A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

elengedés

Hozzászólás

Spiri-szótár, első oldal, első bekezdésében biztos hogy helyet kap ez a szó – elengedés. Kérdés, hogy mit engedünk el, és mikor. A kisgyerek kezét a mozgólépcsőn pl. nem olyan jó ötlet, bár elég könnyü lenne. Egy m,egcsontosodott szokást, vagy függőséget viszont… az egy kicsit nehezebb dió. A tevékenység is lehet egyfajta függőség.

a44aa7f6296a2ab9ee11981f2a5b9aec

Most magának az aktivitásnak az elengedéséről szeretnék filozofálni egy kicsit, hiszen éppen nyaralunk. Ahogyan a megvilágosodáshoz vezető út, a nyaralás is egyfajta munka. Megvan a rutinja, állomásai, érzelmi hullámhegyei és völgyei. Selvarayan Yesudian, a Sport és jóga c. könyv szerzője is megemlékezik egy pár sorban a nyaralókról, melyben azt fejtegeti, hogy azok után amit nyaralásnak vagy pihenésnek hisznek az emberek (többsége), azaz evés-ivás, rohanás egyik helyről a másikra, alkoholizálás, este bulizás, éjszakázás – igy együtt, nem annyira pihentető folyamat a testnek és a léleknek, és ezzel maximálisan egyetértek.

Személy szerint azon a véleményen vagyok, hogy két hétnél rövidebb időre nem nagyon érdemes nyaralni menni. Hogy miért? Ugyanazért, amiért 10 percnél rövidebb ideig relaxálni sem érdemes (minimum), mivel 3 percig tart, amig egyáltalán elérjük a relaxált állapotot. Egy három perces relaxáció tehát pontosan nulla ideig tart, azaz el sem kezdődött, már vége is. Igy vagyok a nyaralással is: egy hét kell ahhoz, hogy az ember teljesen ki tudjon szakadni az otthoni rutinból, gondolatokból, mintákból. Ez az átmeneti időszak pedig elég sok feszültséggel tud járni, mint amúgy a nyaralás maga is, ne higgyünk a prospektusok mindig mosolygó képeinek, az csak illúzió. Egy családnak, vagy baráti társaságnak megvan a maga belső dinamikája, amit az új közeg olyan feszültség alá helyez, amely egyrészt jó, másrészt valahol üzembiztosan ki fog csapódni, mint a villám a viharban. Azért irom ezt, hogy nehogy azt gondolja valaki, amikor beüt a feszkó, hogy valami baj van, ez teljesen normális folyamat, és hasztalan küzdeni ellene, az egyetlen ami segithet, a tudatositás. Ez egyébként minden intenziv tudati folyamatra áll: ha képesek vagyunk megfigyelni, avval együtt képessé válunk valamelyest kontrolláni is. De ez nem azt jelenti, hogy oadállunk a cunami elé, és még csak a ruhánk se lesz vizes, ugyan már… Aminek ki kell jönnie, az jobb is, ha kijön, szoktam mondogatni. A nyaralás pl. egy olyan közeget teremt, ti. a hétköznapitól eltérőt – amely elősegiti azt, hogy előjöjjön, aminek elő kell jönnie, ezáltal fejlődünk, tisztulunk, érettebbé válunk.

Aki északon lakik, utazzon délre. Aki délen lakik – utazzon északra, vagy pl. a távolkeletre. Csak minél messzebb, az otthontól minél különbözőbb közegbe, időjárás, emberek, táj, étrend etc. tekintetében. Hamvas Béla igy ir erről a Babérligetkönyv-ben:

Az északi életrend a délitől a következőkben különbözik: Északon az az ember, aki kezéből a kezdeményt kiereszti, elveszett. – Délen viszont az veszett el, aki a kezdeményt megtartja, és nem tudja magát elereszteni.

A különbség lényeges. A kezdeményt északon az embernek kezében kell tartania, s ezért minden dolgok középpontja: az Én. Délen a kezdeményről le kell mondania, s ezért minden dolgok középpontja: az istenek. Aki délre jön, jól gondolja meg, tevékenységét fel kell adnia és magát el kell engednie.

Megrögzött hyperboreusnak nehéz. Nehéz, hogy ami benne a legerősebb, azt kell kikapcsolnia. Sokan ki se bírják. A metamorfózis e fajtájától megbetegszenek. A betegség neve: unalom.

A szellemi ember a metamorfózisra különösen érzékeny. Éppen ezért, amikor Delet eléri, a határkő mellé ásson gödröt, tegye bele Énjét. Ha fél, hogy valaki ellopja, tegye melléje névjegyét, vagy csomagolja papírba és jelölje meg nevének kezdőbetőivel, aztán nyomtassa le kővel. Visszatértében újra vegye ki és tegye helyére. Ha a szertartást megteszi, meglátja, hogy Én nélkül is egészen jól meg lehet élni.

Az első tapasztalat, amit az ember tesz, hogy a vagyok eltűnt. Kék ég van, napfény van, meleg van, szél van, sós víz van, hajó van, zaj van. És ez a sok van úgy egyszerűsíthető, hogy istenek vannak. Az embernek semmi dolga. A legfontosabbat, azt, hogy van, az istenek elvégzik helyette. Az ember nem csinál semmit.

És mert nem csinál semmit, nem fárad el. Ezért alszik az ember délen olyan jól.

A másik tapasztalat, hogy egyszerre elkezd nem sietni. Semmi sem sürgős. Minél lassabban és minél kevesebbet. A déli ember úgy él, mintha állandóan szabadságon lenne. Az ember észreveszi, hogy az Én, aki állandóan kergette, nincs. Megnyugszik, és attól a pillanattól kezdve mindenre ráér.

A harmadik tapasztalat a legfontosabb. Nem kell gondolkoznia. Ha mindenáron akar, lehet. De nem muszáj és teljesen fölösleges. Gondolkozom, tehát vagyok? Ezt az északi ember találta ki.

Egyáltalában nincs így. Nem gondolkozom, mégis egészen jól megvagyok. Sőt nem is vagyok. Az istenek vannak és én itt csak lopom a napot. Sőt, nem is én, hanem valaki, aki könnyebb, világosabb, nyugodtabb, mint az Én, aki nyugodtan és szabadon lebeg a világban.”

Zseniális, nem? Én is azt tapasztalom, hogy milyen nehéz az embernek ‘tevékenységét feladni, és magát elengedni’. Szinte nehezebb, mint maga a cselekvés. Persze délen is zajlik az élet, épülnek városok, az emberek dolgoznak, háborúk törnek ki stb. De mégis más az egész, valahol belül, mégis csend van. De lehet hogy csak én érzem igy (meg talán Hamvas)…

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s