebb fele az országnak a lelke mélyéig egyetért. A Q5-ösből nem látszik a koldus az aluljáróban. Mindazonáltal, a kollektiv tudattalanban akkor is egyidőben jelen van mindkét Magyarország, az egyik kerüli, tagadja a másikat, a másik dühösen szidja és hibáztatja az egyiket. Pedig mindkettőre szükség van a jobbuláshoz..

Reális vagyok, ezek csak gondolatok, az emberi természet pedig nem változik csak úgy, krizis és katarzis nélkül. Csak remélni tudom, hogy amikor a fent emlitett ‘két ország’ valóban találkozni fog egymással, akkor nem lesz robbanás, tüz, és jajveszékelés.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s