A yogi's Blog

Pórffy Csaba jóga blogja

Tanítók

A Bhagavad Gítá utasítása szerint keresnünk kell egy tanítómestert, hogy tőle tanuljunk. Tiszteletteljesen tudakozódnunk kell tőle, ugyanakkor szolgálnunk is kell őt. Ebben a mostani világkorszakban ez nem mindig valósítható meg könnyen, mivel sok tanító hirdeti magát mesterként, de gyakran csalódást okoznak a tanítványaiknak.

Felmerül a kérdés: hogyan lehetünk bizonyosak abban, hogy tényleg önmegvalósított mesterrel van-e dolgunk? Nem egykönnyen, az biztos, mégis kiemelnék két ismérvet. Az első: a mester mindent tud a tanítványról, már a legelső találkozás előtt jobban ismeri őt, mint a tanítvány saját magát. Másodszor: egy tökéletességet elért mester tetszése szerint bármikor be tud lépni a szamádhi állapotába. Hozzá kell tenni, hogy a komoly mester feltételezi a komoly tanítványt is, és a mesterek nem egykönnyen adják tanújelét képességeiknek, pláne nem azért hogy felszínes érdeklődésű embereket kápráztassanak el. Vagyis ha nem találkozunk ilyen mesterrel, akkor először vizsgáljuk meg magunkat, hogy elég tiszták és elkötelezettek vagyunk-e? Ha igen, akkor előbb-utóbb bizonyosan vezetőre lelünk.

Addig is, amíg nem találkozunk személyesen egy hiteles mesterrel, kaphatunk tanítást más formában is. A korábban élt Ácsárják (tanítók) élete és tanításai jó útmutatásként és példaként szolgálhatnak. Ha még egy könyvünk sincs, vagy nem tudunk olvasni, még akkor is kaphatunk útmutatást a belső Mestertől, a szívünkben lakozó Felsőlélektől.

Befejezésül az egyik legszeretetreméltóbb Mestertől, Paramahansza Rámakrisnától egy témába vágó idézet:
“Egyszer egy pávának négy órakor ópiumot adtak. Másnap pontosan ugyanabban az időben ismét megjelent. Az ópium hatása alá került, és eljött, hogy újra részesüljön benne.”

Reklámok

2 thoughts on “Tanítók

  1. Kedves Csaba!

    Eleg regota foglalkoztatott a gondolat, hogy jogazni kezdjek. Kb. 4 evvel ezelott ki is probaltam, de egyaltalan nem tetszett es nem is mentem tobbe. Amikor az Oxygenbe meglattam, hogy lesz gondoltam ujra kiprobalom, hatha… Azt kell, hogy mondjam orulok, hogy megtettem es azota is probalom legalabb a heti rendszeresseget tartani. Csodatos dolgok indultak el az eletemben, bar az ut rogos :-). Es ehhez kellett az, hogy a Te lelkeddel egyutt talalkozzam a jogaval.
    Koszonom!!!! 🙂
    Csodalatos keresest….
    Linda

    • Szia Linda, köszönöm a kedves biztatást, és sok remélem sok örömet fog még neked hozni a gyakorlás!
      Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s