A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

Egy szem rizs

Hozzászólás

Amikor a Krisna-tudatos mozgalom alapítója, Srila Prabhupáda az akkori Szovjetunióban járt, rögtön egy követőre lelt egy fiatalember személyében. Erre azt mondta: az orosz föld készen áll a Krisna-tudat befogadására. Amikor megkérdezték, honnan tudja, azt felelte: ha rizst főzöl, elég egyetlen szemet megvizsgálni, és tudni fogod, hogy a többi szem is készen van-e.

rice

Sokszor eszembe jutott ez a kedves, de mélyenszántó történet az elmúlt években, az ehhez hasonlók valahogy megmaradnak a fejemben, és jól teszik, mert ha szükség van rá egy élethelyzetben, bölcsességet lehet meríteni belőlük, kéznél vannak.

Én is úgy szoktam a jógázókra tekinteni, ahogy egy szem rizst vizsgálunk meg főzés közben. És azt kell mondjam, gyakran elégedettség tölt el, amikor egy-egy jógázót nézek óra közben. Különösen a reggeli órákon, ilyenkor jelenik meg a ‘kemény mag’. Egy ilyen óra más, mint a többi. Egy nagyobb létszámú vezetett jógaórán a tanár jó, ha a gyakorlók nevét tudja, esetleg, ha nagyon ott van a szeren, akkor tudja kinek-kinek az esetleges sérüléseit, fájdalmait. De a reggeli gyakorlások résztvevőivel ennél sokkal mélyebb kapcsolat alakul ki. Ez az a közeg, ahol valahogy létrejön az a közeg, amelyben megnyílunk egymás felé egy mélyebb szinten, ami a gyógyulás feltétele, egyben közege.

IMG_1328

Ezért van az, hogy akik rendszeresen járnak reggeli gyakorlásra, azok biztosan fejlődnek, és nemcsak az ászanákban. Így, a 45. életévem felé már kevésbé esek hasra egy-egy nehéz és látványosan kivitelezett póz előtt. Ahogy ma olvastam egy David Swenson-nal, egyik kedvenc Ashtanga oktatómmal készült interjúban: a jóga-gyakorlás előkészíti a talajt, de hogy mit vetünk bele: az számít igazán. A külsőségek sokszor elviszik a fókuszt a belsőről, a lényegről. A ‘Két pápa’ c. filmben, amely kötelező darab szerintem, a régi pápa azt mondja: egyikünk sem mentes a spirituális gőgtől. Ha ‘kapunk’ egy új ászanát, vagy új sorozatot, persze, nagy az öröm. De a fejlődés nem akkor következik be, amikor szárnyalunk, hanem akkor, amikor nehezen mennek a dolgok. Például megsérülünk, ami hónapokra, vagy akár évekre visszavet a fejlődésben, persze csak kívül.

Ilyenkor dől el a belső csata: ki tudunk-e tartani, a nehézségek ellenére? Pattabhi Jois így fogalmaz: mind-capacity-control. Megerősödik a belső erő, az akarat. 20 vagy 30 év múlva valószínűleg nem fogjuk tudni a nyakunkba tenni a lábainkat, és talán ez nem is lesz fontos szempont. De ha kitartunk a gyakorlásunk, sadhanánk mellett, akkor remélhetőleg jobb emberré válunk általa. De erre semmi garancia nincs.

Éppen ezért nem a szuper-jógikat keresem a jógaszőnyegen. Azokat keresem, akik közel állnak hozzám, akiknek ismerem ügyes-bajos dolgait, problémáikat, fájdalmaikat – és persze az örömeiket is. A mi jógaiskolánkban nincsen semmi különleges, egyvalamit kivéve: azok, akik ebből a műhelyből kerülnek ki, azt hiszem, magukkal viszik ezt a minőséget, ezért akárhol is tanítsanak, az jógázók megszeretik őket, mert ez a mélyebb dolog átüt a felszínen.

Om Tat Sat

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s