A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

Mire jó a jógaoktató-képzés, és mire nem?

Hozzászólás

Szerintem helyénvaló a kérdés, mert napjainkban az oktatóképzések a jóga világában igen elterjedtek, ami egyrészt jó, de mint mindennek, dualisztikus világunkban – ennek is van árnyoldala. Ami nem baj, csak nem árt néhány dolgot tudatositani, mielőtt belekezd valaki a folyamatba. Előre nem látható akadályok mindig is lesznek, a jógában pedig ez a megállapitás halmozottan igaz.

17e574_85f2140a1fe34647b551612e6790a7e4~mv2.jpg_srz_500_334_85_22_0.50_1.20_0.00_jpg_srz

Nézzük akkor először, azt hogy mire NEM alkalmas egy oktatóképzés/teacher training elvégzése. Legeslegelőször is: az oktatóképzés senkit nem tesz tanárrá, ezt bátran leszögezhetjük! Ahogyan egy friss jogositvány tulajdonosa sem válik automatikusan és azonnal sofőrré. Autóvezető oktatóm anno, amikor letettem a vizsgát, igy búcsúzott: ‘Csabi, egyik lábad a börtönben, a másik a temetőben!’ És igaza volt, ezt persze csak pár évvel később láttam be, amikor sikerült felcsavarni magamat autóstól egy oszlopra. Szerencsére senki sem sérült meg, de ez csak a szerencsén, illetve a kiváló őrangyali teljesitményen múlt. Az autóvezetés nemcsak felelősségteljes, de életveszélyes müfaj is egyben. És ez ugyanigy igaz a jógaoktatásra is, sőt!

Jógaoktatóként, segitőként lehetőség nyilik a tanitványoknak nemcsak a testével, de gondolataival, érzelmi világával, tudatalattijával is kapcsolatba kerülni, illetve befolyásolni azt. Ez nagy felelősség, mert ártani ily módon talán még könnyebb, mint segiteni. A jógaoktató persze elég tág fogalom, de a saját értelmezésemben a tanár-tanuló közti személyes kapcsolat elengedhetetlen. Persze mindenki (köztük én is) örömmel posztolja ki a csoportos jógaórán készült fotót, ahol esetenként 20-30-50 stb. résztvevő szerepel, de lássuk be, hogy ez nem a hagyományos tanitó-tanitvány kapcsolat. Az ugyanis mindig egyedi és megismételhetetlen. A jógatanár egyszerre edzője (coach), terapeutája, pszichológusa, barátja, és néha szülője is a tanitványnak. A világon létező legszentebb, a guru-tanitvány kapcsolatának legközelebbi megfelelője a mai korban. Persze nem minden lehet jógatanár ‘guru’, mert szenteket sajnos nem lehet szemeszterenként termelni, mint pl. a könyvelőket. Ahhoz, hogy valaki valóban jógatanárrá váljon (pláne guruvá), több minden szükségeltetik, mint pusztán elvégezni egy néhány hónapos, vagy éves képzést, és a vizsgákat letéve birtokába kerülni a végzettséget igazoló papirnak.

Nemrég olvastam egy világszerte elismert jógaoktató eszmefuttatását, amelyben azt ajánlotta, hogy minimum 10 év gyakorlás legyen az ember háta mögött, mielőtt oktatni kezdi a jógát. Én teljes mértékben egyet értek vele, elvben. A gyakorlati élet persze mindig más egy kicsit. Mindenki, aki a jógát gyakorolja – igen, ez a kulcsszó: először Gyakorlóvá kell válni, a szó szoros értelmében, olyanná, akinek az élete elválaszthatatlan része a gyakorlás. És ha ez sikerül, egy, két, vagy 5 év alatt, akkor természetes módon, magától el fog indulni a folyamat. Először talán csak egy barát, vagy egy családtag kér meg rá, mutasd már meg, mit csinálsz, ami ilyen jó fizikai formában tart, és/vagy ilyen ragyogó kedélyüvé varázsol? A dolgok természetéből fakadóan, egyre több és több ember gyülik az ilyen forrás köré, ahogy a méhek is megtalálják a virágokat az erdő mélyén.

Ha valaki gyakorolja, éli a jógát a hétköznapokban, akkor – véleményem szerint – teljesen mindegy, hogy van-e erről papirja, avagy sem. Kezdetben nekem sem volt semmilyen papirom arról, amit csináltam (ma már persze van). A papir senkit sem tesz jó tanárrá, sőt, néha pont segit ‘elrejtőzni’ mögé. Mégis, a formális oktatóképzéseknek sok haszna van persze, mert nagyon sok értékes, süritett tudást nyilik lehetőség megszerezni tapasztalt és kiváló tanároktól, valamint sok tapasztalat-cserére is lehetőséget nyújt a többi tanulóval. A tudást, mint egy konzervet, megszerzi az ember az oktatóképzésen, de nem dőlhet hátra elégedetten, szüntelenül gyakorolnia is kell a tanultakat, gondolkozni, keresni a mélyebb összeföggéseket, kontemplálódni a gyakorlás különböző aspektusain.

Tehát ha valaki gyakorol, előbb-utóbb tanárrá válhat. Az is előfordul persze, hogy valaki nem vonzódik a tanitás iránt, és csak a saját gyakorlásának a tökéletesitését választja, ez is teljesen rendben van. Az egyetlen, ami nincs rendben, amikor valaki gyakorlás és tudás nélkül akar tanitani, másokkal foglalkozni. Ott valami egó-probléma rejtőzhet.

yoga-teacher-training-87_1.jpg

Még egy gondolat arról, hogy ki vagy mi tehet tanárrá valakit: sem a guru, sem egy tanár, sem egy iskola, vagy képzés. Tanárra egyes-egyedül a tapasztalat tehet valakit. A tapasztalat viszont nem megszerezhető könyvből, csakis a gyakorlatban. Gyakorlás, tanitás, felismerések, éveken, évtizedeken át, véget nem érő körben. Ez az, amire lehet épiteni, és ami megérleli a tapasztalatot, amely végül lehetővé teszi, hogy jó tanárrá váljunk.

A fenti szempontokat igyekszünk megvalósitani aKözpont saját 200 órás oktatóképzésein, a legközelebbi nyáron indul!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s