A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja


Mysore style

Mysore Ashtanga jóga-gyakorlás. Ez a szó sok, jógát egyébként gyakorló számára ijesztő. A tapasztalat azonban az, hogy aki veszi a bátorságot hozzá, és egyszer kipróbálja: 10-ből kilencen úgy nyilatkoznak, hogy ‘életük legjobb jógagyakorlása volt’, meg hogy ‘miért is nem próbáltam ki már korábban?’ Be kell vallanom, nekem is furcsa volt eleinte, de egy idő után szükségletté válik.

index

Az elmúlt 10 évben az Ashtanga jóga annyira elterjedt, hogy Budapesten hirtelen 6 vagy 7 helyet is fel tudnék hirtelen sorolni, ahol rendszeres mysore stilusú Ashtanga órát tartanak, és helyek száma hál’istennek csak bővül. Azok kedvéért, akinek új a fogalom: a mysore stilusú gyakorlás Sri.K.Pattabhi Jois jógastilusának eredeti, autentikus formája, amely heti 6 gyakorlást ir elő, amelyből általában 5 alkalom egyéni gyakorlás (egy pedig ún. vezetett óra), amelyet azonban csoportosan végeznek, a vezető tanár pedig azzal a gyakorlóval foglalkozik, akinek éppen szüksége van rá. Ezáltal válik ez a fajta gyakorlás individuálissá, azaz olyan lesz, amilyenre éppen akkor, fejlettségi szintje, aznapi erőnléte, mentális állapota éppen alkalmassá teszi. A csoportban végzett gyakorlás ugyanakkor segit kihozni magából a gyakorlónak a jó értelemben vett maximumot.

Sokan azonban, főleg azok akik nagyon hozzászoktak a vezetett, csoportos jellegü jógaórákhoz – gyanakvással viseltetnek ezen gyakorlási mód iránt. A fő ellenérvek ezek szoktak lenni (szép sorban meg is cáfoljuk őket):

– Érv 1: ‘Nem birok felkelni olyan korán’
pfff, ezt szerettem volna utolsónak, mert az erre adott válasz a leg-…, őszintébb: ha nem birsz felkelni, akkor egyszerüen lusta vagy. Kivételek persze akadnak, ha valaki pl. éjszaka dolgozik, akkor teljesen más a napirendje, de ha valaki rendes, pláne nem fix munkaidőben dolgozik, akkor 8 vagy 9 óra előtt már végezni is tud a gyakorlással, még az egész nap előtt, és friss energiával, koncentráltan tudja végigtolni a napot. Az is igaz, hogy időben le kell feküdni aludni, de 6 óra alvás, ha az ember napi szinten jógázik, általában elég kell legyen, pl. este 11-től reggel öt óráig. Ha a munkakezdés időpontja nem szempont valakinek, akkor kezdheti a gyakorlását később is, 8, 9 körül, és utána még akkor is elég termékeny napnak nézhet elébe. Pattabhi Jois szerint a jóga: elme-kontroll, illetve akaraterő-kontroll. Ez egyfajta viz-választó: ha nagyon akarod – meg tudod tenni, mint annyi más ember is! Ha nem akarod nagyon, akkor inkább keress valami mást, amit képes vagy megtenni. De sosincs késő elkezdeni, vagy akár újra-kezdeni! De ha tényleg-tényleg nem képes valaki felkelni, akkor még mindig gyakorolhat napközben, vagy estefelé, csak akkor általában nincs mysore óra, szóval marad a self-practice, rosszabb esetben vezetett óra… 🙂

– Érv 2: ‘Nem tudom fejből a sorozatot’

Nem is kell. A tanár mindig ott van és figyel, a kezdőket különösen, és minden új pózt, gyakorlatot elmagyaráz, és ki is javit. 2-3 hónap után a legtöbben maguktól is tudják már a sorrendet, illetve a heti vezetett órának is az a célja, hogy a résztvevők elsajátitsák a pontos metódust.

-Érv 3: ‘Nem birok 1,5-2 órát gyakorolni’
Nos, ezt sem kell. Az Ashtanga jógában a fejlődés fokozatos, és nem kell túlterhelnie magát egy-egy alkalommal a gyakorlónak. Fontos, hogy a gyakorlás inkább legyen örömteli, amit napról napra vár az ember, mint félelmetes – aki élvezi, az hosszabb távon is megmarad motiváltnak a gyakorláshoz. Mivel a gyakorlás végtelenül individuális, a gyakorló módosithatja azt, ha kezdőbb, vagy idősebb, sérült, esetleg várandós. Pattabhi Jois szerint, a lusta emberen kivül mindenki képes gyakorolni. Még ha valaki valamely okból egy ászanát sem végezhet (ilyen persze nincs, de tételezzük fel), akkor is gyakorolhat légzőgyakorlatokat, pránájámát, mantrázhat, ezek mind a metódus részét képezik, és el is tudja ezáltal érni ugyanazt a hatást, feltöltődhet mentálisan és energetikailag egyaránt, mivel a jóga felsőbb ágai amúgy sem a fizikai testhez köthetők elsősorban.

– Érv 4: ‘Még soha életemben nen jógáztam’
A mysore órát egyenesen Neked találták ki! Úgy tapasztaltam, hogy akik igy találkoznak a jógával, a legnagyobb arányban maradnak meg a gyakorlás mellett hosszabb távon! Megvannak az okai. Talán a legfontosabb, hogy ez a mód a legkiméletesebb, hiszen pont annyit csinál az ember, amennyit kényelmesen bir. Ez legelső alkalommal lehet akár csak néhány Napüdvözlet. A gyakorlás jótéteményeit igy is maximálisan érezni fogja, anélkül hogy extrém módon kimerülne, vagy túlhajszolná magát. Aki mondjuk egy vezetett órára esik be életében első alkalommal, lehet hogy keresztülpréselik a testét rengeteg pózon, de a helyes alapok, nyugodt, mély légzés hiján ez akkora sokk fizikailag és az idegrendszernek is, hogy sok embernek talán jó időre elveszi a kedvét a jógától, holott épp a legelső alkalomnak kellene felébreszteni a kedvét a további rendszeres gyakorláshoz.

Manapság jónéhány embert az tart vissza a jóga elkezdésétől, hogy túl sok ún. szuper-jógit lát/néz a közösségi média oldalakon, olyan fotókat, videókat, amelyek esetenként 10-20 év kemény gyakorlás után készülnek, és olyan extrém ügyességet igényelnek, hogy a kezdőnek esetleg nem motivációt ad, hanem inkább kedvét szegi. Tudatositsuk ezt, illetve azt is, hogy nem a mennyiség és a gyakorlatok nehézségi foka teszi a gyakorlásunkat, hanem a RENDSZERESSÉG!

Ha próbát tennél (mit veszithetsz?), H-Cs minden reggel mysore gyakorlás aKözpontban, érkezni 6-8h között lehet, ha pedig az alapoktól szeretnél indulni, 4 alkalmas kezdő tanfolyamunk rendszeresen indul Itt az év eleje, most érdemes lendületet venni!

Reklámok


Hozzászólás

Ambíció nélkül

A gyakorlás legnehezebb része nem maga a gyakorlás, hanem egyáltalán eljutni nap mint nap a jógaszőnyegre, és elvégezni a kötelező penzumot, legyen az akár ’csak’ 5 Napüdvözlet, a teljes Első Sorozat, vagy valamelyik még haladóbb, mindez nem fontos. Hiszen előfordulhat, hogy az ember aznap nincs csúcsformában, mert alig aludt éjjel a gyerekétől, vagy hosszan elhúzódó sérüléssel küzd, esetleg fogorvosnál járt, és igy tovább…

mysore 01

A lényeg azonban az, hogy azért ne hagyjunk ki egyetlen gyakorlást sem, mert aznap jobban esett még szundikálni reggel egy kicsit. Kinek nem esik jobban, nem igaz? Azok a gyakorlók, akik eredményeket tudnak felmutatni, kivétel nélkül mind elvégzik a házi feladatot. ’Yoga is simple’ – ahogy Manju Jois fogalmaz, és minden nap tudunk gyakorolni, legalább egy keveset. Ez a lényeg, mert ha csak egy keveset is gyakorol valaki, de azt naponta, mulasztás nélkül, akkor hamarosan az eredmények és maga a gyakorlás öröme automatikusan oda vezet, hogy többet fog akarni gyakorolni.  Idáig azonban el kell jutni, és ezért jó, ha van tanára az embernek, illetve csoportban gyakorol, mert az csoport és tanár húzóereje képes túllenditeni a kezdeti akadályokon. Az akadályok pedig mindig belső akadályok, mentális blokkok. Az elme mindig résen van, amikor kifogást kell keresni és találni, hogy aznap éppen miért ne gyakoroljunk. A legjobb ezért teljesen figyelmen kívül hagyni, és akaratunkat megfeszitve elkezdeni a gyakorlást. A többi, ahogy Pattabhi Jois fogalmaz – már jön magától!

A jóga: elme-kontroll. Akaraterő-kontroll. Könnyü abba a hibába esni, hogy a látványos fizikai gyakorlatokban véljük felfedezni a jógában való jártasságot, de ez csak a felszin. Vannak olyan gyakorlók, akik a legelső gyakorlás alkalmával könnyedén a nyakukba teszik a lábukat, míg ugyanez másoknak évek alatt sem sikerül. Sokan küzdenek évekig a hátraugrással illetve előreugrással a pózok között, van akinek elsőre sikerül. Semmi jelentősége, mivel a jóga nem elsősorban fizikai gyakorlás, hanem mentális, és energetikai.

Fontos meghatározni a célt: az elmét eljuttatni a meditáció állapotába. A szamádhi majd egyszercsak megtörténik, vagy sem, de a meditációban minden nap tudunk fejlődni, mélységben, időtartamban. A fizikai gyakorlás ennek eszköze, semmiképpen sem maga a cél.

Mind-controll, és ellen-mind-controll

Az elme-erő, és elme kontroll egyben azt is jelenti, hogy képesek legyünk ellenállni a külső, elménket célzó támadásoknak. Az elme sikján a média, reklámok, propagandák azok, amelyek észervétlenül annyira behálózzák egész tudatosságunkat, hogy idővel már fel sem merül bennünk, hogy megkérdőjelezzünk dolgokat. Olyan dolgokat is, amelyek egész életünk, boldogságunk kulcsaival kapcsolatosak. Például: jó-e nekem napi 8-10 órát dolgozni olyan fizetésért, amely éppenhogy csak lehetővé teszi a külső életfeltételek megteremtését (lakás, ruha, étkezés)? ugyankkor az ilyen tipusú élet táplálja-e, vagy éppen elsorvasztja a kreativitásomat?  A televizó, reklámjaival, primitiv ösztönökre ható ’valóság (!) show-ival, sorozatival, a virtuális kommunikáció, Facebook, Instagram és hasonlók, vajon javitják-e emberi kapcsolataim minőségét, avagy sem? Esetleg éppen ellenkezőleg?!

Tudatosnak lenni, és maradni azt jelenti, hogy feltesszük ezeket a kérdéseket, és hiteles választ adunk rá magunknak , és ha úgy itéljük meg, akkor változtatunk is, nem csak sodródunk a tömeggel, az árral.

Még fizikailag, a test szintjén sem mindegy, hogy McDonalds-féle ’szemét’ kajával tápláljuk a testünket, feldolgozott mü-ételekkel, vagy friss, életteli táplálékkal. AZ elme kontrollja – életünk irányitását jelenti, és mindezeken a szinteken, a fizikai, gondolati- és érzelmi szintünkön meg KELL jelennie, és tartóssá válnia. Ehhez ad kulcsot a napi szintü gyakorlás. Aki erre nem képes, ennyire sem tudja legyözni a belső ellenállását, az veszitett, biztosan nem fog tudni ellenállni a külső, folytonos és erőteljes nyomásnak. ’a sötét oldal erősebb?’ –kérdezi az ifjú Luke Skywalker a mesterétől. ’Nem. Csak lengébb. Könnyebb. Csábitóbb.’ Bekapni egy hamburgert sült krumplival, egy sör és chips a TV előtt. Nem az ördögtől való, félreértés ne essék. Néha, mert mindennek megvan a maga helye és ideje – tudatosan, mindent lehet. De csak mert könnyebb, és nincs erőnk/kedvünk ellenállni ennek a csábitásnak – úgy már gyilkosan romboló ereje van. Ilyen apróságokon múlik sokszor az egész életünk. ’Vigyázz a fillérekre, mert akkor a forintok vigyáznak önmagukra!’, int Jézus is, hogy egy másik tradicióból is alátámasszuk a mondanivalót.
Az elme kontrollálása szempontjából nincsenek kis- és nagy dolgok: ugyanaz az elv érvényesül.

Ha mostanában érlelődött meg az elhatározásod, hogy elkezdesz rendszeresen jógázni, szeretettel várunk aKözpontban a reggeli mysore órákra, az esti vezetett órák bármelyikén, illetve, ha az alapoktól szeretnéd kezdeni, a pénteken induló 4 alkalmas Ashtanga tanfolyamunkon!


Hozzászólás

‘Sankalpa – szankalpa: szándék, elhatározás, cél’

Küszöbön az új esztendő, és nem is akárhogyan, két nappal az évváltás előtt egy jó kis újholddal. A Bak jegyében a Hold nem érzi különösen jól magát, sőt, hiszen a poláris Rák jegyének az uralkodó planétája, a Bakban tehát rangvesztést szenved. Mindazonáltal megpróbálhatjuk a legtöbbet, illetve a lehető legjobbat kihozni ebből a konstellációból.

willpower

Az újhold általánosságban a növekedés, gyarapodás, új dolgokba kezdés időszaka. Az új évben is biztosan sokunkban felmerül a pozitiv változtatás, a fejlődés igénye, sokan ilyenkor tesznek fogadalmakat, amelyek aztán vagy betartásra kerülnek, vagy sem.

Fogadkozás szerint jobban járunk, ha inkább szankalpát teszünk, azaz kitüzünk egy pozitiv célt az elménkben, és próbáljuk az energiánkat ennek a szolgálatába állitani. Hogy kinek mi a célkitüzése, az nagyon személyre szabott, de általános tanácsként nagyon megszivlelendőnek tartom Paramahamsa Prajnanananda újévre szóló szavait:

“Az idő úgy áramlik, mint egy folyó. A víz a folyóban édes. Ha ezt a vizet nem használjuk, végül visszaáramlik az óceánba és sóssá válik. Az idő értékes és nem vár senkire. Ha nem használjuk ki az alkalmat, ki fog csúszni a kezünkből. A mi szeretett Sri Gurudev-ünk gyakran mondta: „A lehetőséget nem szabad elszalasztani, mert lehet, hogy soha nem tér vissza.” De valójában mit is teszünk minden nap? Az értékes időnket és tehetségünket, az elménket és memóriánkat, habár értékesek, használjuk-e ezeket a fejlődésünkre? Ez az értékes idő nem fog visszajönni újra hozzánk. Visszaáramlik az időtlen szellembe vagy a halál állapotába.

Mi választjuk az életeink és kapcsolataink minőségét. Van szabadságunk, hogy használjuk az Isten adta lehetőségeket azért, hogy az életünket számunkra és mások számára is hasznossá tegyük. Sajnos sokan közülünk becsmérlik ezt a kincset. Egy szép vers szanszkritul egy gyönyörű hasonlattal írja le az emberi természetet:
sadgunah gunamicchanti doshamicchanti pamarah
makshikah vranamicchanti madhumicchanti bhramarah

„Ahogy a legyek piszkos dolgokra repülnek, és a méhek a méz forrását keresik a virágban, az emberek vétkeik miatt keresik a hibákat másokban, míg a nemes és jó emberek mindig jóságot látnak másokban.”

Gondolkozzunk el a saját életünkön és derítsük ki, hogy milyen emberek vagyunk. Jók vagy rosszak vagyunk-e? Milyen az elménk – légy vagy méh? Másokban hibákat próbálunk keresni vagy jóságot látunk mindenben?

A válaszból majd kiderül, hogy milyen életet élünk. A hibakereső természet egy nagy hiányosság és fel kell számolnunk ezt. Ez egy vírus, ami számos nyomorúságot hozhat az életbe. Jót látni másokban az ajtó ahhoz, hogy mindenben Istent lássuk Ez csak akkor lehetséges, amikor jóvá válunk és jót cselekszünk másokkal.

Ebben az évben, 2017. január 5-től 2018. január 5-ig, a mi nagyszerű Gurudev Paramahamsa Yogananandajink születésének 125. évfordulóját fogjuk ünnepelni, aki mindig hangsúlyozta, hogy szabadnak kell lennünk a hibakereséstől. Ennek az évnek a kezdetével át kell alakítanunk az életünket.

Kezdjük ezt az újévet a szeretet és együttérzés új fényével, a jót látni és jót cselekedni új megértésével. Legyen ez az újév az életünk fordulópontja. Használjuk mindannyian az értékes időnket ahhoz, hogy istenivé tegyük magunkat és végül tegyük ezt a gyönyörű világot igazi paradicsommá.

Kívánok mindannyiótoknak egy sikeres és spirituális Új Évet.

Szeretettel
Prajnanananda”


Hozzászólás

Rúzs? van!

Az élmény friss: tegnap késő éjjel sikerült megnéznem a StarWars univerzum legújabb részét. A film kapott már mindenfelől hideget és meleget, magasztaló és lesújtó kritikákat. Ezzel nem lehet mit kezdeni, immár annyira szerteágazó a nézők korosztálya, izlés-,  képi-, és lelkivilága, hogy lehetetlen volna olyan mozit késziteni, amely mindenkinek egyöntetüen beüt, mint pl. a trilógia első két része, amelyeken egy nemzedék nőtt nemcsak fel- de rajta is maradt, egy életen át. Vajon miért?

index

Előre kell bocsátanom, hogy nekem az új rész nagyon bejött, egy-két apróságtól eltekintve szerintem a trilógia óta a legjobban sikerült rész. De nem ez a lényeg, mindenkinek magánügye, mi tetszik és mi nem.

Inkább azt szeretném körüljárni, hogy miért lett olyan és akkora nimbusza ennek a sagának, hogy még 2-3 csapnivaló, siralmasan gagyi rész után IS tódulnak a rajongók (köztük én is) a moziba?

A sztori adná el? Hadd válaszoljam meg a kérdést ily módon: ma reggel találtam az interneten ezt a zseniális albumot, amely nem kevesebb mint 15, rövid leirással ellátott rajzon át elmeséli a IV.epizód történetét, kissé magyarositott-népiesitett formában. Zseniális és sirva röhögős egyúttal. A IV.epizód egyébként a ‘kapu-drog’ az életfogytiglani és gyógyithatatlan StarWars fertőzéshez (mivel ez készült el legelsőnek), éppen ezért jó, hogy pont ennek a sztorija lett igy kissé karikaturázva leegyszerüsitve, de persze várjuk a többit is! Az egész recept csupán ennyi, egy combosabb magyar népmesék epizód komolyan meghaladja a történet bonyolultságát. Varázslat van itt, kérem!

12362694_1000862256637042_1277350712998140051_o

A közkedvelt eposzok, mint amilyen pl. a MadMax sorozat, a StarWars, vagy a science-fiction korszak ikonikus darabjai (pl. Asimov robot- és Alapitvány univerzuma), olyan forrásból táplálkoznak, amely az összes generációt képes ugyanúgy elvarázsolni. Ez azért van – de ez csak az én véleményem -, mert olyan tisztán és elemi erővel jelenitik meg az emberiség fejlődésének meghatározó archetipusait, ami alól egyszerüen nem tudja magát kihúzni a néző/olvasó. Ezekből az archetipusokból nem olyan sok van, úgyhogy ezek az emberiség mitikus és mondavilágában újra és újra ismétlődnek, korszakokon át. Ha már a jógánál járunk, az egyik ilyen, ha nem a legjobb eposz a Mahabharata is (amelyről tudni illik, hogy egyik kis fejezete a jóga filozófiai alapmüve, a közismertebb Bhagavad Gitá is), de az Odüsszeia, a Kalevala, és minden nép és korszak meghatározó eposzai ugyanúgy extázisba ringatták, és ringathatják a mai napig azokat, akik veszik a fáradtságot elmélyedni bennük.

Az elmélyedés fontos szempont, mert a mai fiatalok, akik egyébként nem különböznek lelki alkatukat tekintve a múlt század, vagy 1000-2000 évvel ezelőtti fiataloktól, sokkal kevésbe hajlamosak elolvasni egy adott esetben sok-száz oldalas könyvet, mint megnézni egy kétórás mozit. Mikor is olvasnák el? Egyszerüen annyira felgyorsult a világ, hogy ‘normális’ embernek erre nincs is ideje. A Vizöntő Uránuszi korszakába lépve, amely az elektronika, az új technológiák és a hirtelen változások korszaka is, a mozi sokkal nagyobb tömegre képes hatást gyakorolni, mint az irott sztori.

Az ilyen történetek a kollektiv tudattalanból táplálkoznak, és számomra remekül adják vissza az adott korszak meghatározó kérdéseit, problémáit. Ami a legjobban megfogott ebben az epizódban, hogy karakterről karakterre, helyzetről helyzetre a fejemben egymás után ugrottak be a hétköznapi világgal teli analógiák: ‘aha, Habony’. ‘aha, Putyin’. ‘aha, Juhász’. ‘aha, globális felmelegedés’ etc. etc. Kiváncsi vagyok, csak nekem volt-e ilyen élményem? Érdekes, egyben hátborzongató is meglátni a látensen szunnyadó kor-szellemet egy történetbe csomagolva, a mozivásznon tükröződve. Egyben ez egy komoly figyelmeztetést is tartalmazott: (vigyázat, spoiler!) a film végére MINDEN POZITIV SZEREPLŐ MEGHAL! Győzelmet aratnak ugyan, de az áldozat hatalmas. Nekem ez egy komoly figyelmeztetést jelent: hiába van egyre több tudatos, rendes, a világot jobb hellyé tenni kivánó és ezért áldozatot hozni is hajlandó ember, ha a másik oldalon a mohóság, és a mindenáron való hatalom megtartására szövetkezett sötét erők pusztitása (ld. esőerdők kiirtása, rablógazdálkodás, nukleáris szennyezés, fajok tömegének kipusztitása stb) aránytalanul hatalmasabb. És ez igy van. Igaz, hogy a változás mindig kicsiben, az egyének szintjén indul el, de ha meg is marad ott, akkor globálisan még mindig megmaradnak azok a problémák, amelyek végül akár az emberi faj teljes pusztulását hozhatják el. Ezt alátámasztandó még egy spoiler a film nyitójelenetéből: (nem szó szerint, csak ahogy bennem megmaradt)
– Itt a nagy lehetőség, hogy először a történelemben békét és szabadságot teremtsünk a Galaxisba!
– Nekem inkább úgy hangzik, hogy rabszolgaságba akarjátok dönteni…
– Kezdetnek megteszi, nem?

Az is gyönyörüen megjelenik, ahogy a zsarnok oldalán rendre a hatalomért marakodva egymást sem kimélik, mert a zsarnok a sajátjaitól sincs biztonságban (‘aha, Putyin, Orbán, Lázár-Rogán’ soroljam tovább?) Hát úgy vigyázzunk! Ami kint, az bent, és ami lent van, ugyanaz mint ami odafent. Ha próbálunk mindig a felszin mögé nézni, egy gyerek szemével nézni a világot, akkor könnyen fel tudjuk fedezni a hamisságot, és a ‘sötét oldal’ csábitását. És amikor jönnek értünk, hogy szabaddá tegyenek, akkor majd tudjunk nemet mondani. Ha már most is nem kurvára késő…

rogue-one-03

 


Hozzászólás

Varázsszőnyeg

‘A yoga gyakorlásához szükséges, hogy az ember szent és
elvont környezetet keressen magának. Terítsen kusa-szénát a
földre, amit előbb őzbőrrel, majd ruhadarabbal fedjen le. ‘

A Bhagavad Gitá legalábbis ezt tanácsolja, más helyeken tigrisbőrt irnak elő az irások. Mivel az őzek és a tigrisek rossz néven vennék, ha az emberek lenyúznák a bőrüket jógázás előtt, más megoldás után kell néznünk.

A kérdés az, hogy legyen-e saját jógaszőnyege az embernek, és ha igen, akkor milyet teritsen le? Ezt általában úgy tanuljuk meg, hogy kipróbálunk néhányat, mire megtaláljuk az ‘igazit’. A jógaszőnyeg anyaga, szine, mintája, vastagsága, mind fontos lehet a kiválasztásnál.

Egy gondolat erejéig arról is irnék, miért jobb, ha saját jógaszőnyeget használunk a stúdióban közösen használtak helyett. Nagyon egyszerü oka van, gyakorlás közben mindannyian többé, vagy kevésbé izzadunk, és amit ilyenkor kiizzadunk, azok a testben lerakódott méreganyagokkal van teli. Gyakorlás után jó esetben letöröljük a közös matracot, és annyi. Képzeljük ezt el vagy ötvenszer, és utána álljunk rá egy ilyen matracra jó érzéssel… ugye? Jó, talán annyira nem horror a helyzet, hiszen elvileg le is kéne takarni (törülközővel, pamut-szőnyeggel) a közös matracokat gyakorláskor, Ashtanga, vagy más izzasztó stilus esetén pláne, de azért mégis…

first-yoga-mat

Mivel a jóga gyakorlása egy életre szól, ezért nem olyan nagy befektetés egy saját szőnyegre beruházni. Kb. 8-10 ezer Ft-os nagyságrendtől már rengeteg féle és fajtájú minőségi szőnyeg közül választhatunk. A felső határ 20-30 ezer Ft körül mozog, ezek már a jógaszőnyegek Cadillac-jei, de ha nagyon szeret bennünket valaki, akkor ajándékba is kaphatunk akár egy szép darabot. Ha egyáltalán ajándékozunk, vagy kapunk tárgyakat az ünnepek alatt, akkor a jógaszőnyeg egy olyan értéket képvisel, amelyet nyugodt szivvel bevállalhatunk, akár adjuk, akár kapjuk 🙂

happy

Látjátok? Ő már kapott egyet… 🙂


Hozzászólás

Amire a legnagyobb szükség van,

rajasthani-puppets

mind országos szinten, mind globálisan – a megfelelő pedagógia. A mai napon újra rá kellett jönnöm, hogy a jógának az a része foglalkoztat leginkább, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban átadni egy másik embernek – a saját szintjén és szükségletei szerint.

Úgy merült fel ez a téma, hogy beszélgetni volt szerencsém Szentirmai Laci bácsival, aki akkor koponya a pedagógiában, amit már elfelejtett, az is sok lenne egy átlagos egyetemi katedrához, hát még amit tud!

Ezért aztán próbálok mindig annyit kérdezni, amennyit csak lehetséges, és a válasz rendszerint olyan bőséges és átfogó, hogy nemcsak a kérdést meriti ki, hanem olyan terültekre is átnyúlik, amire nem is gondolna az ember.

Mivel számomra ez az aktuális téma, azt kérdeztem meg, honnan tudja az szülő, hogy adott életkorban/fejlődési szakaszban mivel fejlessze a gyerek képességeit, ami a fejlődése szempontjából a legjobb?! Hiszen ez a legfontosabb a mai világban, amely az teljesitményre és az önérvényesitési készségre van kihegyezve, nem igaz? (sajnos de).

És a válasz (zseniális): nem lehet tudni! Még pontosabban: nincs rá recept, csakis ösztönösen, intuitiven lehet kezelni ezt a dolgot, mivel – és most jön a lényeg -, a gyerek képességei nem egyidőben, lineárisan fejlődnek, hanem mindegyik a maga idejében, hol az egyik fejlődik (pl. a beszéd) és a másik stagnál, hol a másik (pl. a mozgás), illetve van hogy egyidejüleg. Ez a folyamat olyan sokrétü, hogy lehetetlenség volna egy gépies rendszert felépiteni, amely szerint müködik. Az, amit nevelésnek hivunk, éppen ezért lehetetlen.

A fejlődés zálogává tehát az válik, hogy lehetőség szerint maximális odafigyeléssel igyekezzünk elháritani a fejlődés útjából az akadályokat. Ha sikerül olyan közeget teremteni, a gyerek saját magától meg fogja találni, illetve kiválasztja majd azokat a lehetőségeket, forrásokat, amelyek az ADOTT IDŐSZAKBAN a legnagyobb potenciált hordozzák a fejlődése érdekében. Mivel napjainkban az információ kontrollálatlanul és felfoghatatlan mértékben árad, nem kis feladat úgy szürni ezeket a csatornákat, hogy a hasznositható tudás a helyére kerülhessen, a felesleges ‘szemét’ információ pedig lehetőleg ne kerüljön be a rendszerbe. Ami a lényeg: hogy merjünk bizni a gyerekek természetes, ösztönös érdeklődésében, és hagyjuk minimális beavatkozással abba az irányba fejlődni, ami belülről fakad nekik, ahelyett hogy egy merev öntőformába próbálnánk kényszeriteni az elméjüket, amely lineárisan egy irányba halad, mivel ezzel oly módon nyesnénk le a kreativ fejlődésük szárnyait, amely később szinte jóvátehetetlen károsodást tud majd okozni, akár az egész felnőtt életkort örömtelenné és hiányérzetekkel terheltté tehet.

A ‘hagyományos’ gondolkodás, mely szerint legyen orvos vagy mérnök a gyerekből, mert csak az ‘számit’ valamit, illetve a poroszos tipusú nevelés kudarca egyre inkább látható és tapintható a társadalmunkban, és ezeket a hibás beidegződéseket ahelyett hogy lerombolnánk, utat adva a természetes fejlődésnek, a rendszer inkább még inkább igyekszik konzerválni magát, és még erőszakosabban próbálja az emberek elméjét már a korai életszakasztól kezdve szorosan a hatalmában  tartani és ezáltal birkanyáj módjára terelni. Ez ellen csakis úgy tehetünk, hogy ezt felismerve és a rendszert megkerülve kibontakoztatjuk magunkban és gyerekeinkben is a szunnyadó kreativitás végtelen forrásait. Az ehhez szükséges módszereket, technikákat pedig olyan szemléletü szakemberektől tudjuk ellesni, mint pl. Laci bácsi, aki 40 éve illeszti össze azokat a kis darabkákat, melyekből a pedagógia tudománya végül kerek egésszé áll össze.

Zárógondolatként ide kivánkozik, hogy a jóga oktatása is szenved a fenti nehézségektől, illetve szomjasan várja egy új, kevésbé szemellenzős szemlélet kialakulását, amihez persze időre, és sok türelemre van szükség, hiszen még csak a kezdeti ‘bumm’ ideje csengett le ebben a müfajban (ld. New Age), és a vadhajtások, szélsőségek megnyirbálása jelenleg is zajlik a világban. Izgalmas követni ezt a folyamatot, és szerény eszközeinkkel részt venni benne.


Hozzászólás

Kezét csókolom, a jógatanár (is) lehet depressziós?

Tessék már megmondani! Mert a jógaoktató-képzéseken erről még nemigen hallottam. Ott főleg arról van szó, hogy hogyan viselkedjen, illetve még inkább: hogy mit mutasson a tanitványok felé a tanár. Hát kérem, azt még sehol sem hallottam, hogy a tanár is lehet depressziós, hogyisne! Hiszen éppen ő az a biztos pont, akire támaszkodni lehet.

Teen Depression, Tunnel

A jóga-oktatás eleve mindig kissé asszimetrikus helyzetet teremt, ahol a tanáré a végső szó, legalábbis a jógaórán. A hétköznapi életben azután eldöntheti a tanitvány, hogy be óhajtja-e, avagy sem – épiteni azokat a tanitásokat, elveket az életébe, amit a tanártól látott/hallott. Amiről irni szeretnék, nem annyira hálás téma, hiszen tükörbe nézésre késztet mindenkit, aki jógát oktat, de a Mindenszentek közeledtével, illetve az őszi-téli évszak-váltással aktuálissá válhat a befelé tekintés ezen a területen is.

Ha sebész valaki, nyilvánvaló elvárás, hogy kezet mosson, mielőtt müteni kezdi a beteget, igaz? Ugyanúgy, mivel emberekkel foglalkozik, ráadásul nemcsak a fizikai testükkel, hanem a lelki életükkel is, a jógaoktató egy kicsit pszichológus is kell hogy legyen, egy kicsit pap is, legalábbis annyira, amennyit ezekből hitelesen tud képviselni, azaz nem eljátszani, hanem valóban megvalósitani. Ehhez elengedhetetlen némi, vagy nem is kevés önismeret, legalábbis annyi minumum, hogy átlássa azt a problémarendszert, érzelmi labirintust, amely a sajátja, és tudjon ezeken tudatosan dolgozni. Az régen rossz, ha egy jógatnár kijelenti: én már minden problémát megoldottam magammal kapcsolatban, tökéletes vagyok.

Gyakran hallhatjuk, és igaz is: az oktató legyen hiteles! A magyar nyelv bölcsessége is megnyilvánul ebben a szóban: HIT és ÉLÉS, azaz azt élje, amit kifelé is mutat, azt tanitsa, ami neki is bevált és müködött már. Már irtam korábban arról, hogy az oktatóképzések néha azt a hatást keltik bennem, mint a szinész-képzők: azaz megtanitanak eljátszani egy szerepet, a jógatanár szerepét. Nem kell kifejteni, hogy ez mennyire hibás gyakorlat, ugye? Mert milyennek KELL lennie a jógatanárnak, aki egyben modell, példakép is: mindig kicsattanóan vidámnak, energikusnak, és a közösségi oldalakon látható fotók alapján jól-sminkeltnek és napbarnitottnak is, a legújabb divatos jógaruhában. OK. Aláirom, az év 360 napján ez talán meg is oldható, tegyük fel, hogy ez a reális. De mi van a többi nappal, amikor szintén ki kell állni adott esetben a pódiumra, és hitelesen megnyilvánulni? Erről nem sok szó esik, persze még egyszer mondom, nem olyan kényelmes téma mint a láb nyak mögé helyezése az ászanában.

Nekem mindig az volt a leg-hitelesebb tanár, illetve az egyetlen hiteles, aki hajlandó megmutatni magát, és nem rejtőzködik egy ideálisnak vélt szerep külsőségei mögött. Azt hisszük kérem szépen, hogy szentnek lenni csupa öröm és kacagás? Akkor gondoljunk a múlt század két nagy megvilágosodott szentjére, Paramahamsza Rámakrisna, és Ramana Maharishi, mindketten rákban haltak meg. Ez egy nagy tanitás is egyben, minden követőnek, vagy követni vágyónak, és Jézus is megmondja: vedd fel a keresztedet, és kövess engem. Na jó, inkább illusztrálnám ezt, egy kép ezer szóval felér:

A tanitványok nem fognak abból tanulni, ha a tanár idealizált, azaz hazug formában nyilvánul meg nekik, ezzel legfeljebb azt tanulják meg, hogy ők is jó, ha álarcot húznak, és azt mutatják kifelé, ami szép, miközben belül esetleg tombol a zürzavar és a fájdalom. A tanár merje megmutatni magát, erősségeivel ÉS gyengeségeivel egyetemben, ugyanakkor, tudjon mintát is adni, hogy a gyengeségét hogyan tudja kezelni, vagy akár előnyére forditani. Erre tud mutatni technikát, de attitüdöt is, és ebből a kettőből már valóban az okos tanitvány ki tudja magának válogatni azt, ami adott esetben az ő életében is müködik.

Beszéljünk néhány szót a depresszióról is. A szavakkal vigyázni kell, mert nem biztos hogy mindenki ugyanazt érti rajtuk, és ebből sok félreértés tud kerekedni. Két dolog jut eszembe a depresszió kifejezésről, az egyik a csengése, olyan… kissé szégyellnivaló, nem? Mintha láb-gombája lenne valakinek, érthető, persze, nem tehet róla, de mégis… nem zuhanyoznál szivesen utána, igaz? Oldja meg hogy ne legyen!

A másik dolog, hogy túlságosan gyüjtőfogalomként használjuk, mert olyan tudományos csengése van, fancy hangzású. Pedig nagyon nem mindegy, hogy az ember szomorú, gyászol, elkeseredett, búskomor, apatikus stb., ezeket manapság szeretjük egy kalap alá venni. Az sem mindegy, hogy azért morcos valaki, mert reggel esett az eső és szürke, hideg idő volt az utcán, vagy mondjuk elveszitette egy szerettét, esetleg szakitott a többéves párkapcsolatával. Ezek olyan dolgok, amelyek megtörténnek kivétel nélkül mindenkivel, még a jógatanárral is. A kérdés az, hogyan lehet, és érdemes kezelni az ilyen állapotot. Ha megmutatja, az elfogadható-e, és hogyan tegye azt? Szerintem erre nincs recept, mindig ember- és szituáció-függő. És az is nagyon fontos, ha valaki jógát oktat, hogy ne panelekben gondolkodjon, hanem mindig rugalmasan, személyre szabottan. Saját tapasztalatom alapján úgy érzem, hogy a jóga-oktatásnak mindig individuálisnak kell maradnia, noha, ezt napjainkban nem könnyü megvalósitani. Amikor a tanároknak és jógastúdióknak is az érdeke, hogy maximalizálják a létszámot az órákon, nemegyszer 20-30 fős létszámú csoportokkal, mondjuk ki őszintén: ilyen keretek között nem sok, vagy éppen zéró személyes figyelmet kaphat egy-egy résztvevő. Persze hosszú, hónapokra vagy évekre szóló tanár-tanitvány kapcsolat esetében előbb-utóbb ki kell hogy alakuljon az érdemi, valódi, mély és őszinte kommunikáció. Ezt nem lehet erőltetni, éppen csak a feltételeit lehet megteremteni, és ebben az első lépés pontosan a tanáré: neki kell olyan bizalmas, biztonságérzetet adó légkört teremtenie azáltal, hogy igazából megmutatja magát, amely inspirálja a tanitványt a viszont-megnyilásra, és a valódi belső munkára, amely nemcsak mosolygást és kifelé tökéletes kép mutatását jelenti, hanem a szembenézést a saját belső démonaival, blokkjaival, félelmeivel. A Barbie-jóga itt nem fog müködni.

barbie

Eleve, az emberek, kiváltképpen azok többsége, akik később esetleg jóga-oktatókká válnak, akkor kezdenek el jógázni, amikor valamilyen krizisen mennek keresztül, amiből – nagyon helyesen- keresik a kiutat és a megoldást. Azután persze, miután a felhők eltüntek, és újra happy minden, a gyakorlást azután sem szabad feladni, mint az szintén gyakran megfigyelhető. Az újabb krizis már úton van, és jobb, ha meditativ, összeszedett állapotban találja az embert, mint anélkül.
A depresszió nem egy kóros állapot, legalábbis nem minden esetben! Ha mondjuk háború volt, és mindenütt csak romok láthatók, akkor a depresszió természetes állapot. Persze nem örökké, de azért nehéz lenne azonnal vidáman kacagva szaladgálni a virágos réten. Vagy vegyük azt az esetet, hogy valaki a teljes-rendes hivatása mellett, szorgalmasan dolgozva sem tudja el- illetve fenntartani a családját. Mondjuk, hogy tisztességes ember, és szeretne az ideáljai szerint élni, miközben azt látja, hogy körös-körül a csalók, tolvajok sokkal kisebb erőfeszitéssel és aránytalanul jobban tudnak érvényesülni. Ilyen helyzetben a depresszió nemhogy kóros, hanem az egyetlen normális reakció. Hallottam egyszer egy kutatásról, amely azt taglalta, hogy a depresszió időszaka azért van, hogy időt biztositson kitalálni, milyen változtatásokat szükséges eszközölni ahhoz, hogy a depressziót kiváltó élethelyzet megváltozzon. Ehhez idő és nyugalom kell, és a befelé fordulás pontosan erre szolgál a depressziós embernél: érlelni, belül kialakitani az új irányvonalat. Namármost, ha a depresszió nincs megengedve, azaz: titkolni kell, el kell fojtani, kémiai eszközökkel felszámolni a tüneteit, akkor elszalasztjuk a vele járó fejlődés lehetőségét is, amellyel élnünk érdemes, és hasznos.

Zárógondolatok. Igaz, ez nem egy hurrá-optimista bejegyzés, de jegyezzük meg azt is, hogy aki jógát, meditációt gyakorol, az összehasonlithatatlanul jobb helyzetben van az élet nehéz helyzeteiben is annál, aki nem. A jóga-tanár, aki maga is rendszeresen gyakorol és fejleszti magát, még a saját lelki mélypontján is képes adni, feltölteni és inspirálni másokat a változásra, pont ezzel fordithatja a nehéz élethelyzetet is a javára. Ahogy Paramahamsza Rámakrisna egyik tanitványa mondta az akkor már súlyos fájdalmakkal küszködő gurunak: ‘Uram, én akkor is csak a boldogság végtelen forrásának látom!’