A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

Gyógyits, hogy gyógyulhass!

Hozzászólás

A cim, megforditva, az egyik kedvenc tinédzserkori könyvem cime – Gyógyulj, hogy gyógyithass. A szerzője majdnem teljesen vakon született, de éveken át tartó küzdelmes gyakorlással sikerült vissza-, illetve esetében megszereznie a látás képességét, emellett olyan betegeket is talpraállitott, akiket a hivatalos orvostudomány gyógyithatatlannak diagnosztizált. Csodák márpedig vannak, illetve nem is csodák, csak olyan dolgok, amelyek müködését még nem értjük. Igy van ez a jógával is sokszor.

level

Ebben a bejegyzésben a jógaoktatásról, illetve a jógaoktató-képzésekről szeretnék irni. Azt már korábban is kifejtettem, hogy jógaoktatónak nem születik senki. Bizonyos esetekben az élet terel úgy, hogy valaki egyszer csak ott találja magát. Kicsit hasonlóan ahhoz, mint amikor egy égő ház mellett megy el az ember, és hirtelen azon kapja magát, hogy maga is oltja a tüzet, menekiti ki az embereket akár az élete kockáztatásával. Máris tüzoltó, akkor is, ha nem hord egyenruhát. Igy van ez minden segitő tevékenységgel: nem az ember választja ki, hanem forditva, egyszer csak benne találja magát az ember.

A jóga, pontosabban szólva a Hatha jóga egyfajta gyógyitó tevékenység. Mindenki, aki rendszeresen gyakorolja, akár tudatában van, akár nem, gyógyitja saját magát a három szint: a fizika, az energetikai, vagy a tudati sik valamelyikén, illetve mindegyiken, mivel a három szint szorosan összefügg. Azaz elképzelhető, hogy valaki látszólag teljesen egészséges, de valamilyen lelki sérülést hordoz, amely a tudattalanból váratlanul előtörve, csak idő kérdése, és megjelenik fizikai formában is. Ha már megtörtént a baj, a jóga gyakorlása akkor is segitséget tud nyújtani. Az Ashtanga Vinjásza jógarendszerer alapitója, Sri K.Pattabhi Jois határozottan kijelenti jógáról irt könyvében, hogy a megfelelően végzett gyakorlás olyan esetekben is gyógyulást hozhat, amelyek az elfogadott tudományos álláspont szerint gyógyithatatlanok, akár mentális betegségekről legyen szó, akár olyan esetekben mint pl. a lepra vagy az epilepszia, mint azt saját tapasztalata is alátámasztotta.

Természetesen, hál’istennek napjainkban a legtöbb embert nem fenyegeti a lepra, vagy az epilepszia veszélye. Vannak azonban másfajta veszélyek, amelyek a modern civilizációs ártalmakból fakadnak. Ezek egy része fizikai: gyakori példának hozható fel az elhizás, amely a mozgáshiányos életmódból, illetve a helytelen táplálkozásból fakad. Az egyoldalú terheléssel hosszú időn keresztül végzett ülőmunka szintén sokféle kellemetlenség melegágya: a kialakuló helytelen testtartás azon kivül, hogy nem esztétikus, idővel merevséghez, fájdalmakhoz vezet, különösen a hát, nyak, derék esetében, de mivel a testben minden összeköttetésben van mindennel, idővel bármelyik testrész vagy szerv jelezheti valamilyen tünettel, hogy változtatásra van szükség.

Ha a fizikai testben fájdalom, vagy betegség van, nehezen lehetünk boldogok. Ezért a jóga előirja a gyakorlónak, hogy tartsa karban magát a lehető legmagasabb szinten, mert csak az erős és egészséges test és elme birtokában reménykedhetünk a spirituális fejlődésben.

Sok probléma azonban nem a testből fakad, hanem az elméből. Napjaink kaotikus és a józan észt lépten-nyomon meghazudtoló világában, ahol a legtöbb ember hihetetlen nyomás alatt él, képtelenség az elme nyugodt egyensúlyát hosszútávon fenntartani valamilyen meditációs praxis hiján. Vagy még úgy is, de legalább az esélyt érdemes megadni magunknak. Ha valakinek meggörbül a háta és fájni kezd a gerince, az gyakran egy – a külvilág nyomására adott reakció, menekülés illetve bezárkózás. Mindez abból fakad, hogyha nem ismerjük fel, illetve nincs elég akaraterőnk tenni a külső nyomás ellen. Persze szabadon dönthet az ember igy is, úgy is. A gödörből kimászni: nem megy erőfeszités nélkül. A buddhizmusból ismerős 3 menedék (Buddha, Dharma, Sangha)  azonban mindig elérhető annak aki fejlődésre vágyik.

Az első a tanitó, vagy a tanár személyes támogatása. Olyan tanárra van szükség, aki maga már eljutott valameddig az úton. Az elménk hajlamos lehet kritizálni a tanárt, ami részben jó, de csak addig, amig ez nem válik saját fejlődésünk akadályává. ‘majd ha megtalálom a tökéletes tanitót, akkor elkezdek gyakorolni’ – ez a hozzáállás nem fog müködni. Valljuk be őszintén: nem a megvilágosodáshoz vezető utolsó lépés előtt állunk, jóval inkább el kell kezdenünk erős alapokat épiteni. Ehhez semmilyen titkos technikára vagy beavatásra nincs szükség, annál inkább eltökéltségre és szorgalomra, ami a naponta történő gyakorlást illeti. Az alapok egyszerüek, és ha szükségünk lesz magasabb szintü tanitásra, akkor az új tanitó időben meg fog jelenni az életünkben. Sokan zarándokolnak Indiába, vagy más, távoli földekre, igazi tanitásra szomjazva. A tudásszomj dicséretes, de nem feledjük az ősi mondást: ‘amint a tanitvány készen, áll, megjelenik a mester’, akár a szomszéd utcában…

Még valamit hozzátennék, ami személyes tapasztalat. A tanárt, aki maga a tudás kútfeje – meg kell nyerni magunknak valahogyan. Hiszen száz és száz ember áhitozik adott esetben a tanár figyelmére, hogy Ő is motivált legyen Téged tanitani, személyes figyelmet forditani Rád. Az nem képzelhető el ugyanis logikusan, hogy mindenkire egyforma mennyiségü időt és intenzitást szánjon a tanár, a nap neki is csak 24 órából áll. De hogy legyél pont Te az, akit személyes figyelmével tüntet ki? Hogyan válj Te rokonszenvessé a számára? A történelem során voltak szemléletes példák: Bodhidharma tanitánya például a legenda szerint levágta a kezét, és azt nyújtotta mesterének. A 8 Gosvámi egyikének (talán Rúpa Gosvámi, nem emlékszem biztosan) volt egy női tanitványa, akit szépsége miatt a mester elutasitott, amire késsel felhasitotta az arcát, és mester erre el is fogadta tanitványául.
Ezek szélsőséges példák, és napjainkban nincs szükség ilyesfajta drámai bizonyitására a tanitvány elkötelezettségének. Több mód is kinálkozik erre, csak kreativan ki kell választani a legjobban müködőt. A legeslegjobb módszer, tapasztalatom szerint, a szorgalom, és a gyakorlásban elért fejlődés. Hiszen a földmüves is akkor örül, ha a jó talajba plántált mag bőséges termést hoz. A sivár, szikes talajon való értelmetlen erőfeszités viszont kedvét szegi az embernek, és inkább más termőföld után néz.  Igy van ez a tanitokkal is, ők is emberek, bár, főleg a kezdőbb tanitványok igyekszenek piedesztálra állitani és különleges képességekkel felruházni őket. A nagy guru, Paramahansza Rámakrisna azonban azt mondta: nincsen tanitó a Satgurun (azaz Istenen) kivül. A gyakorlásba vetett hit és a szorgalom minden kétséget kizárólag ki fogja vivni a tanitó elégedettségét, és a fejlődés nem marad el.

A második a tanitások, vagyis maga a módszer, a technika. Ami számomra az Ashtanga Vinjásza jóga, vagyis a Hatha jóga, az lehet bárki számára bármilyen módszer, a fontos csak a rendszeres gyakorlás, és hogy egy olyan személytől tanuljunk, aki maga már kellő tapsztalatokat szerzett a módszer gyakorlásában és tanitásában. Ez a folyamat azonban soha nem ér véget, maga a tanitó is kell hogy gyakoroljon, illetve a tanitásban is fejlődik az ember, ahogy egyre több tapasztalatot halmoz fel az évek, évtizedek alatt. Amint a jóga gyakorlása egy életre szól, a tanitásokat is egyre mélyebb perspektivából látja át a tanuló, aki ezalatt maga is tanárrá válik.

A harmadik jó társaság (sad-sangat), amely motivál a kitartó és rendszeres gyakorlásra. Erre pont ma hallottam a rádióban egy zseniális példát egy triatlonistától. Ha el kell menned a boltba, akár mindennap elmehetsz, és az is biztos, hogy napról napra könnyebben fogod ezt megtenni, rövidebb idő alatt, etc. Az egyik nap viszont zuhog az eső. És akkor azt mondod magadban: egye meg a fene, hát mi van akkor ha ma nem megyek el a boltba? Ráér az holnap is. DE HA mondjuk megbeszéled a barátnőddel, vagy a legjobb barátoddal, hogy elmentek együtt a boltba, akkor nem fogsz otthon maradni akkor sem, ha esik aznap az eső. Érthető? Az nagyon fontos segitség és motiváló erő a mindennapos, fárasztó és testet-lelket igénybevevő gyakorláshoz – hogy a melletted lévő szőnyegen is legyen valaki, akinek a példájából, egymás példájából erőt merithettek. Csakis a fejlődés legvégső fokán lévő gyakorlónak, a mesternek nincs szüksége a külső támaszra, ő már megérett, beért a célba. De addig a pontig, szükségünk van egymásra.

Térjünk rá akkor a jógaoktatás, illetve a formális jógaoktató-képzések témájára, amely mindig vegyes érzelmeket vált ki, joggal. Véleményem szerint a jógaoktatóképzés – szükséges rossz. Rossz azért, mert a végzettséget igazoló papir birtokában úgy képzelheti a tulajdonosa, hogy TUD valamit, és már beérkezett, nincs több tanulnivalója. Illetve az is előfordul, hogy hiányos ismeretek, vagy helytelen hozáállás miatt ártalmat okoz a hozzá fordulóknak. Ez előfordulhat, és elő is fordul, DE, a mondás úgy tartja – jobb egy vak nagybácsi, mintha egyáltalán nem lenne nagybácsi. A világszerte oktatóképzést végzettek száma tizezrekre tehető évente. Nyilvánvaló, hogy a végzettek száma nincs arányban azzal, hogy hányan kezdenek valóban rendszeresen tanitani.

Tagadhatatlan előnye viszont az oktatóképzés(ek) végzésének, hogy szilárd elméleti és gyakorlati alapot tud biztositani saját gyakorlásunkhoz, további fejlődésünkhöz, illetve a hasonló érdeklődésü, motivált társaság, a tanárok és tanulótársak együttese olyan aspektusait is sikeresen feltárhatják a gyakorlásnak, amelyet különben nem, vagy csak aránytalanul több idő alatt érhetnénk el, csupán saját magunkra támaszkodva. Én már többször, és minden egyes alkalommal élveztem az ilyenfajta társulás előnyeit. A tanitó is sokat tanulhat ilyenkor a kérdésekből és visszajelzésekből, és a tanitványok is. Egy oktatóképzés szinvonalát nem elsősorban a tanár személye határozza meg, hanem a részvevők érettsége, kérdéseik mélysége is. Ezért fontos, hogy olyan helyet találjunk magunknak, ahol nemcsak a tanár személye és tudása meggyőző, hanem a társaság is motivál, és jól is érezzük magunkat!Ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesznek leküzdendő nehézségek, és forró helyzetek.A jó társaság pont azért fontos, hogy ezeket a helyezeteket humorral és együttérzéssel tudja segiteni kezelni, feloldani. Az ilyen hely és társaság aranyat ér, mert maximálisan elősegiti a saját fejlődésünket.

Összegezve tehát: mindenkinek ajánlom hogy végezzen formális, hivatalos oktatóképzést, akkor is, ha nincs szándékában jógát oktatni másoknak. Egyrészt a saját fejlődése extra mélységet fog kapni a rendszeres és elkötelezett gyakorlás során, sok új és izgalmas elméleti tudással, és átformáló erejü élménnyel lesz gazdagabb, nő az önmagába vetett hite és ereje. És ki tudja? Egy szép napon talán úgy hozza az élet, hogy elkezd tanitani, akár egy családtagot, barátokat, vagy bármilyen érdeklődő csoportot. Aki megadja magának ezt az esélyt, az biztos, hogy megbánni sohasem fogja!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s