A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja


Hozzászólás

#nehéz #kemény #ashtanga

‘Annyira szeretnék jógázni, de sajnos az Ashtanga túl kemény (?) nekem…’ – sóhajtott fel már oly sok ismerősöm, hogy ha mindig kaptam volna 100 Ft-ot, életem végéig dobálhatnám a flipperbe. A fenti kijelentés több sebből vérzik, vegyünk sorba ezek közül néhányat:

wrist-pain-blog-big

1. ami kemény: az egyhetes kenyér a polcon. Az ászana-gyakorlás – Fekete István szavaival:
– Tessék, Galamb bácsi, ide mellém, de nem lesz meleg a suba?
– A suba, fiam, sohase meleg, és sohase hideg, csak olyan, amilyennek éppen lenni köll.
Ha az ászana-gyakorlás fáj (tudatosan megkülönböztetve a ‘jó’ és a ‘rossz’ fajta fájdalmat), akkor túlzásba vittük, azaz helytelenül csináltuk. A kalapácsot se hibáztatja senki azért, mert ráütött vele a saját ujjára. A fokozatosság elvét betartva, a mennyiség és az egy alkalommal végzett gyakorlás időtartama terén – a gyakorlás kifejezetten jóleső és élvezetes lesz. Itt el is érkeztünk a másik kedvelt kifogáshoz:

2. túl nehéz. Pedig nem is. Az igaz, hogy szerepelnek a sorozatban (Primary-ról beszélünk) kifejezetten nehéz ászanák, de ezek szinte kivétel nélkül a sorozat utolsó harmadában kapnak helyet. Ez azt jelenti, hogy ha nulla előképzettséggel elkezdi valaki minden reggel elölről a sorozatot, és mondjuk, hetente csak egyetlen új pózt tesz hozzá a gyakorlásához, akkor kb. 34 hét, azaz 8 és fél hónap után fog találkozni az említett ‘nehéz’ ászanákkal. Ez, azért teljesen más, mint a napjainkban bevett gyakorlat, amikor a bármilyen életkorú és fizikai állapotú kezdőt, vezetett csoportos óra keretében keresztülhajszolják egy teljes sorozat összes gyakorlatán, ami tényleg horror, és valószínűleg több embert fordít el a jóga gyakorlásától, mint ahánynak vonzóvá válik, de azért nem kell túlságosan aggódni, aki nagyon-nagyon vonzódik a jógához, azt nem lehet könnyen elijeszteni. Nem árt azonban, ha kezdetben egy türelmes és empatikus tanárba botlik a kezdő tanuló.

Hogy tovább enyhítsük a nehézségeket, egy fontos szempontot érdemes még megemlíteni: minden ászanának és gyakorlatnak van könnyebb, és még könnyebb változata, amelyeket szükség esetén bátran lehet alkalmazni. Sajnálatosan gyakori, hogy amikor haladóbb gyakorlók egyszerre végzik a sorozatot a kezdőbbekkel, a kezdők nem szeretnének ‘lemaradni’, és önnön határaikat túllépve ’lemásolni’ a mellettük lévőt, aki lehet, hogy civilben balerina, vagy 8 éves kora óta gyakorol. Erre persze a tanárnak fel kell figyelnie, és szóvá tenni, nehogy sérülés legyen a vége. Sajnos a jóga (vagy inkább: az ászana-gyakorlás) hasonulni kezdett a mi ‘nyugati’, teljesítmény-orientált szemléletünkhöz. A valódi értelemben vett jóga-gyakorlásnak ezzel szemben nélkülöznie kell mindenféle világi ambíciót (ennek a filozófiai értelmezésébe itt nem szeretnék belebonyolódni, mert messzire vezetne).

A magukat tradicionális beállítottságúnak vallók álmukban sem gondolnának arra, hogy átugorjanak egy pózt, amelyet nem sikerül végrehajtani. Én egyrészről megértem ennek a hozzáállásnak a mélyebb jelentőségét és hasznát. Amellett azonban, hogy türelemre és alázatra nevel, a túlzott akarás miatt itt megnövekedhet a sérülés veszélye. Ezt embere és tanára válogatja, az a tanár azonban, akinél megsérülnek az emberek, szerintem inkább kerülendő. Persze kinek-kinek gusztusa válogatja, de (számomra) bizarr módon némelyek vonzódnak az ilyen hajszolós helyekhez. Meg kell érteni, hogy a jóga gyakorlásában egyszerűen nincs hová sietni. Minek?

A szamádhi, a gyakorlás csúcsa és végső célja független attól, hogy éppen melyik sorozat melyik ászanájáig jut el valaki a gyakorlás külső, látható aspektusaiban. Bizonyos gyakorlók úgy is elérték a szamádhit, hogy egyetlen ászanát sem gyakoroltak, csak ültek egy helyben, és meditációs gyakorlatokat végeztek. A jóga több megközelítést is kínál a tökéletességre törekvőknek, a gyakorlás fizikai, vagyis ászana-aspektusa csak egy ezek közül. Nem véletlen azonban, hogy a külsőleg látványos eredmények miatt ez terjedt el a nyugati világban és tett szert a legnagyobb népszerűségre, egész iparág épül már erre, a gyártástól a marketingig. Mindennek megvan a létjogosultsága, de azért nem árt megőriznünk a józanságunkat, amikor a jógát, mint megvásárolható terméket kínálják, gyors fejlődéssel és erőfeszítés nélküli eredményekkel: ez nem fog működni.

Nemrégiben készitettünk egy oktató-videót kifejezetten kezdők, illetve azok számára, akik már régóta nem mozogtak rendszeresen, esetleg sérülésből épülnek fel, de idősebbek is nyugodtan kipróbálhatják, nyugodtan merem ajánlani – a sérülés veszélye nélkül. Jó klikkelést! https://www.jogaklikk.hu/jogavideok/255/astanga_kezdoknek/

jogaklikk

Reklámok


Hozzászólás

Habemus Patrik Manó!

Esetleg feltűnt valakinek, hogy réges-réges-réges régen nem írtam egy bejegyzést sem a blogra? Nekem feltűnt. És itt a magyarázat: ha az embernek gyereke van, plusz még várnak is egyet a párjával, az idő… is mondjam csak… képlékennyé válik. Elillan, mint a virágillat a friss tavaszi szellő szárnyán.

patman

Márpedig az íráshoz, legalábbis az olyan íráshoz, amelyet méltónak érzek a publikálásra, ahhoz idő kell, és meg kell említeni, hogy nem mindegy az erre fordítható idő minősége sem. Persze hogy fent tudnék maradni minden nap egy órával tovább, vagy korábban kelni egy órával, de így sem alszom éjjel 5, 5 és fél óránál hosszabb ideig, ami még nem is volna baj, de az ihlet sajnos nem olyan dolog, amelyet tetszés szerint ki-be kapcsolhatunk, mert úgy tetszik, legalábbis nálam sajnos nem, bárcsak úgy lenne… Így aztán számtalan jó gondolatot, amely érdemes lenne a megírásra, kifejtésre, inkább veszni hagyok. De kétségbeesésre nincs ok, idővel újra több időm lesz írni, mert nekem nagyon hiányzik, szóval muszáj lesz rá időt teremteni.

Most azonban fontos apropó van: ma reggel megérkezett e világra Panni kis testvére, akit már régóta vártunk. Felelős apaként az első dolgom – miután magukra hagytam az egészséges babát és édesanyát – egy jó kávé volt, utána pedig irány a horoszkóp megvizsgálása. Itt nem szeretnék hosszas fejtegetésekbe bocsátkozni, elég annyi hozzá, hogy azt ’kaptuk’ aki vártunk, sejtésem szerint egy olyan ’érett’ lelket, akinek meghatározó lesz az életében a spirituális bölcsesség tanulása és továbbadása, illetve a gyógyítás, annak fizikai és lelki oldala egyaránt. No, de ez még a jövő zenéje… Mindenesetre, miután megszületett és erőteljes sírással tudtára adta a fél kórházi osztálynak a jövetelét, majd elvégezte a gyerekorvos az ilyenkor szokásos protokollt, méricskélést, öltöztetést stb., nos, ezek után rám rakták ezt a kis békát, aki jólesően befészkelte magát az ölembe, és elaludt. (most képzeljetek ide5 órányi szünetet, amíg Pannival voltam, ettünk, mesét olvastunk, aludtunk, és egyből ki lehet találni, hogy nem könnyű egy kétéves mellett írni, illetve egy mondatot is befejezni).

Most estefelé pedig nemsokára felkerekedünk Pannival, és meglátogatjuk a kistestvért meg az anyukájukat, illetve viszünk némi vacsorát is, mert a kórházi kosztban nem bízunk 100%-ig (bár a szülészeti osztály nagyon jó Vácon). Baba-témában most nem is írok többet, nagyon köszönjük a gratulációkat, jókívánságokat és a kedves szavakat, na meg a drukkolást!!! Hamarosan további történetek is várhatók az ’új’ életünkből, illetve más témákban is, amik már régen megírásra várnak: az egyik, hogy milyen továbbképzéseket kezdtem el és hogy miért, illetve majd írok arról is, hogy aKözpontban is nagy-nagy változások várhatók, képzésekkel, tematikus workshopokkal és új órákkal. Stay tuned, Sat is da’ Naam / Om Namah Shivaya!

PS. ezt a mantrát énekelgettem a szülés alatt, illetve a kis Patriknak amikor odaadták:

 

 


Hozzászólás

Mi a dharmád? Jógaoktató?

Ha egy indiaival beszélgetsz, nem azt fogja kérdezni, hogy mi a foglalkozásod, hanem azt, hogy mi a dharmád? A ‘dharma’ szó az indiai hitvilágban az az egyetemes törvény, amely minden hatás mélyén rejlik. Az egyén életére alkalmazva ugyanez a szó kötelességet, vagy talán, szép magyar kifejezéssel élve: hivatást jelent.

jonah

A hivatás, elhívatás szót legjobban talán egy bibliai példázaton keresztül érhetjük meg. Jónás, az Izraelben élő próféta feladatot kap Istentől. A megbízatásra a próféta különösen reagál: megpróbál elfutni előle. Felszáll egy hajóra, a hajó elindul, ám Isten vihart bocsát rá, mire a tengerészek imádkozni kezdenek, és sorsvetéssel akarják kideríteni a vész okát, ami természetesen Jónásra esik, aki elmond mindent és javasolja, hogy dobják a tengerbe, akkor eláll a vihar. A tengerészek ezt először visszautasítják, de mivel semmi nem segít – Istenhez való könyörgéssel -, megteszik. A vihar eláll, Jónást pedig elnyeli egy nagy hal. „És volt Jónás a hal belsejében három napot és három éjjelt” Jónás imádkozni kezd, az ima végén a hal partra teszi – szó szerint kihányja – Jónást. Jónás másodszor is megbízatást kap Istentől ugyanarra, amit már nem utasít vissza.

A jóga napjainkban reneszánszát éli, érdekes módon, mivel a Hatha jóga a 19-20.század elejére szinte a kihalás szélére került bölcsőjében, Indiában, és manapság is nagyon kevés indiai veszi a fáradtságot a fizikai gyakorlatokra, bár vannak reményt keltő jelek ott is. Honnan ez a népszerüség? A nyugati világban elterjedt jógastilusok zömmel egyetlen ember, a Tirumalai Sri. Krishnamacharya nevéhez köthető, aki olyan forrása volt a jógikus tudománynak, hogy egy maroknyi kiváló tanitványa segitségével szinte a kihalás széléről a népszerüség csúcsára sikerült repitenie a jóga gyakorlását (úgy, hogy ő maga megmaradt az ismeretlenség homályában, nem kereste a népszerüséget). Meg kell emlitenünk legalább három nevet a Guru kiváló tanitványai közül, Sri K.Pattabhi Jois, B.K.S. Iyengar, és T.K.V. Desikachar és tanitványaik vitték tovább, kisebb-nagyobb változtatásokkal Krishnamacharya paramparáját (tanitványi láncolatát).

Ha sok a hal a tóban, hamar megjelennek a horgászok 🙂

A jóga fizikai és mentális egészségre gyakorolt hatásait nehéz lenne tagadni. És mivel a jógának a spirituális mellett megjelent az üzleti része is, nem árt ha megfelelő óvatossággal állunk hozzá, kitől tanulunk. A jóga világa sem mentes a hibáktól, de globálisan nézve nagyon jó folyamatok bontakoznak ki, hiszen egyre több és több embert vonz magához ez a csodálatos rendszer, amely tudomány és müvészet is egyben. A kezdő gyakorlóknak azonban szem előtt kell tartani, hogy az eredmények csak a befektetett munka és idő függvényében várhatóak, itt nincsen könnyü és gyors fejlődés, ami nem is csoda, hiszen gondoljunk csak bele, évtizedek alatt kialakult tartáshibák, egészségügyi problémák, illetve a mentális részt tekintve: akár magzati, vagy kora gyerekkori érzelmi blokkok, sérüléseket kell feltárni és gyógyitani. De bármennyi erőfeszitésbe is kerül, megéri! A Bhagavad Gitá igy fogalmaz: ‘már egészen kevés ezekből a gyakorlatokból szörnyü félelmektől menti meg az embert’, illetve: ‘ezen az úton nincs veszteség, vagy fogyatkozás’.

De akkor mégis, kiből válhat jógatanár?

Évtizedek alatt rengeteg vitát, szempontot és megközelitést hallottam már erről a kérdésről, és szinte mindegyiknek igaza volt valamiben, még akkor is, ha az egyes vélemények gyakran szöges ellentmondásba keverednek.

A legeslegeslegjobb és egyben pozitiv szemléletü meghatározást David Swenson mondta egy workshopon: az tanithat jógát, akinek tanitványai vannak. Lehetne ezt magyarázgatni, de felesleges, aki akar úgyis bele tud kötni, de aki mélyebbre tekint, az megérti ennek a mondatnak a rejtett bölcsességét. David egyébként úgy a világ egyik legismertebb és legnépszerübb Ashtanga jógaoktatója, hogy ő maga soha nem kapott papirt erről, mégis.

Nagyon tetszik magának Krishnamacharyának a megközelitése, aki azt tanácsolja, hogy aki tanitja a jógát annak 1. legyen saját, napi szintü gyakorlása, 2. legyen guruja, magának is tanára. Bölcs gondolat, nem is kell ennél több.

Aki évekig, évtizedekig szorgalmasan gyakorol, az előbb-utóbb spontán is tanárrá válik, hiszen biztosan lesz egy családtag, barát, kolléga, aki megkéri hogy tanitson már neki valamit az alapokból, és máris kész a jógatanár. Idővel, spontán módon egyre több ember veszi majd körül, és létrejön a gyakorlók egy újabb csoportja, mint ahogyan egy fa is új és új ágakat növeszt, amelyek virágokat és gyümölcsöt teremnek idővel.

A jógatanár viselkedésére, magatartására a Yamák és Niyamák betartása jelentik a vezérelvet. A tanitványoknak semmilyen szinten nem szabad ártalmára lenni, és nem szabad túlságosan mohóvá válni, sem a követők számának tekintetében, sem az anyagi bevétel növelésének céljából. Ha sikerül kiegyensúlyozottan és segitő szándékkal megmaradni a gyakorlás és megosztás ösvényén, akkor ebből semmi rossz nem származhat, még akkor sem, ha valakinek a falát nem ékesitik az elvégzett kurzusok és oktatóképzéseken szerzett oklevelek.

Segiteni mások életét jobbá tenni, nem szintisztán önzetlen dolog. Bármennyire is jó lenne önzetlennek érezni magunkat, tény marad: ha körölöttünk boldogabbak az emberek, nekünk is jobbá válik a világ. Ezért megosztani a jógát, nem önzetlenség, hanem nagyon is okos ‘önzés’, olyan ‘üzlet’, amelyen mindenki csak nyer. Ha tehát úgy érzed, a belső hang őszintén azt súgja, hogy ezen a módon szeretnél elindulni, akkor nem kell habozni, indulj el bátran! Útközben rengeteget fogsz megtanulni magadról, és az emberi természetről egyaránt.

porffycsaba_12298901_570239793125350_1992720860_n

Szeretettel ajánlom az induláshoz nyáron induló 200 órás intenziv kurzusunkat, amely segithet az elindulásban és az alapok elmélyitésében, illetve egy saját, stabil gyakorlás felépitésében. Ha nem szeretnél oktatni, vagy csak valamikor a jövőben, akkor is sok ösztönzést adhat a fejlődéshez a részletes és jól strukturált tananyag, és nem utolsó sorban: a többi gyakorló társasága. Egy dolog fontos, hogy ne vegyük magunkat túlságosan komolyan, és őrizzük meg a humorérzékünket, akkor minden rendben lesz 🙂

PANNI ADJUST

 

 


Hozzászólás

Mire jó a jógaoktató-képzés, és mire nem?

Szerintem helyénvaló a kérdés, mert napjainkban az oktatóképzések a jóga világában igen elterjedtek, ami egyrészt jó, de mint mindennek, dualisztikus világunkban – ennek is van árnyoldala. Ami nem baj, csak nem árt néhány dolgot tudatositani, mielőtt belekezd valaki a folyamatba. Előre nem látható akadályok mindig is lesznek, a jógában pedig ez a megállapitás halmozottan igaz.

17e574_85f2140a1fe34647b551612e6790a7e4~mv2.jpg_srz_500_334_85_22_0.50_1.20_0.00_jpg_srz

Nézzük akkor először, azt hogy mire NEM alkalmas egy oktatóképzés/teacher training elvégzése. Legeslegelőször is: az oktatóképzés senkit nem tesz tanárrá, ezt bátran leszögezhetjük! Ahogyan egy friss jogositvány tulajdonosa sem válik automatikusan és azonnal sofőrré. Autóvezető oktatóm anno, amikor letettem a vizsgát, igy búcsúzott: ‘Csabi, egyik lábad a börtönben, a másik a temetőben!’ És igaza volt, ezt persze csak pár évvel később láttam be, amikor sikerült felcsavarni magamat autóstól egy oszlopra. Szerencsére senki sem sérült meg, de ez csak a szerencsén, illetve a kiváló őrangyali teljesitményen múlt. Az autóvezetés nemcsak felelősségteljes, de életveszélyes müfaj is egyben. És ez ugyanigy igaz a jógaoktatásra is, sőt!

Jógaoktatóként, segitőként lehetőség nyilik a tanitványoknak nemcsak a testével, de gondolataival, érzelmi világával, tudatalattijával is kapcsolatba kerülni, illetve befolyásolni azt. Ez nagy felelősség, mert ártani ily módon talán még könnyebb, mint segiteni. A jógaoktató persze elég tág fogalom, de a saját értelmezésemben a tanár-tanuló közti személyes kapcsolat elengedhetetlen. Persze mindenki (köztük én is) örömmel posztolja ki a csoportos jógaórán készült fotót, ahol esetenként 20-30-50 stb. résztvevő szerepel, de lássuk be, hogy ez nem a hagyományos tanitó-tanitvány kapcsolat. Az ugyanis mindig egyedi és megismételhetetlen. A jógatanár egyszerre edzője (coach), terapeutája, pszichológusa, barátja, és néha szülője is a tanitványnak. A világon létező legszentebb, a guru-tanitvány kapcsolatának legközelebbi megfelelője a mai korban. Persze nem minden lehet jógatanár ‘guru’, mert szenteket sajnos nem lehet szemeszterenként termelni, mint pl. a könyvelőket. Ahhoz, hogy valaki valóban jógatanárrá váljon (pláne guruvá), több minden szükségeltetik, mint pusztán elvégezni egy néhány hónapos, vagy éves képzést, és a vizsgákat letéve birtokába kerülni a végzettséget igazoló papirnak.

Nemrég olvastam egy világszerte elismert jógaoktató eszmefuttatását, amelyben azt ajánlotta, hogy minimum 10 év gyakorlás legyen az ember háta mögött, mielőtt oktatni kezdi a jógát. Én teljes mértékben egyet értek vele, elvben. A gyakorlati élet persze mindig más egy kicsit. Mindenki, aki a jógát gyakorolja – igen, ez a kulcsszó: először Gyakorlóvá kell válni, a szó szoros értelmében, olyanná, akinek az élete elválaszthatatlan része a gyakorlás. És ha ez sikerül, egy, két, vagy 5 év alatt, akkor természetes módon, magától el fog indulni a folyamat. Először talán csak egy barát, vagy egy családtag kér meg rá, mutasd már meg, mit csinálsz, ami ilyen jó fizikai formában tart, és/vagy ilyen ragyogó kedélyüvé varázsol? A dolgok természetéből fakadóan, egyre több és több ember gyülik az ilyen forrás köré, ahogy a méhek is megtalálják a virágokat az erdő mélyén.

Ha valaki gyakorolja, éli a jógát a hétköznapokban, akkor – véleményem szerint – teljesen mindegy, hogy van-e erről papirja, avagy sem. Kezdetben nekem sem volt semmilyen papirom arról, amit csináltam (ma már persze van). A papir senkit sem tesz jó tanárrá, sőt, néha pont segit ‘elrejtőzni’ mögé. Mégis, a formális oktatóképzéseknek sok haszna van persze, mert nagyon sok értékes, süritett tudást nyilik lehetőség megszerezni tapasztalt és kiváló tanároktól, valamint sok tapasztalat-cserére is lehetőséget nyújt a többi tanulóval. A tudást, mint egy konzervet, megszerzi az ember az oktatóképzésen, de nem dőlhet hátra elégedetten, szüntelenül gyakorolnia is kell a tanultakat, gondolkozni, keresni a mélyebb összeföggéseket, kontemplálódni a gyakorlás különböző aspektusain.

Tehát ha valaki gyakorol, előbb-utóbb tanárrá válhat. Az is előfordul persze, hogy valaki nem vonzódik a tanitás iránt, és csak a saját gyakorlásának a tökéletesitését választja, ez is teljesen rendben van. Az egyetlen, ami nincs rendben, amikor valaki gyakorlás és tudás nélkül akar tanitani, másokkal foglalkozni. Ott valami egó-probléma rejtőzhet.

yoga-teacher-training-87_1.jpg

Még egy gondolat arról, hogy ki vagy mi tehet tanárrá valakit: sem a guru, sem egy tanár, sem egy iskola, vagy képzés. Tanárra egyes-egyedül a tapasztalat tehet valakit. A tapasztalat viszont nem megszerezhető könyvből, csakis a gyakorlatban. Gyakorlás, tanitás, felismerések, éveken, évtizedeken át, véget nem érő körben. Ez az, amire lehet épiteni, és ami megérleli a tapasztalatot, amely végül lehetővé teszi, hogy jó tanárrá váljunk.

A fenti szempontokat igyekszünk megvalósitani aKözpont saját 200 órás oktatóképzésein, a legközelebbi nyáron indul!


2 hozzászólás

Tavaszi tisztítókúra – miért, hogyan, és miért ne?

Mindannyiunk előtt nyilvánvaló, hogy tavasszal a bőrünkön érezzük (szó szerint) az elmúlt hosszú téli időszak terheit. Több bezártság, kevesebb fény, kevesebb testmozgás jellemzi ezt az időszakot a legtöbb embernek, nem beszélve a táplálkozásról, az ünnepek alatti evés-ivás, amely nem feltétlenül a legegészségesebb ételekkel, illetve italokkal történik, mindez nyomot hagy a testünkön, és a kedélyállapotunkon is. No, nem tragédia, mindennek megvan a maga helye, és ideje. Ez a mostani: a megtisztulásé. Ha semmi konkrét szándék nem vezérel a tisztuláshoz, akkor is érdekes kisérlet lehet saját magunkon, egy új tapasztalás.

detox-foot-treatment

Sokféle tisztítókúra létezik, én minden évben szeretek csinálni egyet-kettőt. Idén az Ayurvéda szerinti kúrára esett a választás. Mivel mindenben érdemes a profikra bíznunk a dolgokat, a kúrát is megelőzte egy egynapos Workshop Saibán Bettina vezetésével, ahol mindenki meghatározhatta a Dósák szerinti alkatát, és megtudtuk, melyik típusnak hogyan érdemes magára szabnia a tisztítókúrát. Elég összetett a dolog, ezért nem is ajánlom senkinek, hogy saját kútfőből nekiálljon, vagy könyvek alapján, mert sok apró-cseprő hibát lehet elkövetni, amelyek alááshatják a kúra sikerét. Az első, és legeslegfontosabb: az elhatározás, hogy akarjunk megtisztulni. Ha valaki lemaradt a Workshop-ról, de szeretne becsatlakozni a kúrába, arra is van mód – privát konzultáció keretén belül, amely három hetes utánkövetéssel van kombinálva, azaz lehet kérdezni, személyes visszajelzéseket adni-kapni.

Röviden írok azért néhány szót arról, hogy most, a kúra kezdeti szakaszában milyen rutint követek.

Reggeli rutin:
A nap korán kell kezdődjön, fél hatkor érdemes (lenne felkelni), de mivel én eleve ötkor kelek, ez nem szempont J A folyó ügyek elintézése után egy jó adag mézes-citromos meleg víz jön, éhgyomorra. Ez finom, és jól is esik, a méz és a citrom is elősegítik a méregtelenítő folyamatokat. Néhány perces meditáció (ezt reggeli pranayama gyakorlatommal tudom le), majd néhány perc gyertyaláng-nézés. ezután mozogni kellene, ami lehet könnyű futás, bicikli, vagy ászana gyakorlás, én ez utóbbit választom, kb. 90 percben, de kezdőknek már 15-20 perc is elegendő lehet, fokozatosan emelve az időtartamot. Meg ne feledkezzünk a nyelv megtisztításáról ébredés után! Ez speciális fém (és nem műanyag) nyelvkaparóval történik.

Napközben:
A táplálkozás egyéni, testtípus alapján kell történjen. Az ayurvéda nem alkalmaz fogyókúrát, hanem a diétát állítja úgy össze, hogy passzoljon az adott testi alkathoz. Vagyis nincs szó koplalásról, lehet enni, persze nem túlzott mennyiséget egy-egy alkalommal. A hús fogyasztása, alkohol, dohányzás etc. természetesen a kúra alatt nem ajánlott, de máskor sem nagyon. Lehet még elősegíteni a méregtelenítést tisztító levekkel és teákkal. A levem a következőket tartalmazza: langyos víz, citromlé és maga a citrom is bele (de ezt ki kell venni idővel), uborka-szeletek, friss gyömbér, méz. Ebből 1,5 liter az adag, lehet folyamatosan kortyolgatni, arra érdemes felkészülni, hogy folyamatosan rohangálni fogunk a mosdóba, de ez a legkevesebb. Táplálékkiegészitésnek van egy ayurvédikus szer, de nem írom ide, hogy mi az, aki kíváncsi, az kérdezzen 🙂

5163cd5383b1a256b5de478411fdbb44

Az este a legizgalmasabb. Ekkor jönnek a tisztító eljárások (kriyák). Csak röviden felsorolva: olajos testmasszázs, a testtípusnak megfelelő felmelegitett olajjal, én kókuszt használok. Ez egy fejtetőtől a lábujjakig történő testmasszázs, saját magunkon végezve, de hetente egy-két alkalommal, ha megtehetjük, érdemes profi masszázst is igénybe venni (Ehhez is Bettinát ajánlom, a legjobb kezekbe kerültök).

Neti, az orr átöblítése langyos sós vízzel (spéci, ún. Neti-kanna segítségével). Az arc és orr is kap az olajból, majd ha lehet gőzölés és szauna jön, de ezek híján megteszi egy meleg zuhany is. Minden olajos lesz, ja, és szappant, tusfürdőt sem ajánlott használni 🙂

Ezután jóleső alvás következzen, mert reggel újra korán kell kelni!

Mindenkinek melegen ajánlom elkezdeni a kúrát, mert nem nehéz, és nagyon jóleső érzés. A fizikai test salakanyagoktól történő megtisztulásával párhuzamosan a mentális-lelki síkon is tisztulás történik, sok jó felismerésre juthatunk, ha tudatosan megfigyeljük a folyamatokat. Ha tehát kedvet kaptál, először is keresd Bettinát konzultációért.

Ha mozogni szeretnél, vagy pláne elkezdeni jógázni, akkor több dolgot is tudok ajánlani:
1. ha még sohasem jógáztál, akkor a márc. 20-n induló 4 alkalmas Kezdő jógatanfolyamomat aKözpontban.

2. Ha még nem vagy benne biztos, hogy szeretnéd elvégezni az egész tanfolyamot, részt vehetsz a legelső alkalmon külön is, amelyen a gyakorlás alapvető elemeit, és a Napüdvözlet helyes végrehajtását tanuljuk meg. (ha csak erre jössz, az 5 000 Ft-ba kerül)

Ami a lényeg: akarat a változásra, és legyőzni a lustaságunkat! A többi jön magától… 😉

 


Hozzászólás

A kritikus tömeg – belső alkímia

Sok kicsi sokra megy – tartja igen helyesen a népi bölcsesség, és semmire sem igazabb ez, mint a jógagyakorlásra. A jógaórákon éveken át van szerencséje a tanárnak megfigyelni a gyakorlók fejlődését, sok áttörésnek is boldog tanúja lehetünk. Az ilyen sikereknek még jobban örül az ember, mint a sajátjának. Épp a mai napon lehettem tanúja, hogy egy évek óta szorgalmasan gyakorló, és immár maga is tanárrá avanzsált tanitványom egyedül kézen áll, és onnan segitség nélkül leereszkedik hidba. Nagy dolog? Attól függ, honnan nézzük, kivülről talán lényegtelennek tünhet, de belül forradalmi változások kezdeteivé válhatnak az ilyen sikerek.

mass

Elmondom, hogy ki az, aki valóban képes áttörést, illetve sorozatos áttöréseket elérni a gyakorlás során: az aki Gyakorol. Nem csak hetente egyszer, vagy kétszer, hanem rendszeresen, azaz mindennap (illetve az Ashtanga jóga rendszerében ászanákat heti hat napon, egy pihenővel). Ha túl ritkán gyakorolunk, akkor az apró kis fejlődések nem tudnak összeadódni, és egy magasabb szintre emelni minket a fejlődésben. Ha minden nap csak egy milliméterrel jutunk mélyebbre egy ászanában, az egy hét alatt már kb. fél centiméter, egy hónap alatt már 2 cm, fél év alatt több mint 10 cm. Ez csak igy müködik, nincsenek gyors eredmények. Még ha valaki a legkötöttebb testtel is, de megingathatatlan elszántsággal és kitartással veti magát a gyakorlásba, amelynek egy-egy alkalommal azonban nem szabad túl intenzivnek lennie, akkor az eredmények nem is maradnak el. És ami a legfontosabb, ez az attitüd úgy átitatja az embert, hogy az élet minden más területén is megjelenik, és segit egyről a kettőre jutni, és ez megerősiti az önbizalmat, egyfajta pozitiv spirálba kényszeriti életünk folyását. Ez a gyakorlás mélyebb értelme, amely jócskán túlmutat a puszta fizikai eredményeken, valód belső változások elinditója.

Aki csak hetente-kéthetente, illetve rendszertelenül gyakorol, az tudat alatt lemond a valódi fejlődés lehetőségéről, és csak a belső frusztrációját növeli. Fék-gáz, fék-gáz, igy müködik az ilyen gyakorlás. Amit estére felépitettek, reggelre leomlik, azaz amennyi fejlődést sikerül egy adott gyakorlás alkalmával elérni, az pont elvész a következő alkalomra, amikor is újra a kezdő körben találja magát az ilyen gyakorló. Voltaképpen ehhez a tipusú gyakorláshoz hosszú távon aránytalanul sok akaraterő szükségeltetik, mivel elmaradnak a természetesnek számitó áttörések és az ezzel járó sikerélmény. Mivel a jógagyakorlás a személyiségbe kódolt, rejtőzködő akadályokat is hivatott megszüntetni,  az nem elégséges gyakorlás pont a forditottját éri el, és a negativ vonásokat éppen hogy elmélyiti, megerősitve a gyakorlót a kudarcaiba vetett hitben. Ez egy negativ spirál.

Balsors, akit régen tép. A magyar embereknek amúgy is meghatározó jellemzője a pesszimizmus, ezt minden statisztika és kutatás alátámasztja. De ha van is ilyen hajlamunk, ez nem jelenti azt, hogy vereségre lennénk itélve az életben. A negativ spirálból is van kiút, kitörési lehetőség. Az első lépés a tudatos felismerés, az egész folyamat megértése, az erős elhatározás, és a következetes végrehajtás. Olyan könnyü, és mégis, ez a legnehezebb: felelősséget vállalni a saját boldogulásunkért, ahelyett hogy magunkba roskadva a gonosz külvilágot okolnánk. Mit lehet ehhez még hozzátenni?

A jógaszőnyeged vár!

mat.jpg


Hozzászólás

mozgás – terápia

Pantha rei – minden mozog. Amig élünk, minden folyamatos áramlásban, mozgásban van körülöttünk, és bennünk is. Áramlunk a térben, az időben, és áramlik a testünkben is a levegő, a vér, és minden. Ez alapján kijelenthetjük, hogy az élet = mozgás. Ameddig mozgunk, élünk, és ha távozik belőlünk az élet, akkor a mozgás is megáll.

Ez igy nagyon filozofikus, de igazából csak az a filozófia ér valamit, amely képes jobbá tenni az életünket, amelyik nem, az voltaképpen felesleges. Egy kicsit tovább-gondolva a fentieket: több mozgás = több élet(erő) = nagyobb boldogság. Elképzelhető olyan is, aki nagyon keveset mozog fizikailag, mégis szuper-kreativ, az ilyen tipusú embereknek az elméje mozog többet az átlagnál. Nem szeretnék pesszimistának tünni, inkább megmaradva a realitás talaján: a mai magyar emberek nagy többsége sajnos nem mozog eleget (tisztelet persze a bőséges kivételnek). Szeretem megfigyelni az embereket, az utcán, a piacon, különösen a tömegközlekedési eszközökön, megnézem az arcukat, a szemüket – vajon mennyi energia és életöröm sugárzik át? Maradjunk annyiban, hogy lehetne több is.

Vizsgáljuk meg a dolgot korosztályokra lebontva. Már az egészen kis gyerekeknél probléma, hogy hihetetlen mozgásszükségletük nincs kielégitve. Sok kisgyerekes szülőt hallok panaszkodni, hogy a igy nem eszik a gyerek, meg úgy nem alszik a gyerek… pedig a megoldás egyszerü lenne: addig kell fárasztani, amig magától ‘összeesik’, és alszik mint a bunda, és persze éhes is lesz, mint a farkas. Tenni mindezt a jó levegőn, a hegyen, a parkban, ez a minimum, ha már városban kényszerül élni a család. A gyerek alapból nem azt csinálja, amit mondanak neki, hanem amit lát. Ha a szülők rendszeresen esznek gyümölcsöt, a gyerek is kedvet kap majszolni belőle, de ha a szülő csipszet eszeget és kólával öbliti le, akkor a gyerek is ezt a mintát kapja, és utánozni is fogja. A testmozgással ugyanigy állunk, a szülő(k)nek nem szabadna a kanapén ülve a TV-t bambulni, legalábbis napközben semmiképp, akkor ki kell menni a szabadba, és mozgatni a gyereket. Ha a szülők rendszeresen és örömmel mozognak, akár sport, akár a jóga is nagyon jó, akkor a gyerek is nemcsak kedvet kap, hanem keretet is ahhoz, hogy – hangsúlyozzuk még egyszer – szinte kimerithetetlen energiáját levezesse. Saját magunk is meggyőződhettünk erről, amikor Panni, a kung-fu edzést lelkesen figyelve, miután mindenki kiment a teremből, elkezdte utánozni amit látott, guggolásokat csinált, és egy jógaszőnyegre hanyatt fekve felüléseket, még nyögött is hozzá, mindezt másfél éves korában!

 

A gyerekekkel tehát nincs nehéz dolgunk, de mi a helyzet a tinédzserekkel? Ez már kicsit nehezebb dió. Egyfelől a kamaszok alapból lázadók, szóval csinján kell bánni velük, a fő az, hogy ne nézzük őket hülyének. Az ‘igazán mozoghatnál már valamit’, meg a ‘szomszéd Pistike bezzeg milyen jól sportol’ tipusú beszólások nem fognak célt érni. Ami müködhet (talán egyedüli megoldásként), hogyha látja a tinédzser, hogy a szülő jól érzi magát attól, amit csinál, ÉS ugyanakkor nem szabad tukmálni, vagy unszolni bármire, ez esetben van rá esély, hogy kedvet kapjon kipróbálni Ő is. De erre nincs 100%-os recept, néha nem marad más, mint rábizni a kamaszra, hogy majd kitalálja magának, mi az ami jó neki, és remélni a legjobbakat.

Ugyanakkor, az iskolai kötelező testmozgás, a naponta kötelező testnevelés óra nem csoda, ha idejekorán kiöli a kedvüket a mozgáshoz. Nap mint nap látom, hogy kihajtják ‘szerencsétlen’ kölyköket a térre, és persze ‘futás körbe indulj!’. Cooper teszt és társai. Az ilyen kőkorszaki módszerekkel bombabiztosan lehet megutáltatni a sportnak még a fogalmát is egy tinédzserrel. Ahhoz, hogy a mozgás szeretetét elérjük náluk, olyan élményeket kellene kapjanak, illetve olyan formában kedvet csinálni a mozgáshoz, amely az Ő képi és verbális világukhoz, kommunikációs csatornáikhoz passzol. Pl. a közösségi kommunikációs oldalak, videók, etc. erős hatást tudnak kiváltani, ráadásul tömegesen. Ha én tinédzserként megnéznék egy ilyen videót, biztosan több kedvet kapnék a jógázáshoz és/vagy a küzdősportokhoz, mintha a tornatanár kislabda-dobással kedveskedne nulladik órában. És ha valóban kedvet kap egy tinédzser a rendszeres mozgáshoz, akkor le sem lehet majd állitani, hiszen az energiájuk még nekik is szinte kimerithetetlen. És ha egy fiatal neadjisten’ megszabadul a túlsúlyától (ezzel együtt egy csomó gátlástól, pl. hogy trendin felöltözve/kisminkelve jól mutat, de a strandon fürdőruhában már szégyellne mutatkozni), ezen keresztül önbizalmat épit, és az élet minden területén könnyebben tud majd érvényesülni. Nem lebecsülendő előny!

Vegyük a ‘felnőtteket’, de itt is életszakasz és életkor alapján muszáj különbséget tenni. azt gondolnánk, hogy minél fiatalabb valaki, annál többet, könnyebben, és szivesebben mozog. Érdekes, de nem 🙂

A jógaórákon pont azt figyeltem meg, és nincs ez másképp egyéb mozgásformák esetében sem, hogy a 20-30 éves generáció kevésbé kitartó, hajlamosabbak feladni a gyakorlást, mint a 30 felettiek. Vegyük figyelembe, hogy ez egy szubjektiv megfigyelés, egyébként boldog lennék, ha ez nem igy lenne, de mégiscsak a saját tapasztalatom ezt látszik alátámasztani. Gondolkodtam is rajta, hogy miért van ez igy, és a logika segit: a fiatalabbakat még elviszi a ‘lendület’. Nem fáj még semmijük (jó esetben), a testük még ad olyan jelzéseket, amelyek már az elhasználódást, öregedést vetitenék előre, őszülő haj, fájós izületek, nehezebb mozgás. 30 éves kor után ez változik. Hoppá! Hát nem 100 évre lett tervezve a testünk? Én hajlok rá, hogy a mai korban 100 év lehet kb. az életkor végső határa, ideális esetben. Az ideális esetbe beleérjük a megfelelő egészséges táplálkozást, testmozgást is. A jóga nagy ‘öregjei’, Krishnamacharya, Pattabhi Jois, és B.K.S. Iyengar is 90 éves koruk után még aktivan tanitottak, a 30 éves kor ezért még nagyon korainak tünik az öregedés szempontjából. Mivel a többség nem fektet figyelmet a testmozgás és a táplálkozás egészséget fenntartó voltára, amiben a lustaság is jókora szerepet kap, éppen ezért hamarabb szembesülnek a negativ hatásokkal. Ez azonban másrészről jó, mivel éppen ez a felismerés adhat, és ad is sok esetben lökést az esetleges életmódváltáshoz. Aki 30 éves kor táján kap észbe, viszonylag könnyen formába tud még lendülni. kb. 40 éves korig a test még közel csúcsteljesitményt tud nyújtani, kivételek persze mindig akadnak, pro és kontra is.

A legeslegnehezebbnek tehát a 20-30 év közötti korosztályt találtam megmozditani. Egyrészt rengeteg elfoglaltságuk van, iskola, egyetem, első munkahely, karrierépités, bulizás etc. Másrészt, ahogyan észrevettem, ez a korosztály túl gyorsan szeretne eredményeket elérni (amire a külvilág is presszionálja őket, mindenféle területen), és ezért nehezen maradnak meg a gyakorlás mellett évekig, akár évtizedekig, márpedig a jógában például csak évtizedekben érdemes mérni a fejlődést, ami életfogytig tartó gyakorlást kiván. A leghálásabb ‘közönség’ a 30 feletti korosztály, felső határt nem is szabnék, mivel akár 50-60 éves korban is óriási fejlődést lehet produkálni, de igazából bármilyen késői életkorban jelentős életminőség-javulás érhető el a megfelelő gyakorlással. 30 éves kor felett kezd el sok ember spirituálisan is nyitottabbá válni, érdeklődni a létezés nagy kérdései iránt. Talán az is szerepet játszik ebben, hogy ekkorra már a többség megtapasztalja az élet napos, és kevésbé vidám oldalait is. Az védikus irodalom szerint, az egyik tipus, aki spirituális érdeklődést mutat az, aki szenvedést élt át, és a 30 éves kor olyan határszakasz általában az emberek életében, amelyben ilyen vagy olyan módon szinte mindenkit megsújt kicsit az ‘Élet’, ilyenkorra az ember általában már túl van egy-két fájdalmas szakitáson, esetleg váláson, esetleg tönkremegy a vállalkozása és újra talpra kell állni, ezek mind segitenek elgondolkodni az életünk célja felől.