A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

Vega-nap Reloaded

Kicsit félve szoktam menni hasonlón tömegrendezvényekre, egyrészt a zsúfoltság, másrészt a ’vegák’ miatt. Ez furcsán hangzik, hadd fejtsem ki egy kicsit. Nem arról van szó hogy a húsevést vagy az állatok lemészárlását kultiválnám, épp ellenkezőleg! Inkább egy nehezen megfogható, és végképp nem általánosítható dolog a részemről, hogy sok ’vega’ akivel találkoztam, harcosan kompenzált valamit a vegasággal, ami néha annyira vakká és fanatikussá tette őket valami másra, hogy jobb lett volna nekik ha inkább húst esznek. (említhetném Adolf Hitlert is, bár vele nem találkoztam)

Az jógaóra utáni előadás-beszélgetés során felmerült, hogy akkor lehet-e húst enni? Véleményem szerint lehet, és nem lehet. Vagyis, az egyén mint természeti lény, anyagba zárt szellemiségként szabad akaratából kötheti magát az anyag világához, amely közelebb áll az állati léthez, illetve választhatja azt a szellemi utat, amely kivezeti őt az anyagi világból egy másik létformába.

Ha valaki megkérdezi, mikor érdemes leállni a húsevéssel, azt válaszolom: a legjobb kedden, ami különösen szent nap. Viccet félretéve: egy perccel sem korábban mint hogy önmagától megtörténne. Hogy miért? Mert félrevihet. Ez a téma mindig nagy indulatokat vált ki mindkét oldalon, egyiknek sem szeretnék propagandát csinálni.

AZ egyik kiállító azt hirdette, hogy Jézus is vega volt. Nem szeretnék vitába szállni vele, lehet hogy igaza van. A bibliai utolsó vacsorához emlékeim szerint mégis bárányt öltek, talán a zsidók Egyiptomból való kivonulásának emlékére. Lehet szimbolikusan is értelmezni a történetet, hogy a leköszönő világkorszakot felváltó Halak (Jézus) elpusztítja a Kos-t (a bárányt), és Jézus valójában humuszba mártott kenyeret nyújtott át Júdásnak, netán gabonakolbászos falatkát.

Buddha, aki a védikus hagyomány szerint Visnu avatárja, tudtommal elfogadta az alamizsnaként kapott húsételt tanítványaival, annak ellenére hogy éppen a védikus állatáldozatokat megszüntetése céljából jelent meg a világban.

Paramahamsza Jogananda guruja, Srí Juktésvar fiatal korában fogyasztott halat, de később leállt ezzel a szokással.

Srí Rámakrisna, (a kedvencem) evett a Káli oltárán felajánlott hallevesből, és tantrikus szádhanája (gyakorlat) alatt is evett emberi koponyában főtt halat egyszer. Ugyanakkor a Kálinak áldozott kecskék húsából soha nem evett, és nem is bírta soha megnézni magát az áldozatot.

Kezd-e érthetővé válni a gondolatmenet, ahová szeretnék eljutni? Itt vannak ezek az ismert szentek, akik bizonyos körülmények között ettek húst. A másik oldalon napjaink ’vega szentjei’, akik soha, semmilyen körülmények között nem engedélyezik ezt, a legszörnyűbb büntetést kilátásba helyezve az eltévelyedett, tudatlanságban vergődő tömegeknek. (pl. ha valaki egy tehén húsából eszik, annyi tehénként történő születés az osztályrésze, ahány szál szőre volt a tehénnek. E logika mentén haladva a kis bocit kegyesebb cselekedet elfogyasztani, mert neki még kevesebb a szőrszála)

Elképzelhető hogy a járható út valahol a kettő között van? Az ember spirituális fejlődésének előrehaladtával automatikusan leáll a húsevéssel. A jóga gyakorlója saját bőrén tapasztalja meg, hogy a húsevés fejlődésének útjában áll, bizonyos testhelyzeteket egyszerűen nem tud megcsinálni amíg nem változtat a táplálkozási szokásain (itt a testi jógára gondolok, nem a karma-, dhyána-, vagy a bhakti folyamatára) Aki vallási vagy morális meggyőződésből lemond az ahinszá (nem-ártás) elvét sértő tettekről, tiszteletet érdemel, a kirekesztő, fanatikus, felsőbbrendűségi komplexussal rendelkezők pedig sajnálatot. Az anyagi világ úgy van berendezve, hogy akarva-akaratlanul is pusztítunk el életet. Patandzsali az ahinszán a gyilkolás vágyának megszüntetését érti. Amíg belül gyilkos indulatokat forralunk, még ha ezek el is vannak fojtva, megsértjük az ahinszát. Amikor viszont megtisztultunk ezektől fizikai, szellemi és lelki síkon is, akkor már nem fogunk többé húst enni, de ez már a következmény, és nem az ok.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s